Page 257 - James Potter – Médiaműveltség

10. fejezet: Szórakoztatás 233 ízlésváltozásokra, mivel ha kitágítják a határokat, és ezzel még nem sértik meg a közönséget, ők lesznek az elsők, akik a régi, jól ismert formulába egy csavart bele tudnak vinni, és ez széles közönséget fog vonzani. Ugyanez a fejlődés fgyelhető meg a popzenére vonatkozó formulában is. Az alapvető formula a populáris zeneszámokban a szerelemről vagy szexről szóló tör- ténet. Az elmúlt 60 év populáris zenéjének tartalmi elemzése alapján például meg- állapították, hogy a dalok 70%-ának témája a szex és a szerelem volt (Christianson és Roberts, 1998). Ami megváltozott a formulában, az az a mód, ahogy ezt a témát kezelik. A szerelem érzelemként jelent meg, a dalszöveg szimbolikus volt, azaz a szavak sugalltak valamilyen eseményt, de a szex maga a hallgató képzeletére volt bízva. Manapság a szerelmet fzikai aktusnak tekintik, és az erre vonatkozó dal- szövegek sokkal szókimondóbbak, így a hallgatóknak nem kell már a képzeletüket annyira használniuk Kockázatkezelés. A televíziós programok készítői érzékelik, hogy a televízióban megjelenő történetek kiválogatásában nagy a kockázat. Ha olyan történeteket vá- lasztanak, amelyek túl szabványosak és formulakövetők, azt kockáztatják, hogy a nézők unatkozni fognak, és nem térnek majd vissza megnézni a későbbi epizódo- kat. A másik oldalról, ha túlzottan eltérnek a formuláktól, azt kockáztatják, hogy összezavarják a nézőket, vagy – ami még rosszabb – megsértik őket. A közönségnek vannak bizonyos elvárásai azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit a szórakozásban tolerál, és mi az, amit nem. Láthatjuk, hol húzódik ez az elfogad- hatósági határ akkor, amikor a közönség számára sértő a műsor, és panaszkodik – különösen a durva nyelvezet, szexuális ábrázolás és erőszak esetében. A televíziós programok készítői alapvetően konzervatívok, és félnek, nehogy megsértsék a né- zőket, így olyan tartalmakat mutatnak be, amelyekről úgy hiszik, megfelelnek az általános amerikai értékeknek Az elfogadhatóság határa azonban változik az idővel, mivel az emberek túlte- szik magukat az egy-egy újdonság által okozott sokkhatáson, sőt előbb-utóbb hoz- zá is szoknak. Az 1980-as évek végén George Comstock (1989) mutatott rá arra, hogy „mindaz, ami ma a televízióban látható, sem a közönség, sem a televíziós társaságok számára nem lett volna elfogadható húsz vagy akár tíz évvel ezelőtt. A közízlés és a szociális standardok megváltoztak, és a televíziónak is volt némi közreműködő szerepe ebben azáltal, hogy minden évadban folyamatosan tágította a konvencionalitás határait. (…) A populáris szórakoztatás konvenciói a televízió- nak, de más médiának is olyan szabályokat biztosít, amelyek segítenek a botrány lehetőségét minimalizálni.” (182. o.) Comstock fenti sorai óta a televízió tovább tágította az elfogadhatóság határait, és ami az 1980-as években még sértőbbnek számított, az ma már alig kelti fel a nézők fgyelmét. Amikor a televízióprogramok készítői jól becsülik fel, mennyire szeghetik meg a szórakoztatás megszokott formuláját, elég széles közönséget tudnak bevonzani.