„Láss, ne csak nézz!” – A kísérleti filmek

2021. 01. 27. film cikk 7–10. évfolyam

A kísérleti film mindenki számára érdekes lehet, aki nem gondolja magáról megrögzötten, hogy tudja, mi a film. Amikor egy ilyen filmet nézünk, kibillenünk a megszokott nézői pozícióból: másképp kell nézni, más elvárásokkal. A kísérleti filmeket legtöbbször külön kezelik, mégis megfigyelhető, hogy a fősodor integrálja az elemeiket. A következő cikkben röviden áttekintjük, hogy mi a kísérleti film, hogyan alakult ki, milyen irányzatai vannak, kik a legfontosabb alkotók és milyen hatással van ma a (filmes) kultúrára.

Mi a kísérleti film?

A kísérleti film nem követi a történetmesélő játékfilmek szabályait; célja a hagyományos látvány lebontása és újraértelmezése, a kép analízise, a jelentés megszüntetése, a mozgóképes költészet és megdöbbentő attrakciók készítése, illetve a filmforma ünneplése.

A kísérleti filmben teljesen eltűnik a történetmesélés, non-narratív, ezek a filmek leválnak a filmpiacról, szélsőséges gyártási körülmények között készülnek, nem kerülnek be a mozikba, alternatív vetítőhelyeken lehet velük találkozni, marginális helyet foglalnak el a filmtörténetben és a kortárs filmkultúrában is. A kísérleti filmek egy szubkultúrát alkotnak az alternatív intézmények, az internet, valamint a filmfesztiválok révén.

A kísérleti film rövid története

A kísérleti film szinte egyidős a mozival, kezdetei egészen az 1910-es és ‘20-as évekig nyúlnak vissza, mikor is olyan alkotók kutatták a film művészi lehetőségeinek határait, mint Hans Richter, Man Ray, Fernand Léger, Marcel Duchamp, Salvador Dalí, Louis Bunuel és Moholy-Nagy László. Épp ebben az időszakban született meg a francia avantgárd, vagyis a cinema pur (tiszta film) elnevezésű filmművészeti irányzat, melynek képviselői írók, rendezők, olykor festők: Louis Delluc, Léon Moussinac, Jean Epstein, Germaine Dulac, René Clair, valamint a már említett Fernand Léger és Luis Bunuel. A filmi kifejezés lényegét és a filmszerűség természetét vizsgálták. A korszak alkotói számára az volt a legfontosabb esztétikai kérdés, hogy miben határolható el a film más művészetektől, mindenekelőtt az irodalomtól, a festészettől és a zenétől. Germaine Dulac rendező szerint a tiszta filmszerűség (cinema pur) leginkább a mozgásban valósulhat meg: „A film az a mechanikus találmány, mely arra szolgál, hogy megragadja az életet pontos és folyamatos mozgásában.”

 

A kísérleti film történetét három szakaszra oszthatjuk fel, az első kettő sokkal jobban körülhatárolható, a harmadik a kortárs jellege miatt képlékenyebb:

Az 1. avantgárd, amit kanonikus avantgárdnak is nevezhetünk, az 1920-as években alakult ki, amikor a képzőművészeti avantgárd mozgalmak a film lehetőségeivel kísérleteztek és azt vizsgálták, hogy a film hogyan képes mint új médium a saját művészeti praxisukat kiterjeszteni. Legfontosabb alkotók: Hans Richter, Francis Picabia, Man Ray, Salvador Dali, Luis Bunuel – utóbbi az egyetlen kivétel, aki nem a képzőművészet felől érkezett. Ennek az időszaknak a központja Párizs és Berlin.

 

A 2. avantgárd hullám 1940-1970 közé tehető, ez a modern avantgárd, ebben a korszakban elsősorban filmesek alkotnak, itt is vannak kivételek, művészek, akik festenek vagy szobrászkodnak, de a fontosabb alkotók elsősorban filmkészítőként tekintenek magukra. Ekkor a kísérleti film központja New York és San Francisco, ahogy a kortárs művészet központja is. Megalapítják azokat az intézményeket, melyek ma a kísérleti filmek alapintézményei, ilyen pl. az Anthology Film Archives. Az Ann Arbor Filmfesztivál is ekkor indul el, ez az első nagy amerikai kísérleti filmfesztivál. Legfontosabb alkotók: Maya Deren, Stan Brakhage, Bruce Corner.

