Page 129 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

5. fejezet: Médiahasználók 127 és a társadalmi kapcsolatok közötti viszonyokat értelmezzük (Lin és Tong, 2007). Ez nem meglepő, mivel több mint egy évszázada éppen a nők idézték elő, hogy a telefonálás a társadalmi kommunikáció egyik formájává vált a közösségekben és a közösségek által (Kearney, 2005; Shade, 2007). Ennek ismeretében egyes cégek, mint a például a Bell, a tizenéves lányokat a telefont mint háztartási eszközt nép- szerűsítő legfontosabb csoportnak tartották már az 1940-es években is (Kearney, 2005). Ebben az értelemben Hijazi-Omaris és Ribak etnográfai vizsgálata arról, hogy a fatal palesztin lányok hogyan szereznek mobiltelefonokat, és hogyan használják azokat a nemi és szexuális identitásuk kifejezésére, egy már létező témát vet fel, és ismerős problémákat vizsgál az identitással és a felelősségvállalással összefüggés- ben: „Ezeknek a lányoknak a lépéseit jelentősen korlátozzák a férfak, a szülők, valamint a kö- zösség konzervatív reakciói a látszólag liberális zsidó többséggel szemben. Ebben az össze- függésben a mobiltelefon egyrészt újratermeli a tinédzser lányok többszörös alárendeltsé- gét, másrészről segíti őket a lázadásban, mivel lehetővé teszi számukra egy mediatizált és valós közösség létrehozását, amely biztosítja számukra a szükséges gyakorlati és érzelmi támogatást.” (2008, 150.) Az esettanulmány azért nagyszerű, mert magába sűríti a láthatatlan fatalok jelen- tőségét. Ezeknek a lányoknak a mobiltelefon-használata főleg a titokról szólt, mert sokkal több energiát fordítottak a készülékek elrejtésére, mint a telefonálásra vagy az SMS-küldésre. Mindez újabb aktualitást ad a defenzív tér fogalmának, amellyel először a korai szubkultúra-kutatásokban találkozhattunk. A tanulmányban szereplő lányok számára a mobiltelefon „posztmodern eljegy- zési gyűrűvé” vált, ami szerénységet és bizonyos tevékenységeket implikált (Hijazi-Omaris és Ribak, 2008, 156.), és amelyet eredetileg az udvarlójuk adott nekik egy olyan kapcsolatban, amibe nem egyezett bele a családjuk. Ennek ered- ményeként a mobiltelefonok valójában szorongást váltottak ki, mivel olyan tárgyak voltak, amelyeket el kellett rejteni az apák és fvérek elől. A telefonok jelenléte így egyrészről a romantika ígéretét hordozta, másrészről a lebukás és büntetés állandó fenyegetését jelentette. A telefonok és feltöltőkártyák valójában nem szabadították fel a lányokat a patriarchátus alól, mert azokat az udvarlóiktól kapták, akik félté- kenyen szabályozták az eszközök használatát: a telefonokon csak az udvarlókat le- hetett felhívni, és senki mást. Ezért míg a nőkről és a telefonokról szóló tanulmá- nyok többsége azzal foglalkozik, hogy a technológia hogyan hozza létre a közösségeket és a nyilvános jelenlétet, ebben az esetben a mobiltelefonokat körül- ölelő struktúrák lényegében ellehetetlenítették ezeket a törekvéseket. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki így viselkedett. A szerzők azt is megjegyezték, hogy a tanulmányban szereplő lányok próbálták kikerülni a szabályokat: