A HORROR ANATÓMIÁJA 2. – Miért nézünk horrorfilmet?

2021. 04. 22. film cikk 7–10. évfolyam

Mindenki szeret borzongani vagy mégsem? Akad, akit kifejezetten taszítanak a horrorok, míg másokat mágnesként vonzanak. Ez a vonzás-taszítás akár egyszerre is éreztetheti a hatását a befogadóban filmnézés közben. Éppen ebben rejlik a horror különlegessége és ereje.

A sokadik tinihorrorra is beülnek a nézők annak ellenére is, hogy tudják jól, szisztematikusan és kiszámíthatóan fogják halálra rémiszteni őket. Na, de miért vágyunk mégis az ijesztő és elborzasztó filmes élményre? Rossz-e nekünk az, ha félünk, megijedünk? És a gyerekeket miért vonzza ez a számukra nem ajánlott műfaj? Míg horror-sorozatunk első részében a műfaj sajátosságaival foglalkoztunk, a második részben a lélektani hatásait tárjuk fel. 

Pszichológia – mi rejlik a mélyben?

A horror kifejezés eredetileg a latin horrore igéből származik, ami a borzad, borzasan feláll jelentéssel bír. Ismerős lehet az az érzés, amikor a kezünkön vagy a hátunkon feláll a szőr, megborzongunk. A horrorfilm pontosan ezt a kifejezetten fiziológiai reakciót igyekszik kiváltani a nézőben. A horrorfilmet a félelemérzettel kötjük össze, mivel ijesztő, kedélyborzoló, amit látunk. A félelemre általában negatív érzelemként gondolunk, miközben a pszichológia szerint pozitív és kellemes hatásai is lehetnek.

A félelem a legősibb ösztöneink egyike, annak idején az életben maradást segítette. Féltünk a sötéttől, a ragadozóktól, bármitől, ami az életünket veszélyeztethette. Vagy elég csak a ma is jelenlévő fóbiákra, szociális szorongásokra gondolni. Nem véletlen, hogy ezek a félelemforrások a mai napig megjelennek a horrorfilmekben. És bár azóta nem kifejezetten ezek az elsődleges tárgyai a félelmünknek, az életbenmaradási ösztönünk velejárója a félelem is. Egy veszélyhelyzetben mindig a harc vagy menekülés között kell döntenünk. A horrorfilmek készítői ezt a vészreakciót hívják elő bennünk újra és újra, folyamatos izgalmi állapotban tartva bennünket. Egy horrorfilm nézése közben többnyire hasonló érzéseket élünk át, mint amikor stresszesek vagyunk. Izzadni kezd a tenyerünk, nő a vérnyomásunk és csökken a testhőmérsékletünk. Mindez annak köszönhető, hogy hirtelen megnőtt az adrenalinszintünk. Ugyanez figyelhető meg az extrém sportok űzése közben is. A horrortörténetek, a tábortűz mellett elhangzóktól kezdve, a könyvben olvasottakon át egészen a filmes megjelenésekig, mind adnak nekünk egyfajta kellemes érzetet azáltal, hogy biztonságos környezetben, a valós veszélytől távol éljük át őket. A kontroll a kezünkben van, eldönthetjük, hogy folytatjuk-e a film nézését vagy inkább kilépünk az adott érzelmi állapotból. 

Hogy miért is vonzódunk a horrorhoz, arról többféle elmélet is született már. Dr. Glenn D. Walters pszichológus szerint három tényezőt kell figyelembe venni: feszültség, relevancia, valószerűtlenség. A feszültséget valamilyen rejtély vagy erőszak okozhatja. A relevancia azt jelenti, hogy személyesen érintve érezzük magunkat a film nézése közben. Ez lehet olyan univerzális érzés, mint a haláltól vagy az ismeretlentől való félelem; de akár lehet egy társadalmi csoportot érintő félelem is, mint a tinihorrorok esetében. A harmadik tényező pedig a horrorok irracionalitására vonatkozik, azaz arra a tényre, hogy amit látunk, az nem a valóság. Olyan dokumentumfilmet, melyben explicit erőszak jelenik meg, sokkal nehezebben nézünk végig, mint egy véres horrorfilmet, mivel a horror esetében tudjuk, hogy az csak a valóság utánzata. A valóság és a fikció élesen elkülönül. 