 

A 3. avantgárd korszak 1990-től a jelenig tart, mondhatjuk posztmodern avantgárdnak is – ez a hálózatiságra épül, online bemutatók és a digitális technika a jellemzői. A kísérleti film elfogadott az akadémiai diskurzusban, fesztiválok szerveződnek köré, könyvek jelennek meg, múzeumokban vetítik. Nincs kimondottan központja ebben az időszakban, de az angolszász területek most is dominánsak. A kísérleti film központjai töredezetté válnak és szétszóródnak éppen a hálózati jelleg miatt, olyan helyeken jelenik meg (pl. Zágráb, Bukarest, Riga), melyek eddig nem voltak jelen.

 

A kísérleti film formái/stílusirányzatai

Három nagy formát különböztetünk meg, ezek nem teljesen zárt csoportok, érintkezhetnek egymással: absztrakt film, lírai film/avantgárd dokumentumfilm és found footage film.

Absztrakt film

Az absztrakt film a ‘10-es, ‘20-as évek avantgárdjához kötődik, a képzőművészetből táplálkozik, non-figuratív képeket használ, nem ábrázoló vizuális tartalmai vannak. Kandinszkij és Mondrian munkássága tekinthető szellemi előzménynek. Abszolút filmnek vagy tisztafilmeknek (cinema pur) is nevezzük, ami az absztrakcióból adódó jelentésnélküliséget hangsúlyozza. Mary Ellen Bute találó meghatározása szerint „Az abszolút film a szemet és a fület célozza meg. Más mozgóképek, – amellett, hogy audiovizuális hatásokat használnak – inkább az intellektust célozzák.”

Az absztrakt film fontosabb képviselői a ‘20-as évek avantgárdjából nőtték ki magukat: Hans Richter, Viking Eggeling és Walter Ruttmann. Ruttman dokumentumfilmeket is készített, Eggeling a Diagonális szimfóniákkal írta be magát a filmtörténetbe.

 

Az absztrakt filmnek három nagy technikáját ismerjük:

  1. camera less: a filmnyersanyag közvetlen megmunkálását jelenti, a szalagot roncsolják a művészek. Stan Brakhage a legfontosabb alkotó, de Len Lye és Harry Smith neve is kiemelendő;
  2. klasszikus animációs technika: a stop-motion, kockáról kockára történő lefotózás és vágás révén jön létre a mozgás, az animációs film. Legfontosabb alakja Oskar Fischinger, aki zenei darabokra absztrakt, színes képfolyamokat készített;
  3. expanded cinema, a kiterjesztett film technikája: a filmtechnikát túllépve más technológiákat is beépítenek, ez főként Amerikában volt népszerű. Számítógépes technikákkal kísérleteztek, filmjeik a grafikus interface-ek előfutárai voltak. Legfontosabb alkotók a Whitney-testvérek és Jordan Belson.

Lírai film/Avantgárd dokumentumfilm

Ez a kategória nagyon képlékeny – a lírai dokumentumfilmek a dokumentumfilm történetében is fontos csoportot jelent, mert nem a valóság, a történelem feltárására készültek, hanem azért, hogy érzeteket közvetítsenek vagy önrefelxív módon a filmnyelvvel játsszanak. A korai korszakból négy kísérleti dokumentumfilmet érdemes kiemelni: Walter Ruttman Berlin, egy nagyváros szimfóniája, Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel, Joris Ivens Eső és Jean Vigo Nizzáról jut eszembe. Ezek olyan munkák, amelyek a fotogenitásra, a kompozícióra, a ritmusra, a valóság apró lírai részleteire épülnek. Ebből nőtt ki a ‘60-as években az amerikai kísérleti filmben a lírai film irányzata, melynek Stan Brakhage volt az egyik legfontosabb figurája, aki a városfilmek szemléletmódját radikalizálta (Wonder Ring).

