Page 133 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

5. fejezet: Médiahasználók 131 Az egyik ok, amiért kíváncsi voltam erre, a kutatási módszerekkel van össze- függésben. A vizsgálat résztvevő megfgyelést alkalmazó szakaszában nem volt arra idő, hogy interjút készítsek azokkal a diákokkal, akik végül is részt vettek a tanfolyamon. A napi feladatok során kellett megismernem őket, így akkor tudtam kérdéseket feltenni nekik, amikor alkalmam volt rá. Különböző okok miatt ez olyan helyzetet eredményezett, amelytől McRobbie óva int; egyre több időt töltöt- tem a fúk társaságában, és velük is beszélgettem a legtöbbet. Így aztán lehet, hogy Helen egyszerűen csak egy kicsivel több időt próbált kisa- játítani magának egy olyan világban, amely szinte állandó felügyelet alá helyezte, és amelyet valamilyen módon akkor én személyesítettem meg. Míg a kurzus né- hány diákja szívesen beszélt identitásuk politikai aspektusairól, és arról, hogy azt milyen mértékben befolyásolták a médiapánikok, mások teljesen elzárkóztak a kérdés elől. Terry korábban úgy fogalmazott, hogy ők azért iratkoztak be a kur- zusra, „hogy barátkozzanak, és megtalálják a közös hangot az emberekkel”. Azért voltak ott, hogy kapjanak egy kis szünetet az iskolából, és hogy jól érezzék magu- kat – olyan dolgokat csináljanak, amit tényleg szeretnek, mindezt egy olyan társa- dalmi kontextusban, amely csak ritkán ad erre lehetőséget. A médiáról, a politiká- ról és az identitásról beszélgetni nem tűnt érdekesnek, így ez munkának tűnt, nem szórakozásnak. Nem akartak ezen a színpadon szerepelni. Egyedül akartak lenni. Jogukban állt csöndben maradni. Vajon a jelenlétem a kurzus során arra emlékeztette a diákokat, hogy nem tud- nak ellenállni az intézmények hatalmának? Ekkor a tűzoltóság már eldöntötte, hogy szeretnék, ha egy tudós tanulmányozná a Beacon-projekt kulturális aspektu- sait, így hát ott voltam én – a hatalom mobilitásának újabb példájaként. Vajon Helen ezzel a hatalommal szemben használta a mobiltelefonját arra, hogy egy hét- köznapi térben defenzív pozíciót vegyen fel, s ezzel ironikusan éppen azt a szere- pet erősítse meg, amelyet mindig is a nők játszottak a telefonálás társadalmi jelen- tőségének meghatározásában? Ha valóban ez a helyzet, akkor Helen viselkedése nem performatív performansz volt, amely során a lány nem úgy viselkedett, mint aki tudatosan korrigálni akarja a felnőtt világ média által támogatott tévhiteit. Természetesen a feszültség egy része abból adódott, hogy túl sokan voltunk egy apró járműben. De lényegében ez is intézményi kérdés volt, mert Helennek, Iannak és nekem is ugyanabban az autóban kellett utaznunk. A közelség azt jelentette, hogy mindenkinek azon kellett gondolkodnia, hogyan tudná megvédeni pozícióját. Helen a zaj mellett döntött, Ian a csendet választotta. A feminista médiakutatás történetének ellenére, mégis alkothatunk egy olyan hipotézist, hogy Helen arra irá- nyuló vágya, hogy hagyják békén, legalább részben egy túlfeszített megnyilvánu- lása az individualizációnak és a cselekvési potenciának. Helen mobiltelefonja lehe- tővé tette, hogy a sivár utazást kellemessé tegye, de az is lehet, hogy Helen vágya azt tükrözi, milyen ritkán jut hozzá az ilyen lehetőségekhez. Helen viselkedése individualizációra és cselekvési potenciára engedett következtetni, amennyiben a lány igyekezett megteremteni magának egy helyet egy olyan környezetben, ahol