Hogyan honosodott meg hazánkban a képregény?
Az európai képregények kialakulásáról és mélyre nyúló kulturális gyökereiről már számot adtunk. Kontinensünkön leginkább a nyugati, francia ajkú területeken indult virágzásnak ez a műfaj. Hazánkban a képregények helyzete a huszadik században az aktuálpolitika kiszolgáltatottja volt több szempontból is, míg a rendszerváltás után a piac szűkössége teremtett sajátos helyzetet e különleges médium számára Magyarországon. Éppen ezért a képregény torz fejlődési utat járt be nálunk, nagyon sokáig nem tekintették önálló médiumnak, önkifejezési formának. A képregényeket a tudományos diskurzus is sokáig mellőzte, nem sok szakkönyvet találunk a kilencedik művészetről. Hazánkban az elsők között Kertész Sándor kezdte el a képregények magyarországi helyzetét kutatni a kilencvenes években.
A kezdetek – vajon ki volt az első magyar képregényfigura?
Már Jókai Mór Üstökös című lapjában is jelentek meg képes történetek osztrák minta alapján. Ezeknek a kezdetleges, keret nélküli, verses szövegekkel kísért képtörténeteknek a forgatókönyvét nem egyszer maga Jókai írta. Hatására viszonylag sok humoros lap indult szórakoztató útjára, bennük hasonló rajzokkal. És bár pár évvel később Amerikában a Yellow Kid megteremtette a szóbuborékot, és ezáltal a modern képregényt, a hazai sajtó sokáig megmaradt a képaláírásos elbeszélésmódnál. Az első képregényújság dán minta alapján jelent meg, Hobogász úr és társai igen népszerű karakterek voltak. Az első magyar képregényfigura Lekvár Peti volt Benedek Kata tollából, a kedves gyermeki karaktereket körülbelül húsz éven keresztül szerethették az olvasók.
A két világháború között már feltűntek az igazi szóbuborékos comicsok is. Ekkoriban a Hári János című ifjúsági lap szerezte meg a leghíresebb amerikai képregények közlési jogát. Sőt, nyugati mintára születtek benne magyar képregényhősök is, mint Puskás Pista vagy Árva Panni. Sajnos karrierjük nem tartott sokáig: mivel a legtöbb folyóirat zsidó tulajdonosok kezében volt, a sajtótörvények ellehetetlenítették a kiadást. Ezután az ötvenes évek közepéig a hazai képregénykiadás tekintetében mélypont következett. A képregényt fiatalokra káros hatású nyugati ártalomnak titulálták, ezért teljes mértékben tiltólistára került.
A Kádár-kori képregény mint a rendszer áldozata
Ez a szigorú kultúrpolitikai állásfoglalás az 1956-os események után mutatott enyhülést. Ekkor a hatalom kiemelt feladatának tartotta, hogy minden korosztály számára szórakoztató folyóiratok jelenjenek meg. Ezzel igyekeztek elterelni a figyelmet a hétköznapi problémákról és az aktuális politikáról. A hazai sajtó öncenzúra alapján működött, vagyis minden lap szabad kezet kapott a profil kialakításában, azonban egyéb kérdésekben be kellett tartaniuk a párt utasításait.
Mivel az ifjúság megnyerése kiemelt szerepet kapott, a nekik szánt lapok folyamatosan tájékoztattak a bel- és külpolitikai helyzetről, valamint igyekeztek követendő példákat mutatni a fiataloknak. Így jöhetett létre 1956 elején a Pajtás című szórakoztató és nevelő úttörőlap, 1957-ben a Magyar Ifjúság című hetilap, illetve a szintén 1957-ben kiadott Tábortűz is. A Pajtás és a Tábortűz néhány év elteltével nagyon hasonlónak mutatkozott, így utóbbi 1965-ben megszűnt. Ezeken a lapokon kívül a hatvanas évek elejétől egyébként már számos sajtóorgánum közölt képregényeket. Viszont klasszikus értelemben vett képregénynek aligha nevezhetjük ezeket az alkotásokat, stílusuk merőben különbözött az amerikai kiadványoktól.
Ezekben az időkben szerzői képregények nem nagyon jelenhettek meg, saját történeteket a kérpegényrajzolók nem alkothattak. Az elkövetkezendő évtizedekben a magyar rajzolású képregények szinte teljes mértékben az irodalom, propaganda, ismeretterjesztés és reklám szolgálatába álltak. Sokszor töltötték be könyvek és filmek ajánlójának szerepét. Ebbe nem egyszer amerikai filmek is beleestek, így a képregények legalább ilyenformán ki tudták egészíteni a kor szűkös mozikínálatát. A könyveknél alacsonyabb volt a presztízsük, egyfajta népnevelő eszközként tekintettek rájuk, és a grafikusok is sokszor csak ugródeszkaként használták a képregényrajzolást. A korszaknak ugyanakkor voltak kiemelkedő alkotói, mint Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Sebők Imre és később Cs. Horváth Tibor. Irodalmi adaptációik hőseit sokan megkedvelték, az idősebb képregényolvasó generáció máig jó szívvel gondol Rejtő Jenő rajzban életre keltett figuráira.
