Page 125 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

5. fejezet: Médiahasználók 123 mányolását. Meglátása szerint a globális szexista kizsákmányolást elfedik azok az ismétlődő történetek a médiában, amelyek olyan nőkről szólnak, akik azzá válhat- nak, amivé csak akarnak. A korai huszonegyedik század lánykultúráit értékelve, McRobbie a „plus ça change, plus c’est la même chose” (minél több dolog válto- zik, annál több dolog marad ugyanaz) elvét vallotta. Egyes lányok manapság job- ban láthatóak, míg mások továbbra sem – különösen azok a fejlődő világban élő lányok, akiknek vagy idejük, vagy pénzük nincs arra, hogy az identitásokkal kísérletezzenek, mert teljesen lefoglalja őket az, hogy olcsó fogyasztási cikkeket állítsanak elő azoknak, akik rendelkeznek elegendő idővel és tőkével. McRobbie elismerte, hogy manapság sokkal könnyebb olyan lányokat találni, akik kultúrát állítanak elő, és egyre gyakrabban találkozhatunk olyan feltörekvő fatal nők képé- vel a médiában, akik képesek a saját sorsukat irányítani egy lehetőségekkel teli világban. McRobbie ugyanakkor észrevette, hogy az, ami „alkotásnak” tűnt, való- jában csak „újraalkotás” volt, és ugyanazoknak az egyenlőtlenségeknek a megis- métlése, amelyek a feminista médiakutatás kialakulásához vezettek az 1970-es években. A szabadidő eltöltésének említett változatai a nemek szerinti munkameg- osztáson és a női testen alapultak. Így a családi pótlékkal kapcsolatos esettanul- mány logikája egy új, globális, „szexuális megállapodásban” ismétlődik meg, amely „lehetővé teszi a nemek közötti egyenlőtlenség újbóli intézményesülését és a nemi hierar- chia megerősítését azáltal, hogy generációspecifkus hangnemben szólítja meg a nőket, és kijelöli a nekik szánt lehetőségeket.” (McRobbie, 2007, 718.) McRobbie úgy gondolta, ez sokkal inkább a „lehetőségekről”, mint a megvalósult cselekvésekről szól (2008). A „lehetőségekkel” kapcsolatos elképzelés azt a véle- ményt fejezi ki, hogy a nők, akik látszólag bármit megtehetnek, valójában igen csak rossz üzletet kötnek egy olyan világban, amely példátlan gazdasági és társa- dalmi terheket ró az életükre. Eközben a média ideológiai szerepet tölt be azokkal a történetekkel, amelyek lehetőségekként ábrázolják a nők kötelességeit. Az olyan műsorok, mint a Szex és New York, azt a benyomást kelthetik, hogy manapság a nők is bármit elérhetnek, pedig a valóság az, hogy a világgazdaság kényszeríti őket arra, hogy „mindent elérjenek”. Azok a médiaimidzsek pedig, amelyek olyan nőket ábrázolnak, akik már „mindent elértek”, sok fatal nőt meggyőztek arról, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség már a múlté. Ez azonban nem igaz: sok nő, különösen a fejlődő világban, ugyanazzal a megkülönböztetéssel szembesül, ami a feminista médiakutatás kiindulópontja volt. McRobbie ezért úgy gondolta, hogy a fatal nők esetében a média ugyanazt a legitimációs szerepet játszotta, mint amit a szubkultúra-kutatások is kritizáltak – vagyis olyan fatal nőkről szóló történetek- kel leplezik a gazdasági elnyomást, akik bármit elérhetnek azáltal, hogy kedvükre vásárolhatnak. A feladat ezek után is az volt, hogy megértsék, a média és a hét- köznapi kifejezésformák hogyan működnek közre abban a politikai törekvésben,