 

Found footage film/Talált nyersanyag film

Ezek olyan filmek, melyek korábban készült filmek, illetve bármilyen típusú mozgóképek darabjaiból készülnek – itt az újrahasznosítás és a kisajátítás fogalmak is meghatározóak. Eredete a szürrealizmushoz és a dadaizmushoz köthető, Marcel Duchamp ready made, talált tárgyakból „készített” műalkotásai előzményként említhetők. A másik fontos előzmény a kollázs, mely Max Ernst és Kurt Schwitters nevéhez fűződik: régi illusztrációkat és újságkivágásokat raktak össze. Ugyanez az elv érvényesül – irónia és újrakomponálás – a found footage filmekben is. A found footage film alapvetően a televízió elterjedésével egyszerre jelenik meg az ‘50-es, ‘60-as évektől kezdve, legfontosabb alkotója Bruce Conner Egy film (A movie) c. alkotásával.

A kortárs kísérleti filmben ez a forma az egyik legnépszerűbb, mert ez az egyik legolcsóbb technika, bárki bármit le tud tölteni a netről. A műfaj legfontosabb kortárs alkotói Peter Tscherkassky (Outer space), Matthias Müller és Gustav Deutsch.

 

Magyar kísérleti film

A magyar kísérleti film első úttörőjének Moholy-Nagy László fotográfust, festőt és iparművészt, és a Bauhaus iskola egyik kiemelkedő tanárát tekintjük. Moholy-Nagy stílusa leginkább Eggeling Diagonális szimfóniáját követi: egyik első filmetűdje az 1931-es Fekete-fehér-szürke, amiben a fénnyel és az árnyékkal játszik, különböző geometriai alakzatok és térbeli testek segítségével. Nagyvárosi cigányok című 1933-as etűdjében már a lírai dokumentumfilm eszközeit alkalmazza – életképeket mutat egy város cigánynegyedéből, ott is leginkább a szereplők mozgása és dinamikája foglalkoztatja.

 

A magyar experimentális film nemzetközileg is számon tartott és elismert műhelye volt a budapesti Balázs Béla Stúdió. Az 1959-ben megalakuló műhely a magyar filmtörténet egyik legszínesebb időszakának kezdetét jelenti. A BBS állami támogatásban részesül, így egy olyan kreatív és független tér jön létre a friss diplomás filmesek számára, ahol az egyetem után szabadon kísérletezhetnek a technikákkal, műfajokkal és a film szerkezetével. Tarr Béla, Gazdag Gyula, Szabó István, Xantus János, Sára Sándor, Szomjas György és Jeles András csak néhány név a legendás társaságból, akik ebben a közegben készítették első komolyabb filmjeiket. Itt alkot Huszárik Zoltán filmrendező is, aki a Színművészeti Egyetem elvégzése után leforgatja a magyar kísérleti film egyik zászlóvivőjét, az Elégiát. Tóth János operatőrrel egy új formát, és egy egészen új filmnyelvet hoznak létre: a montázst lírai-absztrakciós módon használják, és ezzel megteremtik a filmvers műfaját.

 

Bódy Gábor életpályája máig kiemelt szerepet játszik a magyar kísérleti film történetében. Bódy jelenléte a 70-es évek elején óriási hatással van az egész stúdióra: egyre több alkotótársa kezdi a filmnyelv és a forma határait feszegetni, ebből születik meg a Filmnyelvi sorozat és a K/3 is, amelyek kísérletező jellegű kisfilmes válogatások.

A rendszerváltás után megszűnik a műhely állami támogatása, így a kísérleti törekvések is alábbhagynak – a 90-es évekbeli csendet, egy-egy alacsony költségvetésű film töri csak meg, például Szőke András Vattatyúk című szatírája vagy Bodó Viktor Citromfeje.