Noel Carroll filozófus szerint van még egy fontos tényező a horrorfilm nézés pszichológiájában, ami maga a horror paradoxona. Eszerint az a tény, hogy vágyunk egy olyan jelenség látványára, ami félelmet, borzongást és undort kelt bennünk, és a való életben elkerülnénk, úgy oldható fel, hogy belátjuk, nemcsak maga a „szörny” érdekel bennünket, hanem a története is. Vagyis a horrorhatáshoz nélkülözhetetlen a néző kíváncsisága.

A horror vonzerejének titkára megannyi kutatás próbált rájönni, ám egy sem bizonyult kizárólagos bizonyító erejűnek. Ahogy egyénenként vagy akár életszakaszonként is változhat a horrorhoz való viszonyunk, úgy a kutatások is csak részigazságokra világítottak rá. Elterjedt például az az elmélet, miszerint az emberek azért vonzódnak az ijesztő történetekhez, mert így tisztulnak meg a negatív érzéseiktől, így élik meg a katarzist. És amennyiben a film végén a jó győzedelmeskedik, a katarzis annál erősebb lesz. Bár egyes kutatások szerint az, hogy a film végén feloldódik-e a feszültség, nem igazán befolyásolja, tetszik-e a nézőnek a film vagy sem.

A gender, azaz a társadalmi nem felőli kutatások azt mutatták, hogy a férfiak jobban bírják az erőszakosabb, ijesztőbb horrorokat, mint a nők, akik eleve empatikusabbak a szereplőkkel. Illetve a moziban nézett horrort jobban élvezték azok a nők, akik olyan férfival voltak, aki bátran, ijedelem nélkül nézte a filmet. 

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a horrornak többféle változata van, így az egyéni preferenciák között is nagy a különbség. Van, aki szívesen nézi a zombis vagy állatos horrorokat, míg a pszichológiai vagy a trancsírozós horrorokat messziről elkerüli. Nem mindenki ugyanabból az okból néz ugyanis horrorfilmeket. Deirdre D. Johnston 1995-ben 220 középiskolás diák motivációját vizsgálta meg a slasher horrorfilmekkel kapcsolatban, és a motivációikat négy általános kategóriába sorolta.

Azt talán nem szükséges bizonygatni, hogy miért is lehetnek negatív hatásai egy horrorfilm megnézésnek. A gyerekek esetében kifejezetten nagyobb az esélye, ezzel lentebb külön foglalkozunk. A felnőtteknél válthat ki olyan traumatikus hatást egy horrorfilm, ami pszichésen is nyomot tud hagyni, például szorongás formájában. De a felnőttek legalább ismerik magukat annyira, hogy tudják, mi az, ami rossz érzéseket kelt bennük, és könnyebben szakítják meg a film nézését, mint egy tini. Fontos tényező az is, hogy milyen közegben zajlik a filmnézés, egyedül vagy társaságban, illetve, hogy mi történik a film megnézése után. Van-e beszélgetés, feloldás, közös megnyugvás. A horrornézés ráadásul függőséget is okozhat, hiszen az izgalom és a borzongás ugyanolyan idegi hormonokat szabadít fel az agyban és tölt fel bennünket adrenalinnal, mint a számunkra örömet okozó tevékenységek. Amikor ez a hormon, a dopamin felszabadul az agyban, a feldobottság, extázis élményét nyújtja. Ez a hormon adja a legtöbb függőség kémiai alapját.

A negatív hatásokkal szemben jóval kevesebb szó esik a pozitívakról. A biztonságos keretek között megélt adrenalinlöket rövid távon kellemes hangulatot idéz elő, ami pozitív hatással lehet a szervezetre. Az erre irányuló kutatások szerint nemcsak, hogy csökkenhet a stressz és a szorongás szintünk, kalóriát égetünk, de még az immunrendszerre is jó hatással lehet egy jól megválasztott horrorfilm megtekintése.

Kiskorúak a horror bűvöletében

A horror műfaja nyilvánvalóan nem gyerekbarát. Ennek okát már fentebb is említettük. A gyerekek nagyjából 10-12 éves korukig még nehezen különböztetik meg a fikciót és a valóságot. Bár a mesékben is szerepelnek negatív szereplők, események, az olvasás és mesehallgatás közben legalább van mód a mentális, képzeletbeli feldolgozásra, távolításra. A film ezzel szemben túl egyértelműen, képszerűen, direkten és gyorsan vált ki impulzust a befogadóból. Ezért hathatnak a horrorfilmek sokkszerűen a 12 éven aluliakra, akik traumaként élhetik meg a látottakat. Ez könnyen okozhat rémálmokat, alvászavarokat, szorongást, teljesítményromlást is. Főleg akkor, ha utána sincs módja a látottak megbeszélésére, az élmény feldolgozására, akár a szüleivel, akár más, érettebb személlyel. 

