Page 123 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

5. fejezet: Médiahasználók 121 lépve minden fatalból bármi lehet, miközben az osztálykülönbségek éppen olyan mélyek és kibékíthetetlenek voltak, mint korábban (Hall és Jefferson, 1978). A feministák egyetértettek abban, hogy a média fataloknak szánt örömei az anyagi kultúrát és a politika történetét tükrözik. A probléma az volt, hogy a Resistance through Ritualshoz hasonló írások nem voltak kellően alaposak azt illetően, hogy a médiával kapcsolatos örömöket a társadalmi terekben kon tex- tualizálják, mivel a szerzők csak az identitások nyilvános megjelenítésével foglal- koztak. Ezzel szemben a feminista médiakutatók úgy gondolták, hogy a média leginkább az „otthonokban fejti ki” hatását. A Birminghami Egyetemen működő, nagy hatású Kritikai Kultúrakutatási Központ feminista kutatócsoportja úgy érez- te, a lányok szubkulturális identitásainak vizsgálatára korábban nem fordítottak kellő fgyelmet, s ez vezethetett ahhoz a hibához, hogy senki sem foglalkozott az- zal, hogy a személyes terek miképpen termelik újra a társadalmi struktúrákat. „Történetileg az otthon terének megkülönböztetését olyan osztályspecifkus ideológiák ha- tározták meg, mint az otthonosság, a nőiesség és a magánélet, s ezek hozzájárultak ahhoz, hogy az otthont olyan privát szféraként reprezentáljuk és értelmezzük, amelyre nincs hatás- sal a kapitalista termelési rendszer.” (CCCS Women’s Studies Group, 1978, 39.) A szubkulturális megközelítés alapgondolata – miszerint a fatalok szabadidős te- vékenységei összefüggésben vannak azokkal a gazdasági és jogi struktúrákkal, amelyek megteremtették a szórakozás tereit – logikusnak tűnt. A probléma az volt, hogy a hangsúly a nyilvános terekre mint a kultúra és a hatalom helyeire került, és fgyelmen kívül hagyták azokat a gazdasági terheket, amelyek a házi munkákat végző nőket sújtották. A hatalom és a személyes terek összekapcsolásával a cso- port amellett érvelt, hogy a fatal lányok körében a tinimagazinok népszerűségé- nek oka az 1970-es években az volt, hogy a lányok élvezték, hogy a magazinokat a saját szobájukban olvashatják, ott, ahol a háború utáni szociálpolitika a helyüket meghatározta. Ezt jól példázza a háború utáni Munkáspárt kezdeményezésére be- vezetett „családi pótlék” esete, amit a szakszervezetek is lelkesen támogattak, és aminek a célja az volt, hogy a munkásosztályba tartozó családokat azáltal támo- gassák, hogy fzetést biztosítanak a háztartási munkákért. Az 1942-es Beveridge- jelentésen alapuló családipótlék-rendszer egyértelművé tette a munkaerő nemi ala- pon történő megkülönböztetését azzal, hogy az otthon egyértelműen a nők munkavégzésének a helyévé vált. Ahogy maga a jelentés is megállapította, „a következő 30 évben a háziasszo- nyoknak anyaként a legfontosabb feladatuk az volt, hogy biztosítsák a brit nemzet jövőjét és folytonosságát”. Ugyanakkor a virágzó ipar is úgy tekintett a nőkre mint a „tartalék-munkaerőt biztosító hadseregére”, amely készen áll betölteni a gazda- sági növekedés generálta üres álláshelyeket. Sokak szerint olyan körülmények tet- ték lehetővé a brit feminizmus megjelenését, mint „a központilag létrehozott el- lentmondás a nők szerepei között (fzetett munkások, háztartási alkalmazottak és a