A Buharov testvérek (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) is ebben az évtizedben fognak neki a közös kísérletezésnek. A kezdetektől fogva termékenyen gyártják a műalkotásokat: 1995 után több mint 25 filmet, köztük több dokumentum- és nagyjátékfilmet készítenek, emellett gyakran szerepelnek kiállítóterekben, múzeumok programjában is. Legutóbbi filmjük Az itt élő lelkek nagy része.

Nemes Gyula, a politikai nézetei miatt nagy port kavaró Zero rendezője, korábban a Letűnt világ! című költői dokumentumfilmet készítette el, mely a kortárs magyar experimentális mozgóképes szcéna egyik meghatározó darabja. A Kopaszi-gát békés életképeit, egy zenekar próbájának hangfelvételével kíséri, ezzel érzékeltetve egy elenyésző kort és egy eltűnőben lévő nemzedéket.  

 

Lichter Péter a Buharov testvérek mellett a kortárs magyar kísérleti film legjelentősebb alkotója. Félálom, No Signal Detected, Rimbaud és Polaroidok című rövidfilmjei mind talált filmekből épülnek fel: régi családi archívok, tömegfilmek és egyéb felvételek nyersanyagát kémiailag és fizikailag is roncsolja, majd a vágás segítségével új kontextusba helyezi őket. Két rövidfilmje irodalmi adaptáció: a Rimbaud három költő – Kele Fodor Ákos, Nemes Z. Márió és Mestyán Ádám – verseire asszociál Rimbaud utazásairól, a Polaroidok pedig Simon Márton azonos című verseskötetének az absztrakt feldolgozása. A Fagyott május című filmje az első egész estés munkája, amelyben először nyit a történetmesélés felé, ez a film egy kiemelkedően izgalmas próbálkozás a slasher és a poszt-apokaliptikus sci-fi, a természetfilm és a videójátékok esztétikájának vegyítésére.

 

A kísérleti filmek hatása

Az experimentális filmeknek igen kicsi a közönsége. Általában nem is mozikban, hanem kisebb filmklubokban, múzeumokban, kamaratermekben és a kísérleti filmezés támogatására létesített intézményekben mutatják be őket. Ez azonban nem akadálya annak, hogy hassanak a „mainstream” filmrendezőkre is, s legjobb formai újításaik megszelídülve, letompítva visszakerüljenek abba a közegbe, amelynek ellenében megszülettek: a tömegfilmekbe, a videóklippekbe, sőt a reklámfilmekbe is. Számtalan alkotó számtalan művét felsorolhatjuk: Dogville – A menedék (r. Lars von Trier), Az élet fája (r. Terrence Malick), a Jeanne Dielman (r. Chantal Akerman), a Radírfej, az Útvesztőben (r. David Lynch) vagy Jean Luc Godard 2014-es Búcsú a nyelvtől című alkotása.

Forrás:

 

Feladatok

1. feladat: A 444.hu kiszúrta, hogy van a Youtube-on egy olyan klasszikus kísérleti filmekből álló lejátszási lista, melyet bárki megnézhet 7 éves kortól.

Válasszatok ki három filmet a listából és formailag próbáljátok meg besorolni a fent olvasottak alapján. Indokoljátok meg a válaszaitokat!

2. feladat: Nézzétek meg Gustav Deutsch Shirley: A valóság látomásai (Shirley: Visions of reality) című filmjének az előzetesét:

 

Az animációs film a valóságot állítja színpadra Edward Hopper tizenöt festményének rekonstruált képi világán keresztül. A festményekből kibomló speciális effektek segítségével egy amerikai hölgy története az 50-es évek különleges hangulatát idézi.

Szerinted miért nevezhető a fenti alkotás kísérleti filmnek? Milyen más művészetekkel érintkezik? El tudnád képzelni egy múzeum falán?

Megoldások

2. feladat: Ez a film azért nevezhető kísérleti filmnek, mert eleve egy olyan technikával dolgozik, ami nem mindennapi: Edward Hopper tizenöt festményét használja fel a valóság leképezésére animáció segítségével. A festészettel és a médiaművészettel érintkezik az alkotás. Igen, vetítették is múzeumokban a filmet, többek között itthon a Ludwigban. Itt megnézhettek egy interjút is az alkotóval.