Page 80 - Renee Hobbs, David Cooper Moore – A médiaműveltség felfedezése
P. 80
78 A médiaműveltség felfedezése pány részeként. Mona felolvasta a gyerekeknek Caroline e-mailjét. Mona így em- lékszik vissza: „A diákok szinte megőrültek, amikor felolvastam nekik Caroline üzenetét. Annyira izgatottak lettek! Teljesen rákattantak arra, hogy hirdetést ké- szítsenek.” Segítve a gyerekeknek felmérni, mivel jár majd a saját közérdekű felhívásuk elké- szítése, Mona ismertette a szükséges lépések sorát: – a meggyőző erejű cél egyértelmű megfogalmazása – ötletelés és a költemény szövegének megalkotása – a költemény szerkesztése a közönség és a cél szem előtt tartásával – az egyes sorok üzenetéhez illő jellegzetes helyszínek kiválasztása – a kamera felállításának gyakorlása és a hang kipróbálása – próbálás kamera előtti felolvasással – vágás – csak a legjobb felvételek maradjanak – az elkészült videó elküldése a reklámügynökségnek. A folyamat ismertetése közben Mona úgy döntött, ő maga vállalja a videó vágását, hogy a teljes projekt csupán két napot vegyen igénybe. Ismeri az iMovie szoftvert, mondta tanítványainak. Minden más viszont a gyerekek feladata lesz. Meggyőző erejű céljuk megfogalmazását elősegítendő, Mona bevezette a gye- rekeket a közérdekű felhívás műfajába. Néhány más, médiaszakemberek által a „Szeméttelenítsük magunkat!” kampányhoz készített, közérdekű felhívást tartal- mazó videó megtekintése után Mona megkérdezte a gyerekektől: „Milyen érzése- ket keltenek bennetek ezek a videók?” A gyerekek válaszai így szóltak: „Szomorú vagyok”, „Arra szeretnék ösztönözni másokat, hogy tartsák tisztán a várost”, vala- mint „Változtatni akarok a dolgokon”. Mona elmagyarázta a gyerekeknek, hogy a költeményüknek ugyanilyen érzéseket kell keltenie. Vajon készen álltak rá? De még mennyire! A gyerekek kollaboratív pármunka keretében rímelő vers- sorokat alkottak. Minden gyerek egy-egy sort olvasott fel, az utolsó sort pedig kó- rusban szavalta az egész csoport. Mona így meséli, ami ezután történt: „Dön- töttünk a helyszínekről, kimentünk a városba, és a gyerekek videókat készítettek egymásról. Az osztályba visszatérve megnéztük az összes felvett anyagot, és a gyerekek nem mást tettek, mint kritizálták egymást!” A gyerekek segítő és támo- gató formában nyújtott, mélyenszántó reakciókat adtak társaik produkcióira. Mona varázslatos pillanatként emlékszik a történtekre. A gyerekek értékes visszacsato- lást és támogatást nyújtottak társaik számára. Egy csapat tagjaiként dolgoztak, roppant büszkén arra, hogy olyasvalamit hozhatnak létre, amit a családjuk és a közösségük is lát majd. A videó felkerült a Philadelphia Unlitter Us Facebook- oldalra, annak szemléltetésére, hogy minden polgárnak – a legfatalabbakat is be- leértve – megvan az ereje ahhoz, hogy jobbá tegye a közösségét.