Ráadásul a kisiskolás korra jellemzően a gyerekek az egyes történéseket, így az erőszakos, agresszív vagy félelemkeltő eseményeket is önálló cselekményként kezelik és értik meg, nem képesek még az események láncolatának, az összefüggéseknek a megértésére. Az, hogy a rossz a film végén elnyeri a büntetését, számukra tehát nem oldja fel a korábban keltett ijedelmet és más negatív érzéseket, hiszen a film végét is önálló egységként kezelik. Nem véletlen tehát, hogy a hazai korhatár-besorolás szerint a horrorfilmek 16 és 18 éven aluliak számára nem ajánlottak. 

Kiskamaszkorban, azaz 12-15 éves korban a gyerekek már képesek a szimbolikus, elvonatkoztató gondolkodásra. Ez az erkölcsi belátás képességének és az önálló világkép, értékrendszer kialakulásának időszaka. Ebben a korszakban a szülő már sokkal kevésbé tudja nyomon követni gyermeke médiafogyasztását, ráadásul a tiltás csak azt idézi elő, hogy a tiltott dolog még vonzóbb lesz. Ekkorra már a gyerekek nagy valószínűséggel néznek horrort, együtt vagy egyedül, titokban vagy nyíltan. Nem véletlen, hogy a kamaszok körében legnézettebb műfaj a horrorfilm. A kortársak hatása, a csoporthoz tartozás és a trendiség vágya a tilosban járás izgalmas érzése mellett mind erőteljes húzóerőkké válnak. Ráadásul a szabályokkal szembeni lázadás és a szélsőségek iránti fogékonyság szintén ekkoriban kezd felerősödni. Itt azonban nagy különbségek vannak abban, hogy hogyan tudják feldolgozni a horrorfilmes élményt, illetve mennyi kárt okoz a személyiségfejlődésükben.

Ebben a korban is nagyon fontos az, hogy minél távolabb áll a cselekmény a realitástól, annál kevésbé vált ki tartósan negatív érzelmeket. Ezért minél kevésbé pszicho, azaz lélektani a horror, illetve minél kevésbé hasonlít a történet valós élethelyzethez, annál kevésbé tud kárt okozni. Az ijesztő alakokat vagy hanghatásokat, ha aktuálisan erősen hatnak is, könnyebb távolítani vagy humorral kezelni. Az emberi gonoszság ábrázolása a leginkább traumatizáló, ennek feldolgozása feltételezi leginkább a személyiség érettségét. Éretlen vagy sérült személyiségnél akár mintaértékű is lehet.

A fiatalabb és az idősebb gyerekek esetében is elmondható, hogy a személyiség érettsége és a szocializáció szintje nagyban meghatározza, mennyire lesz káros számukra az ijesztő tartalom. Fontos hangsúlyozni, hogy a bizonytalan, befolyásolható, szorongó, kaotikus családi, érzelmi légkörben élő gyerekek sokkal kiszolgáltatottabbak a filmekben szereplő negatív, erőszakos modellek hatásának. Továbbá a környezeti tényező is befolyásoló erejű, hiszen sokat jelent, ha a filmes élményt van kivel megbeszélni, feloldani. 

Mit tehetnek a szülők?

A szülők tehát nincsenek egyszerű helyzetben. Teljesen megóvni egy gyereket a félelmetes, ijesztő tartalmaktól nem lehetséges. Induljunk ki a mesék negatív karaktereiből, a halloween hazai növekvő népszerűségéből, a farsangi csontvázjelmezekből vagy a kisgyeremekkor mókásan ijesztgetős játékaiból, amikben a szülők is részt vesznek. A gyerekek fantáziavilága nagyon élénk, ez segít nekik a még nem ismert vagy félelmetes dolgokkal való küzdelemben, és tudásuk hiányos részeinek kitöltésében. Lényegében kijelenthetjük, hogy a félelemmel való megbirkózás, ennek a képességnek a fejlesztése jó hatással lehet a gyerekekre, növelheti az ellenálló képességüket. Természetesen nem mindegy, hogy egy ilyen tartalom vagy impulzus mikor és hogyan éri a gyereket. 