Tábortűz és Pajtás – milyenek voltak a magyar képregények?
A Tábortűz a Magyar Úttörő Szövetség képes folyóirataként indult, kis, kompakt formátumban, az első évben rengeteg, különféle stílusú és műfajú képregénnyel. Humoros képregények, folytatásos történetek egyaránt szerepeltek a kiadványokban. Jellegzetes figurája volt a lapszámoknak Lancelot lovag és az eredetileg Félix nevű Amerikából importált Sicc macska.
A Sicc képregények formailag változatosak voltak: hol szabályos paneleket alkalmaztak, hol kreatívabb módon rendezték a képkockákat
1958-tól azonban számuk megritkult, és előtérbe kerültek a magyar irodalmi klasszikusok adaptációi, úttörőtörténetek, tanmesék. Realista stílus, statikus képek, a mozgás és a hang ábrázolásának szinte teljes hiánya jellemezte ezeket a folytatásos történeteket. A szöveg is leginkább narrációként funkcionált, gyakran a paneleken kívül helyezkedett el. Megfigyelhető egy sajátosan magyar jelenség is, a képkockák számozása az olvasás megkönnyítése érdekében. Ez is azt bizonyítja, hogy nem hagyták a képregény sajátos nyelvét kibontakozni, inkább volt egy sajátos illusztrációs eljárás.
Egyértelmű a szövegdominancia: a kép szinte csak illusztráció, a szöveg önmagában is elmeséli a történetet
A hatvanas évektől ismét dinamikusabbak lettek a panelek, és kissé előtérbe került a képregények szórakoztató funkciója. A Tábortűz utolsó éveiben a francia karakterek, Plazid és Muzo, valamint Pif történetei voltak többségben. Az ő szerepeltetésüket egy egyezség tette lehetővé, miszerint a francia baloldali ifjúsági lapokból térítésmentesen vehettek át a hazai újságok képregényeket, így a Vaillant karakterei a magyar olvasók előtt sem voltak ismeretlenek.
Sajátos műfaj a fotóképregény, amely 1962-től jelent meg az újságban. Vagy kortárs filmek válogatott képkockáit látták el utólagosan kísérőszöveggel, vagy eredeti történeteket meséltek el ebben a formában. Utóbbi típus képregényei kreatívabbak voltak: egyedileg komponált fényképeket használtak, változatosabb elrendezéssel. Ezek a történetek leginkább általános iskolások, úttörők történeteit mutatták be, tanító célzattal.
A változó méretű és kivágású képkockákból látszik, hogy ez nem film alapján készült
A Pajtás a Magyar Úttörők Szövetségének központi lapja volt, 1946-tól egészen 1989-ig jelent meg. Eleinte gyenge minőségben adták ki, majd 1964-től már összefűzve, jobb nyomtatási technikával, ami kedvezett a képregényeknek is. Ikonikus adaptációs képregénye az 1957-től megjelent Winnetou. A magazin arcává Kajla, a piros kendős, segítőkész úttörő kutya vált Dargay Attila rajzolásában. 1965-től állandó szereplői voltak a Pajtásnak a francia Valliant újságból átvett figurák, még Kajlával közös képregényük is született. A hetvenes évek végén importálódott még többek között Rahan és Dr Justice is, immár színes nyomtatásban. A hazai képregényekre a hetvenes évek végétől azonban egyre kisebb igény mutatkozott, így 1978-tól már szinte csak francia képregények jelentek meg a lapban.
Egy korszak vége – a rendszerváltás után
1981 és 1992 között jelent meg a Kockás képregénymagazin, amely néhány magyar képregény kiadása mellett elsősorban szintén a francia képregényekből merített a Valliant újságtól kölcsönözve. Mivel már valamivel bátrabban közölték a nyugati képregényeket a Kockás lapjain, a füzeteken felnövő generáció már modernebb képregényes ízléssel rendelkezett. Hatásukra a nyolcvanas évek második felében fellendült a képregénykiadás, megjelentek a különálló képregényfüzetek. Az első ilyen egy svéd képregény volt, Bobo és Góliát történeteivel, majd sorra jelentek meg a hazai piacon az amerikai mainstream képregénykultúra jellegzetes alakjai is, mint Superman, Batman, Pókember. Hosszú évtizedek után a képregény ismét a saját nyelvén szólalhatott meg. Ezekben a képregényekben már nem volt nyoma a propagandának és a nevelési célzatnak, helyette azonban olyan társadalmi problémákat vetettek fel, amelyek merőben más képregényolvasási élményt nyújtottak. A képregény hazánkban először teljesedhetett ki a világra való reflektálás funkciójában. Az irodalmi képregények kora lassan lejárt.
A kilencvenes évek lendülete azonban a kétezres évek környékére sokat vesztett erejéből. Mivel számos új szórakozási forma jelent meg, az érdeklődés a képregények iránt megcsappant, így jelentősen csökkent a kiadások száma is. A képregények iránti érdeklődés egyre inkább szubkulturális jelleget öltött. A magyar képregényes kultúra gerince az a generáció lett, amelyik a nyolcvanas-kilencvenes években a nyugati képregényeken nőtt fel. Érdekesség, hogy pont ebben az időszakban értünk el nemzetközi sikert, ugyanis a 2002-ben a svájci Luzernben megrendezett II. Képregényfesztivált Kedves Lili nyerte meg experimentális fotókollázs képregényéveI.
Napjaink felé – a kétezres évek elejétől
Az internet elterjedése nagy segítséget jelentett a magyar képregénykedvelők számára is, így a kétezres évek elején fellendült a magyarországi képregényes élet. Az internet egyrészt megkönnyítette a kapcsolattartást, másrészt rugalmasabbá tette a külföldi képregények beszerzését, házi fordítását, majd megosztását – természetesen nem feltétlenül legális keretek között. Megindult a kiadók, szervezetek, fesztiválok létrehozása is. Így jött létre például a Magyar Képregény Szövetség, amelynek legfőbb célja a magyar képregény meg- és elismertetése. A szövetség lett a házigazdája két magyar képregényes rendezvénynek is, a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválnak és a Hungarocomixnak. Olyan alkotóműhelyek is létrejöttek, mint a Kreatív Képkockagyár és a Magyar Képregény Akadémia. Az említett példákon kívül számos szerveződést hívott még életre a lelkesedés, ám igazán nagy közönséget sosem tudott hazánkban a képregény megszólítani. Mivel más platformokon nem igazán hirdették a magyar alkotásokat, a nagyközönség előtt ismeretlenek maradtak ezek a legtöbbször felnőtteknek szóló képregények.
Három különböző példa, három különböző stílus – a legtöbb magyar képregény egyedi, szerzői jellegű mű
Míg Amerikában élesen elkülönülnek egymástól a mainstream és az alternatív képregények olvasói, Magyarországon nem igazán lehet ilyen jellegű különbséget tenni. Hazánkban sokkal szűkösebb réteg érintett ez ügyben, és ez a közösség is meglehetősen belterjes: az olvasók és alkotók szinte homogén csoportot alkotnak. Általánosságban elmondható, hogy a férfiak jóval felülreprezentáltabbak ebben a kultúrában, ennek oka lehet, hogy a nyugati képregények nagy része témáját tekintve inkább férfiak, fiúk ízlését elégíti ki. A keleti képregények rajongói között sokkal több a női olvasó, és a mangák rajongói sokszor fiatalabbak is.
Kitekintés
A 2010-es évektől újabb fellendülés figyelhető meg. Ehhez nagyban hozzájárult a popkultúra egyre jelentősebb mértékű globalizációja, hiszen hazánkban is sokakat beszippantott a Marvel által teremtett filmes univerzum. A filmek népszerűsége lendített a képregénykiadásokon is, egyaránt találunk füzeteket az újságosoknál, és keménytáblás gyűjteményeket a könyvesboltokban. A képregények iránti növekvő kereslet lendített a kínálaton is. 2017-ben például több elhaló próbálkozás után sikerült újraindítani a Kockás képregényfüzetet, amely elsősorban továbbra is francia képregényeket tartalmaz. Szintén 2017-ben addig nem látott módon közösségi finanszírozás tette lehetővé, hogy Csepella Olivér befejezhesse és megjelentethesse Nyugat + zombik című képregényét. Jelentős lépés továbbá, hogy megindult az egyik legnagyobb képregényes rendezvény, a Comic Con budapesti szervezése is – a program ígérete szerint több külföldi hírességgel és nemzetközi attrakcióval.
