Page 130 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

128 Ifjúság és média „A lányok gyakran egymásnak kölcsönözték a telefonokat, és segítettek elrejteni mások készülékét, cserélgették a SIM-kártyákat és a feltöltőkártyákat, illetve közösen, titokban vásároltak használt telefonokat azoknak a barátnőiknek a születésnapjára, akik nem kaptak készüléket az udvarlóiktól.” (Hijazi-Omaris és Ribak, 2008, 161.) Ezek a történetek a nemiség, a szexualitás, az etnicitás és a vallás kölcsönhatá- saiként működnek, amelyek minden esetben hatással vannak a fatal nők testére. A mobiltelefonok az anyagi kultúra részét képezik, és a fatal palesztin nők ezeken keresztül vívják azokat a politikai küzdelmeket, amelyek globális értelemben meg- határozzák, hogy mit jelent multikulturális társadalmakban élni. A mobiltelefonok hétköznapi helyeken történő használatának és elrejtésének (takaró alá, szekrénybe) naponta ismétlődő rituáléja kreatív módon strukturálja azokat a defenzív magatar- tásokat, amelyek a szigorú hagyománykövetés ellen irányulnak. Így a személyes pillanatok intimitása az átpolitizált identitások építőkövévé válik. Ugyanakkor ezek a „defenzív stratégiák” törékenyek is, mert állandósul a leleplezéstől való fé- lelem. Bár így beláthatjuk azoknak az informális baráti hálózatoknak a jelentősé- gét, amelyek ezt lehetővé teszik, de az is egyértelművé válik, hogy nem léteznek olyan társadalmi struktúrák, amelyek lehetőséget adnának a lányoknak arra, hogy az identitásukat nagyobb nyilvánosság előtt, nyíltabb politikai törekvések szerint alkossák meg. Mobiltelefonok a nyilvánosság terében: csak hagyjatok békén Eddig jó néhány példát láthattunk arra, hogy a lányok, a média, a test és a szemé- lyes pillanatok hogyan játszanak szerepet a globális politikában. De mi a helyzet azokkal a lányokkal, akik nem is akarják nyilvánosan megjeleníteni identitásukat? Mi történik, ha csak azt akarják, hogy hagyják őket békén? Hogyan tükröződik ez a tudományos gyakorlatban? Lényeges kérdések ezek, hiszen McRobbie poszt-fe- minista következtetései újra megidézik az elnémított fatal nők alakját, akik a fúk szubkultúráinak kutatásaiban is megjelentek. Hogy ezt megértsük, térjünk vissza az első fejezetben említett tűzeset példájához. Ebben az esetben egyes szám első személyben fogok írni, összhangban a feministák etnográfai gyakorlatával, ahol a kutató jelenlétét olyan tényezőként fogadjuk el, amely hozzájárul az adatok értel- mezéséhez (pl. Hobson, 1980). Elfogadom továbbá McRobbie és Graber kritikáját (1978), miszerint a férf kutatók vizsgálatai többnyire a fúkra fókuszálnak, s így ők nem hallják, vagy nem tudják értelmezni a lányok kultúrájával kapcsolatos ada- tokat. Az anonimitás megőrzése végett megjegyzem, hogy az alábbi nevek nem a résztvevők valódi nevei. A tanulmány a kreatív médiakutatás (megkértem a diákokat, hogy írják meg a saját újságcikkeiket a liverpooli tűzesetről), a részt vevő megfgyelés (asszisztens- ként dolgoztam a helyszínen) és az interjú módszerét alkalmazta. Az interjúkat a