A legjobb, ha a szülő egészen kisgyermekkortól közösen fogyaszt meséket, rajzfilmeket, filmeket a gyermekével. Ezek nézése közben és utána fontos a párbeszéd. Ha a gyereknek kérdése támad, akkor válaszoljunk rá. Ha valami miatt fél vagy megijed és nem szeretné tovább nézni, a szülő kapcsolja ki és jegyezze meg, melyik pont volt a kritikus. Ez később is sokat segíthet egy mese vagy film kiválasztásában. Érdemes tisztában lenni és a gyermeknek is elmagyarázni, mit jelentenek a korhatárkarikák. A szülő utána is nézhet az IMDb vagy a Common Sense Media oldalakon, hogy az adott alkotás milyen gyermekekre aggályos részeket tartalmaz.

A közös mese és filmnézés nyilvánvalóan nem valósítható meg minden esetben, a gyerek kezében már ott a telefon vagy tablet, ráadásul a kiskamaszkor felé közeledve szívesebben vonul be a szobája magányába. Innentől kezdve csak a nevelésbe és a biztonságos érzelmi légkörbe vetett bizalom marad. Egy rosszul megválasztott ijesztő, erőszakos film egy ilyen családi környezetben felnövő gyermekre maximum rövid távú hatással lesz, de nem vált ki belőle hosszú távon például agresszív viselkedést. A tiltást érdemes kerülni, helyette ítélkezésmentes érdeklődéssel lehet felmérni, hogy milyen tartalmakat néz a gyerek, és beszélgetni vele arról, hogy saját bevallása szerint ezek hogyan hatnak rá. 

Összegzés

A horror mint filmműfaj sosem tartozott a legnépszerűbbek közé. Egy vígjátékkal vagy látványos akciófilmmel szemben egy horrortól nem a könnyed, kellemes szórakozást várjuk el. Valami borzongásra vágyunk, valami veszélyre, ami nem bennünket fenyeget, így biztonságban tudhatjuk magunkat, miközben nézzük. Ahogy láttuk, a rémtörténetek régóta velünk vannak, szükségünk van rájuk, hogy felkészítsenek a valódi helyzetekre. A filmtörténet során a horrorok számtalan témát szolgáltattak félelmeink tárgyául. Az egyre magasabbra szökő ingerküszöbünkre pedig egyre szélsőségesebb módon próbálnak hatással lenni a mai napig. 

A horrorfilm nem való mindenkinek. Ahhoz, hogy elkerüljük az esetleges negatív hatásokat, érdemes a saját határainkat figyelembe véve felelősséggel és mértékkel fogyasztani ezeket a filmeket. Nem elfelejtve, hogy a távirányító, azaz a kontroll a mi kezünkben van. Szülőként és pedagógusként pedig kiemelten fontos, hogy a gyerekek életkori sajátosságainak és személyiségfejlődésüknek megfelelően kerüljön szóba a horror ereje és negatív hatásai, illetve a korhatárkarikák jelentősége. Kiskamaszkortól kezdve a tiltás és elítélés helyett érdemes nyíltan beszélni a horrorfilmes élményekről, ezzel is segítve a kamaszokat az önismereten alapuló tudatos filmválasztásban. 

Feladatok:

  1. A hazai korhatár-besoroláshoz kapcsolódóan töltsenek ki egy kvízt a gyerekek. Az osztály közösen beszélgessen az eredményekről, illetve arról, hogy miért fontosak ezek a karikák.
  2. Az osztály gyűjtsön össze olyan gyerekkori meséket (népmese, Grimm, de akár rajzfilmsorozat is lehet), melyben félelmetes elemek vannak. Ezek vajon mit szimbolizálhatnak?
  3. 4-6 fős csoportokban beszéljétek meg az alábbiakat:
    • Kinek mi volt az első horrorfilmes élménye? 
    • Volt-e ilyen és melyik volt az a film, ami után rémálmaid voltak vagy nehezen tudtál elaludni? Hány éves voltál ekkor? Szerinted miért volt rád a film ilyen hatással?
    • Volt-e már olyan, hogy inkább nem néztél végig egy horrorfilmet?
    • Mondj egy olyan horrorfilmet, ami jó élményként él benned! Miért volt az?
    • Van-e kedvenc horrorfilmed, vagy olyan alműfaj, amiből szívesebben nézel horrort?

A válaszokat érdemes feljegyezni és a csoportoknak közösen átnézni, hogy van-e hasonlóság vagy különbség közöttük. Majd a csoport egyik tagja összegezze az osztálynak a válaszokat. A feladat végén a pedagógus összegzi a tapasztalatokat, majd felhívhatja a figyelmet arra, hogy nem mindenkinek való a horror, mindenkinél mások a határok és ezekre érdemes figyelni. 

Források: