Hogyan vigyázzunk gyerekünk online biztonságára?

2021. 01. 26. internet cikk 3–6. évfolyam

A közösségi média használatának népszerű módja, hogy képeket osztunk meg gyerekeinkről barátainkkal, családtagjainkkal. Sokszor ezt a megosztást használjuk hétköznapi kapcsolattartásra. Nem árt azonban néhány dologgal tisztában lennünk, mielőtt gyerekeinkről képeket teszünk fel a netre, vagy másoknak engednénk meg, hogy ezt tegyék.

Először is, azzal, hogy a gyerekünkről készült képet láthatóvá tesszük a neten, egyfajta elektronikus nyomot, azaz digitális lábnyomot hagyunk, ami aztán kialakít róluk egy képet egy olyan világban, ahová nem önként léptek be. A most óvodás gyerekünk egy nap felnő, és nem feltétlenül örül majd neki, hogy kiskori képek vannak róla nyilvánosan a neten.

Másrészt, ha online posztolunk egy fotót, annak sorsát már nem tudjuk befolyásolni. Mások könnyen megjelölik, elmentik, másolatot készítenek róla vagy felhasználják egyéb módon. Valószínű, hogy minderről soha nem szerzünk tudomást. Végül, minden, amit posztolunk, információt nyújt a hirdetőknek és adatgyűjtőknek: ha a gyerekről posztolunk fotót, akkor levonhatják a következtetést, hogy érdekelhetnek minket a babatermékek, gyerekjátékok.

Tartsuk be a következő szabályokat, és csökkenthetjük a megosztásból eredő kockázatot:

 
A Common Sense Media cikke alapján

 

Hogyan védjem a gyerekem biztonságát online?

Kétfajta adatvédelem létezik: az egyik a személyes, ami a gyerek online jóhírét védi, a másik pedig a felhasználói adatvédelem. Utóbbi azokra az esetekre vonatkozik, amikor cégek gyűjtenek adatot a gyerekünkről online interakciók, illetve tranzakciók közben. Mindkettő fontos, ezért az alábbi egyszerű lépések segíthetnek a szülőknek és gyerekeknek, hogy a magánjellegű információk ne kerüljenek nyilvánosság elé.

Az első lépés, hogy éljünk a szigorú adatvédelmi beállítások nyújtotta lehetőségekkel a különböző appokban és weboldalakon, akár mi, akár a gyerekünk kezd új eszközt vagy felületet használni. Keressük meg az Adatvédelem vagy Beállítások részt, és kapcsoljuk ki a helyzetmegosztás funkciót, illetve az alkalmazásnak azt a funkcióját, hogy a nevünkben posztoljon például a Facebookon. Biztassuk a gyerekünket, hogy olvassa el az apróbetűs részt, mielőtt rákattint valamire vagy megadja az e-mail-címét! Nem valószínű, hogy minden egyes adatvédelmi szabályzatot elolvas majd. Mégis jó, ha emlékeztetjük, hogy figyeljen oda, milyen információ megosztásához járul hozzá, mielőtt használni kezd egy alkalmazást, weboldalt vagy eszközt.

Tanítsuk meg a gyerekünket arra, hogy mindig gondolja végig, milyen adatokat ad ki magáról a neten! A kisebbek számára tudatosítsuk, hogy pontosan miről van szó. Érzékeny információ a lakcím, telefonszám és születési dátum. Fontos, hogy a gyerek megértse a jó online viselkedés alapjait, és képes legyen átgondolni, milyen hatással bír egy fotó vagy komment posztolása. Emlékeztessük, hogy nem könnyű leszedni azokat a szövegeket, fotókat, amik egyszer felkerültek a netre, ráadásul a megosztás után bárki továbbíthatja ezeket a tartalmakat.

Gyerekünk felhasználói adatvédelmét segítő hatályos jogszabályok biztosítják az életkornak megfelelő weboldalak és alkalmazások használatát. Magyarországon az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR), valamint a 2011. évi CXII. törvény — amely az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról rendelkezik — szabályozza a gyermek adatvédelmével kapcsolatos kérdéseket.

A Common Sense Media cikke nyomán

 

Családi tippek

Hogyan támogassuk gyerekünk online adatvédelmét és biztonságát?

Amikor a gyerekünk felmegy az internetre, fontos, hogy megértse az online adatvédelem és biztonság alapjait. Netezhet egy játék kedvéért, esetleg mert oktató alkalmazásokat akar használni, vagy mert kíváncsi és a Google-ban keresgél. A gyerekeknek nagy élményt nyújt a digitális világ, hiszen tanulhatnak belőle. De ismerniük kell az alapelveket, hogy mit oszthatnak meg és mit nem. Szülői segítség is szükséges, amikor elbizonytalanodnak.

A következő öt tipp segít eligazodni:

1. Beszéljük meg, mi a különbség a személyes és a privát információ között!

Beszélgessünk arról, hogy milyen fajta információt lehet megosztani online (például a kedvenc színünket), és mit nem (hol lakunk, hova járunk iskolába).

2. Használjuk az adatvédelmi beállításokat!

Nézzük végig együtt a beállításokat minden új alkalmazáson. Legyünk tisztában azzal, hogy a gyerekünk milyen információt oszt meg másokkal. Különösen az önálló internetezés kezdetén jobb, ha nagyon keveset árul el magáról.

3. Kerüljük a helymeghatározást!

Az eligazodásunkat segítő alkalmazások hasznosak. Legyünk azonban óvatosak azokkal az appokkal, amelyek segítségével mások a gyerekünk hollétéről értesülhetnek, vagy amelyek célzottan helyspecifikus reklámokat küldhetnek neki. Lehetőség szerint kapcsoljuk ki bennük ezt a funkciót.

4. Adjunk erős jelszót!

Próbáljunk meg a gyerekünkkel közösen kitalálni egy összetett jelszót. Felejtsük el a szótárban levő szavakat, és használjunk olyan kifejezéseket és különleges karaktereket, amelyektől a jelszó könnyen megjegyezhető, de nehezen megfejthető. Hívjuk fel a gyerek figyelmét, hogy a jelszót ne ossza meg senkivel, és gyakran változtassa meg.

5. Ne kattintsunk kvízekre!

Segítsünk a gyerekünknek, hogy képes legyen felismerni és kikerülni a kattintásvadász tartalmakat, a kvízjátékokat, a különleges ajánlatokat, és minden olyan oldalt, amely személyes vagy privát adatot kér. Ennek segítségével biztonságban maradnak az adataink és az eszközeink is.

A Common Sense Media cikke alapján