Page 235 - Renee Hobbs, David Cooper Moore – A médiaműveltség felfedezése
P. 235
9. fejezet: A gyakorlat átalakítása 233 Amikor Henry elmondta a barátainak, a családjának, valamint más szakmabeli- eknek, hogy 2009 nyarán a PVK (Powerful Voices for Kids – Erős Gyerekhangok) programban fog dolgozni médiaműveltséget oktató tanárként, azok így reagáltak: „Á, szóval a számítógépekről meg ilyesmiről fogsz tanítani!” Henry próbálta el- magyarázni, hogy ennél kicsit összetettebb a dolog, hogy nem pusztán a számítás- technika és az új technológiák oktatásáról van szó, hanem arról is, hogy segítsék a gyerekeket az életükben jelenlévő tömegmédia és tömegkultúra teljes spektrumá- nak megértésében, hogy a médiát és a technológiát erőforrásként használják fel a hagyományos műveltségi készségek tanításában, valamint hogy információt gyűjt- senek társadalmi kérdésekről és más, a médiához és a technológiához nem kapcso- lódó témákról. Henry az előtt állt, hogy fejest ugorjon a médiaműveltség-oktatás mély vizébe. 2009-ben, a Powerful Voices for Kids (Erős Gyerekhangok) program első napján Henry másik nyolc, idegesnek látszó fatal tanár (legtöbbjük mesterképzésben részt vevő hallgató, mindannyian a húszas vagy korai harmincas éveikben, a program logójával díszített világoskék pólóban) körében ácsorgott az iskola aulájában, 77 gyerek érkezésére várva. E fatal tanárok közül kevesen dolgoztak korábban 12 évesnél fatalabb gyerekekkel, bár legtöbben azért rendelkeztek némi oktatói ta- pasztalattal, melyet nyári táborokban, tanítás utáni programok, vallásoktatás kere- tében, illetve egyéb informális tanulási helyzetekben szereztek. A szép remények ideje volt ez. Az első oktatási nap felvillanyozó és kimerítő volt. David az alábbi gondolato- kat jegyezte le első tanítással töltött napjáról: Nem tudtam pontosan, hogy mire számítsak, a gyerekek viszont több szempontból is sok- kal okosabbak, mint gondoltam; először is hihetetlenül jól ismerik a technológiát, és úgy hiszem, nem lesz szükségük túl sok technikai oktatásra. Amikor ezen a bizonyos első napon David a médiapreferenciáikról kérdezte a gye- rekeket, sok szó esett Michael Jacksonról, a Transformersről és a Teen Vogue ma- gazinról. A gyerekek beszéltek zenei előadóművészekről, köztük Lil Wayne-ről és a Cold Flamezről. David rögtön észrevette, hogy a gyerekek bizonytalanok azt illetően, hogy tévé- műsorokról, flmekről, különösen pedig a zenéről szólván mit helyénvaló és mit nem helyénvaló megosztaniuk. Rájött, hogy az iskola sok osztálytermi pedagógusa „valószínűleg úgy véli, hogy már a Teen Vogue-féle témák is merészek”. David már az első héten megtudta, hogy míg néhány gyerek a Disney Channellel tölti az idejét, mások gengszterrapet és heavy metalt hallgatnak. Ahogy a naplójában meg- fogalmazta: „Más szóval: 12 évesek!”. A Powerful Voices for Kids (Erős Gyerekhangok) programban való részvételük során a gyerekek – energikus tanárok segítségével – a legkülönfélébb kommuniká-
   230   231   232   233   234   235   236   237   238   239   240