Page 122 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

120 Ifjúság és média munkásközösségeknek az iparban és a várostervezésben bekövetkezett átalakulá- sok eredményeként végbement felbomlása okozott. Ezeket a téziseket Hall és Jef- ferson fogalmazták meg a legvilágosabban Resistance Through Rituals (Ellenállás a rítusok révén) (1978) című munkájukban. Ők azzal foglalkoztak, hogyan alkot az ifjúság olyan identitásokat, amelyek kifejezik a történelemben és a világban elfog- lalt helyzetük megértését. A tedek, modok, rockerek, skinheadek, glam rajongók, punkok és az új romantikusok talán máshogy néztek ki, sőt, akár még gyűlölhet- ték is egymást, de mindegyik irányzat arról szólt, hogy értelmet adjanak egy olyan világnak, ahol az osztállyal, a fajjal, a nemmel és a szexualitással kapcsolatos ko- rábbi szabályok képlékennyé váltak. A szubkultúrák azokat az állandó szükségle- teket tükrözik, hogy „az emberek kifejezési formákat találjanak társadalmi és anyagi létükre (…) A társadalmi és gazdasági feltételek »határt szabnak« annak (…), hogy a társadalmi csoportok hogyan élnek és termelik újra a társadalmi létü- ket”, ugyanakkor egy „történelmi archívumot is létrehoznak – tehát a lehetőségek olyan eleve létező teréről van szó, amelyet a csoportok birtokba vesznek, átalakíta- nak és tovább fejlesztenek” (1978, 11.). A szubkultúrák azt bizonyították, hogy a fatalok különböző identitásokkal kí- sérleteznek, mert a megváltozott szociálpolitika és az átalakulóban lévő infra- struktúrák erre kényszerítették őket. A munkásosztálybeli fatalokat ezek a folya- matok különösen érzékenyen érintették, mert a háború után a városok megújulása fzikailag változtatta meg a közösségeket. 1939 előtt a munkásosztályba tartozó emberek ugyanazon a területen éltek, dolgoztak és szórakoztak, így a hétköznapi terekben való mozgásuk folyamatosan a kollektív identitásukra emlékeztette őket. Később ez már nem igaz. A fatalok máshol kezdtek dolgozni, és amikor hazaér- tek, olyan közösségekbe kerültek, amelyek nem igazán voltak közösségek, mert nem voltak közös tereik, ahol az emberek összegyűlhettek volna és megoszthatták volna egymással a napjukat (Hall és Jefferson, 1978). A Resistance through Rituals olyan erőfeszítésekként tekintett a szubkultúrák- ra, amelyek ezeket a változó körülményeket próbálták kezelhetővé tenni. A fatalok zenével és divattal kapcsolatos döntései valamilyen módon azt fejezték ki, hogy az ifjúság hogyan vélekedett a társadalomról. Például a skinhead stílust olyan törek- vésként lehet olvasni, amely a hagyományos munkásosztályra jellemző megjele- nést próbálta megőrizni, szembeszállva azzal a történelmi folyamattal, ami min- denkit arra bátorított, hogy a középosztály tagja legyen. Ugyanakkor Hall és Jefferson azt gondolta, hogy ezek a gyakorlatok lényegében önbecsapásként értel- mezhetőek. Ugyanis meglehetősen nevetségesnek tűnik az az elképzelés, hogy a borotvált fej, a nehéz bakancsok és a nadrágtartók hatékony ellenszerei lehettek a munkásközösségek felbomlásának és a nehézipari munkahelyek megszüntetésé- nek. Viszont azok is tévedésben éltek, akik azonosulni tudtak a társadalmi mobili- tás jelenségével. Így például az 1960-as években a modok, akik boldogan váltották le a csizmákat és a nadrágtartókat öltönyökre, nyakkendőkre és olasz cipőkre, ez- zel szintén egy téves elképzelést materializáltak – azt, hogy a jólét új korszakába