Page 118 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

116 Ifjúság és média Bár az utolsó fejezet a „nagy” identitásokról szólt – a széles körű szabályozó funk- ciókat ellátó nemzeti identitásokról –, azt is érintettük, hogy a fatalok hogyan ta- lálkoznak ezekkel az identitásokkal és hogyan használják őket a saját céljaikra. Ebben az értelemben az identitások olyan dolgok, amelyeket a fatalok megtapasz- talnak és érezhetnek. Az a mód, ahogy a fatalok megtapasztalják vagy akár meg is határozzák az identitásukat a médiahasználaton keresztül, a médiakutatás egy másik állandó témája. A kutatók mindig is azt állították, hogy a médiatechnológi- ák egyik fő „hatása” abban mutatkozik meg, hogy a társadalmak olyan eszközök- ként használják őket, melyeken keresztül a köz- és magánszféra viszonyát vitatják meg. A központi gondolatunk itt az lehet, hogy a médiumok személyes terekben (otthon, hálószoba) történő használatát mindig külső erők strukturálják, például a szociálpolitika. Ebben az esetben a témát a szubkultúra-kutatás jelölte ki, amely megállapította, hogy annak vizsgálata, hogy a fatalok hol használják a médiát, legalább olyan érdekes, mint hogy mire használják azt. Ezt a megközelítést a femi- nista médiakutatók dolgozták ki, akik abból a megállapításból indultak ki, hogy a médiahasználat legérdekesebb formái gyakran a legintimebb terekben jelennek meg, amikor a média felhasználói úgy vélik – vagy legalábbis azt remélik –, senki sem fgyeli őket. A fenti meglátás a mobil médiakutatások kiindulópontja lehet, amelynek alap- jait az azzal foglalkozó lenyűgöző etnográfai írások fektették le, hogy a fatal nők hogyan és miért használják a mobiltelefonokat, illetve hogy ennek milyen jelen- tőséget tulajdonítanak. A fejezet végére majd az is kiderül, a feminizmus miért képes megújítani azt, ahogyan a médiahasználat és az identitás kapcsolatát értel- mezzük és tanulmányozzuk. Ennek során látni fogjuk, hogy a mediatizált identi- tásalkotás milyen változatos társadalmi környezetekben valósulhat meg. Miért van az, hogy lányok csak szórakozni akarnak? Időnként az újságírók megkérdezik a médiakutatóktól, mi a véleményük a média- kultúráról – ez általában akkor történik meg, amikor látványos események tematizálják a médiahatások kérdését a nyilvánosságban. Eddig a legtöbb ilyen jel- legű kérdést akkor kaptam, amikor az X-Faktor-győztes fúcsapat, a One Direction Ausztráliába látogatott 2012-ben. A sztárokra várva tizenéves lányok tömegei töl- tötték az éjszakát Sydney repülőterén csak azért, hogy a zenekar köszönésre se méltassa őket a távozáskor. Vajon a lányok úgy érezték, hogy becsapták őket? Vajon miért pazaroltak ennyi erőfeszítést és érzelmet egy csapat átlagos, közöm- bös külföldi popsztárra? Vajon ezzel eljött annak az ideje, hogy a lányok felismer- jék azt a cinikus manipulációt, ami a zeneipar legkommerciálisabb ágára jellemző?