Joker: szerzői vagy műfaji?

2020. 07. 28 film cikk 5–10 évfolyam

A 2019-es Joker film több aspektusa is remek lehetőséget nyújt az elemzésekhez. A következőkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy vajon szerzői vagy tömegfilm-e? Lehet-e egyszerre mindkettő?

A filmezésben általában kétféle formai megközelítést különböztetünk meg. Beszélhetünk szerzői (ezt szokták művészfilmnek is nevezni) és zsánerfilmekről (ezt szokták tömegfilmnek nevezni).

Mi jellemző a szerzői filmekre?

Egy szerzői filmben hangsúlyosabban jelenik meg az alkotó személyes stílusa. Gyakrabban használ jellegzetes, akár elsőre is felismerhető képkompozíciókat, beállításokat, kameramozgásokat, színeket és a fény hatásait, vagy éppen hasonló történeteket, amiket hasonló dramaturgiával mesél el. Elsődleges célja nem a minél nagyobb bevétel generálása, hanem a művészi önkifejezés, vagy az elgondolkodtatás.

Mi jellemzi a tömeg- vagy zsánerfilmeket?

A filmet sokáig a tömegeket szórakoztató művészeti formának tartották. Mivel tömegigényeket szolgáltak ki, könnyen kategorizálhatónak kellett lenniük, így idővel sokat használt sablonokat, gyorsan felismerhető elemeket tartalmaztak. Ezek mentén alakultak ki a zsánerek vagy műfajok. Akár a jól ismeret történetek, pár képkocka, de egy-egy jellegzetes színész alapján is be tudjuk azonosítani a westernt, a krimit, a vígjátékot, az akciófilmet, a horrort, a sci-fit, a romantikus filmet vagy melodrámát. A filmgyártás során az alkotók minden döntése alkalmazkodik a műfaji sajátosságokhoz. A célja, hogy minél több embert bevigyen a mozikba, és ezzel nagy bevételt termeljen. Így nem elsősorban a szerző sajátos látásmódja fog érvényesülni egy ilyen filmben, hanem a zsánerre jellemző hatáskeltő elemek.

A megkülönböztetés alapja tehát az, hogy az egyes alkotások milyen stílust alkalmaznak, miként használják fel a mozgóképes kifejezőeszközöket és milyen narratíva mentén mesélik el a történetet. Más-más célból készülnek és más közönséghez szólnak. A filmművészet így csatlakozik be abba a régóta tartó és végeláthatatlannak tűnő vitába, ami a magas- és tömegkultúra szembenállásáról szól. Az összkép azonban korántsem fekete-fehér, nem lehet mindent csak az egyik vagy másik kategóriába sorolni, könnyen átjárhatók ezek a kategóriák. Nézzük meg, mi a helyzet a Joker esetében!

Miért lehet tömegfilm a Joker?

A Joker egy régről ismert képregényszereplő eredettörténetét meséli el, így egy franchise részének is tekinthető. Ezáltal tartalmaz olyan szereplőket, helyszíneket, amik már korábbról ismerősek lehetnek nemcsak a képregényekből, de filmekből, sorozatokból is (pl. Gotham, Bruce Wayne, Joker). Egy már ismert mitológiába ágyazódva sok ember számára lehet vonzó, ezért képes tömegeket vinni a mozikba. Arthur Fleck történetének elmeséléséhez felhasználja a pszichológiai thriller hatáskeltő elemeit. Arthur diagnosztizált pszichológiai zavarokkal küzd, ez pedig hallucinációk, tévképzetek mozgóképes megvalósításában jelenik meg, valamint a folyamatosan durvábbá váló erőszak, a feszültség folyamatos fenntartása adják a szinte horrorisztikusba hajló műfaji jellegzetességeket. Ezt a hatást fokozza a főleg vonósokra építő drámai zene, ami egyedi, de a zsánertől nem idegen hangulatot szolgáltat.

Miben tér el a tömegfilmektől?

A tisztán zsánerfilmektől eltérően szokatlan vizuális megoldásokat, karakteres színhasználatot, erőteljes társadalmi kommentárt tartalmaz. Bár a Joker képregényfilmként is értelmezhető, a hasonló filmektől jelentős mértékben eltér, hiszen a látványos akciók helyett egy hétköznapi karakter drámáját látjuk. A rendező, Todd Phillips Arthur kálváriáját és jellemváltozását használja fel a társadalom működéséről alkotott markáns véleményének artikulálására. A film végi feszültségoldás sem konvencionális. Míg a karakter szempontjából értelmezhetjük felszabadulásként is az őt ikonná emelő utcai összecsapások képét, de ezzel egy időben mégiscsak egy társadalmi forrongással szembesülünk.

A korábban harsány, gyakran altesti poénokkal dolgozó vígjátékairól ismert rendező egyediségéről árulkodó, azonnal felismerhető kézjegyek nem mutatkoznak meg a filmen. Helyette a Joker sokkal inkább értelmezhető a filmben is megelevenített korszak olyan ikonikus filmjei előtti főhajtásként (hommage-ként), mint a Taxisofőr és A komédia királya. A főszereplő bizonyos gesztusai és a cselekmény több ponton is konkrétan idézik Scorsese említett műveit.

Tehát azt mondhatjuk, hogy Phillips nem sajátos látásmódján keresztül adja át a történetet, hanem helyette Új-Hollywood formanyelve és Scorsese művészete előtt tiszteleg. Az idézés és intertextualitás (szövegközöttiség) miatt posztmodern műnek is tekinthetjük, akárcsak Tarantino filmjeit.

Akkor most mi a helyzet?

Nem véletlen Tarantino említése. Leggyakrabban az ő filmjei kapcsán találkozhatunk a midcult kifejezéssel. A midcult filmek valahol félúton helyezkednek el a szerzői és tömegfilm között. A karakteres, sajátos látásmód keveredik bennük a zsánerfilmes hagyományokkal, így elmosódnak az éles határvonalak, feloldódnak a végletek. Például Kubrick, Bergman vagy Tarkovszkij is készített műfaji filmeket, azokon mégis jól felismerhetők kézjegyeik. A fentebbi gondolatmenetből levezetve joggal nevezhetjük a Jokert is posztmodern midcult filmnek. Felhasználja a választott zsánerre jellemző sablonokat, bekapcsolódik egy popkulturális mitológiába, ugyanakkor intertextuálisan megidéz, utal korábbi alkotásokra, és ezek együttes erejével fogalmazza meg az alkotó személyes gondolatait.

Feladatok:


További olvasni- és néznivaló:

A Taxisofőr és a Joker kapcsolata
A midcult jelenségről bővebben Lars von Trier nyomán
Kommentár nélküli videóesszé Scorsese és a Joker kapcsolatáról
A színek jelentősége a Jokerben