Bár jósolni csak óvatosan érdemes, de a kiadások bővülését látva úgy tűnik, a képregényeket elismerő és kedvelő réteg Magyarországon folyamatosan szélesedik. A mai gyerekek a korábbi generációhoz hasonlóan szintén hazai kiadások formájában férhetnek hozzá a nyugati mainstream képregényekhez. Igaz, a legtöbb Marvel- és Star Wars-kiadvány nem újságosoknál, hanem könyvesboltokban, gyűjteményes kötetek formájában érhető el. Érdekes ötvözete ez az amerikai képregényes folyóiratkultúrának és az európai albumkiadásoknak. Hátránya, hogy bár igényes kiadványok közül válogathatunk, sok képregény meglehetősen magas árral rendelkezik. Az örömöt beárnyékolja az is, hogy ezen világok esetében legtöbbször a film az elsődleges médium, így jó kérdés, hogy vajon a filmek megtekintése után hány rajongó fiatalt tud bevonzani a képregények világa.
Talán az elmúlt évtizedek szűkös, homogén, belterjes – ámde rendkívül lelkes, proaktív és összetartó – képregénykedvelő szubkultúrája nemcsak kiszélesedik, hanem kissé fel is lazul, és jóval árnyaltabb formát ölt. A mainstream kínálat növekedése óhatatlanul is magában hordozza a mainstream és alternatív képregényolvasók elkülönülésének lehetőségét. Bárhogyan is legyen, az már biztosan állítható, hogy sokat javult a képregény presztízse – így, hogy megszabadult a régi rendszer előítéleteitől és hátsó szándékaitól, kíváncsian várjuk, hogyan alakul tovább ennek a hányattatott sorsú médiumnak a magyarországi története.
Feladatok:
1. Te hogyan képzelnél el egy Magyarországon tevékenykedő szuperhőst? Hogyan nézne ki? Milyen ruhát viselne? Milyen szuperereje lenne? Milyen egyéb tulajdonságokkal rendelkezne?
2. Hasonlítsátok össze az alábbi képregényoldalakat a megadott szempontok alapján!
(Az oldalak a Tábortűzben megjelent Haza című folytatásos történet és a Marvel gondozásában megjelent szintén folytatásos Elektra képregényeiből származnak.)
- Milyen a rajzok stílusa?
- Milyen a kép és a szöveg aránya? Milyen a kép és a szöveg viszonya?
- Használ-e szövegbuborékokat?
- Milyen a panelhasználat: szabályos vagy kreatív?
- Használ-e mozgásábrázolást?
- Körülbelül mennyi idő eseményeit meséli el egy-egy oldal?
- Összességében milyen benyomást kelt az egyik és a másik képregényoldal?
3. Készítsetek saját fotóképregényt! Legyen az alapja egy szerintetek tanulságos iskolai történet! Használhattok telefont, képernyőképeket is!
4. Készítsetek rövid irodalmi képregényadaptációt egy kötelező olvasmány általatok választott jelenetéből vagy egy novellából, esetleg versből! Ügyesebbek rajzolhatnak szabad kézzel, de használhattok digitális képregényalkotó-programokat is!
Megoldások:
- Mindkét képregényt realista stílusban rajzolták, bár az Elektra részletesebb, jobb minőségű, és színesben jelent meg.
- A Haza című képregény oldalán sokkal több szöveg látható, minden panelhez tartozik egy több mondatos leírás. Ebben az esetben a szöveg egyfajta narráció, amely elmeséli a történetet. Az Elektra esetében jóval kevesebb szöveg látható. Az utolsó panelen az egyik szereplő megszólalását olvashatjuk.
- A Haza című képregényben nem használnak szövegbuborékot, az Elektrában igen.
- A Haza oldalán a panelek elrendezése szabályos, mindegyik ugyanolyan méretű és formájú. Megfigyelhető továbbá, hogy a képkockák számozottak. Az Elektra esetében jóval kreatívabb panelhasználatot láthatunk: szinte minden panel más méretű, és vannak a képkockák határain átnyúló megoldások is.
- Bár a Haza képkockái jóval statikusabbak, az utolsó panelen a viharos szelet sűrűn rajzolt párhuzamos vonalakkal érzékeltetik. A Elektra esetében is láthatunk mozgásábrázolást: a vonalak használata mellett a mozgásfázisok megjelenítése is megfigyelhető az ugrást ábrázoló panelben.
- A Haza esetében a bevezetőben több hét távlatában beszél a narrátor, de maga a képregény is több nap cselekményére utal. Az Elektra ezzel szemben néhány pillanatot, alig egy percnyi cselekményt mutat be.
- A Haza című képregényoldal esetében egyértelmű a szövegdominancia, a szöveg mellett a kép szinte csak illusztráció. Mintha egy történet rövid, tömörített változatát olvasnánk. Az Elektra történetéből származó oldal sokkal látványosabb, sokkal dinamikusabb hatást kelt. Ezen az oldalon a hangsúly az akción és a vizualitáson van.
Források:
A képregény születése és halála Magyarországon