Page 18 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

16 Ifjúság és média Az ellenszenv és a szánalom érzése szóba sem jöhetett addig, amíg a politikusok ezt fel nem vetették, és nem próbálták az újságokon keresztül megváltoztatni a közvélemény álláspontját arról, hogy milyen a világ. A legmegdöbbentőbb dolog Bell kivégzésében az, hogy 1832-ben sem a bűne, sem pedig a büntetése nem volt különösebben szokatlan; legalábbis elsőre. Anglia halálbüntetéssel kapcsolatos véres törvényei főleg a parasztságot és a munkásosz- tályt sújtották, mivel az általános álláspont szerint a bűncselekményeket szegények követik el. Tehát az az elképzelés, hogy az egyik gyerek szándékosan leszúrt egy másikat némi készpénzért, nem volt különösebben meglepő. Mindez nem sértette a fatalok ártatlanságáról szóló elképzeléseket, mert ilyenek nem léteztek (Gatrell, 1994). A Bellékhez hasonló szegény emberek kivégzése ésszerű eszköznek tűnt a társadalmi rend fenntartásának érdekében. Bármennyire is szörnyűnek tűnik ez ma, semmi olyan különös dolog nem volt John Amy Bird Bell életében és ha- lálában, ami szükségszerűvé tette volna, hogy történelmi alakká váljon. Csak azért válhatott azzá, mert az egykori írók az igazságszolgáltatással kapcsolatos jelké- pet alkottak belőle. Tehát ahogyan Gatrell ezt a kivégzést kezeli, azt mutatja be, hogy a hétköznapi eseményeket hogyan tölti fel tartalommal a tudományos munka. Eközben Gatrell az esettanulmányok kiválasztásának módszerét kidolgozta, s ezt nekünk is érdemes követnünk. Nem Bell volt az első tinédzser vagy gyerek, akit Angliában felakasztottak; ez valóban viszonylag gyakori eljárás volt a tizennyolcadik században (Gatrell, 1994). De ez volt az első alkalom, amikor egy közönséges haláleset szenvedélyes ellen- állást eredményezett a nyilvános kivégzésekkel szemben, ami végül jelentős al- kotmányos változásokkal járt. A politikus Edward Gibbon Wakefeld szívfacsaró beszámolót írt a fú utolsó pillanatairól, amiben leírta, hogy a gyermeki kinézetű Bird még a hóhér szívét is összetörte, amikor az a hurkot az elítélt nyakára tette. Wakefeld beszámolója a melodramatikus, népszerű politika megjelenését jelezte, ahol a hétköznapi emberek szenvedéseiről szóló történeteket átitatják a politikai diskurzusok és az új érzelmi regiszterek. Gatrell Wakefeldet az egyik első olyan politikusnak tartja, aki megértette, hogy „egy élményszerűen megfogalmazott […] s főleg egy ismeretlen fú kivégzéséről szóló elbeszélés hogyan közvetítheti és kor- bácsolhatja fel az érzelmeket” (1994, 2.), miközben mindvégig arra a közfelhábo- rodásra koncentrál, ami a változásokhoz vezethet. Gatrell azt hangsúlyozza, hogy ezek a „röpke” történelmi pillanatok megmu- tatják, ahogy a hatalom hatalommá válik a hétköznapokban. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy Florence az volt Cameronnak, ami John Amy Bird Bell volt Edward Gibbon Wakefeldnek; egy szegény fatalember, aki bizonyította, hogy mi- lyen civilizálatlanná vált a világ. Akárcsak Bird, Florence is egy jelentéktelen ifjú, aki akaratán kívül került a politikai refektorfénybe. Ugyanakkor a helyzet még- sem teljesen azonos, és ebben a médiának jelentős szerepe van. Ellentétben Birddel,