Page 16 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

14 Ifjúság és média fogunk kitérni. A lényeg tehát az, hogy a média hatással van a társadalomra akkor, amikor megalkotják és megosztják egymással a fatalság eszméjét, mivel az embe- rek ezeket az ideálokat használják, amikor meghatározzák önmagukat vagy a tár- sadalmat, amelyben élnek. Most azonban az a feladatunk, hogy bemutassuk, hogyan történik mindez a gyakorlatban úgy, hogy közben jelentős – és felismerhető – politikai eredmények születnek. A fejezet ezt egy angol tinédzser, Ryan Florence történetén keresztül járja körbe, aki 2007-ben vált ismertté azzal, hogy felvétel készült róla, amint el- játssza Cameron megölését. Florence tréfája mediatizált politikai eseménnyé vált, mert az ügy magába sűrítette a fatalokkal kapcsolatos politikai vitákat, és mert Cameron arra törekedett, hogy újradefniálja a Konzervatív Pártról a közvélemény- ben kialakult képet. Ezt a mozgalmat ő maga vezette azáltal, hogy olyan ember- nek mutatkozott a nyilvánosság előtt, aki megérti a fatalokat. Ez a nem szándé- kosan létrehozott médiaesemény – amelyet egy olyan fatalember állított elő, aki nem akart politikai nyilatkozatokat tenni – a brit valóság indikátora lett 2007-ben. Az esemény jól megvilágítja, hogy a fatalok médiabeli ábrázolása hogyan kelti életre a társadalmi valóságot. Ennek a kérdésnek a feltárása a médiatudományt a nagy hagyományú társadalomtörténettel köti össze. A Florence–Cameron-eset 2007 januárjában, egy téli délutánon, David Cameron éppen egy manchesteri lakó- telepen sétált, miközben a fegyveres bűnözés témáját tárgyalta meg a helyi közös- ség vezetőivel. Az újonc politikust annyira lefoglalta a beszélgetés, hogy alig vette észre azoknak a fatal, tizenéves fúknak a csoportját, akik mellett elhaladt. Miért tette volna? Mindegyik az ismerős fatalos stílus szerint volt felöltözve: edzőcipő, melegítőnadrág és persze „kapucnis felső”, ami a brit tizenévesek igazi egyenruhá- jává vált. Természetesen akkor sem Cameron, sem kísérete nem vette észre, hogy az egyik fú, Ryan Florence, megfordult, a jobb kezéből pisztolyt formált, majd vi- gyorogva belelőtt egy sorozatot a mit sem sejtő politikusba. A szerencsétlen „me- rénylet” képei az egész világot bejárták, annak világos bizonyítékaként – Cameron is többször érvelt ezzel –, hogy Nagy-Britannia egysége megbomlott, és ez a társa- dalomba beivódott udvariatlansággal függ össze. Cameron számára az esemény teljesen váratlan volt. A 2005-ös kampányban a Konzervatív Párt vezetőjeként in- dult, és azt ígérte, hogy fatalos lendülete fordíthat a párt egy évtizedes választási vereségein: Egy olyan korban, amikor a gazdasági stabilitás és a jólét egyre inkább biztosnak tűnik, a fatalabb generációkat ugyanúgy foglalkoztatják az életminőséggel kapcsolatos aggodal- mak – a környezet, a városi tér, a kultúra és szabadidő –, mint azok a hagyományos poli- tikai kategóriák, amelyekben a vitáink folynak. Tudom, hogy a fatalok ezt érzik, mert én is így érzek (Cameron, idézi Sparrow, 2005).