Page 22 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

20 Ifjúság és média hangjukat és hogyan jelennek meg a társadalomban. Ebből a nézőpontból az elmé- let és a módszer megválasztása sokkal többről szól, mint hogy érvényes és/vagy megbízható adatokat gyűjtünk a média hatásairól. Tehát bizonyos mértékben ma- guk a tudósok alkotják meg elemzésük tárgyát, s ilyen szempontból felületesség az ifjúsági médiahasználatot úgy tárgyalni, hogy a kutatásra és az oktatásra nem tel- jes jogú kulturális gyakorlatként tekintünk. Ma már világosak a média és a kul- turális politika oktatásának kihívásai olyan fatalok esetében, akik a tantermen be- lül és kívül is társadalmi, faji, nemi és szexuális problémákkal szembesülnek (lásd például: Cooks, 2003). Bell Hooks a populáris kultúra tanulmányozásának azt a radikális potenciálját emelte ki, ami a tanárt és a diákot a társadalomkritika közös projektjében köti össze. Ugyanakkor arra is fgyelmeztetett, hogy ez a potenciál gyakran elvész, mivel a tudósok a populáris kultúra „opportunista” okokból elkö- vetett, „voyeurista kannibalizációja” mellett kötelezik el magukat (1994, 4.). Hooks szerint a médiatudomány akkor tévesztett irányt, amikor a tudósok nem amellett kötelezték el magukat, hogy a világot a diákok szempontjából értsék meg. Hooks ezzel egyértelműen arra céloz, hogy lehetetlen úgy foglalkozni a média- és a társa- dalmi hatalom kérdéseivel, hogy közben nem vesszük fgyelembe a kutatás politi- kai aspektusait. Térjünk most vissza John Amy Bird Bellhez. A szegény fút kétszer is „exhu- málták”. Először Edward Gibbon Wakefeld, majd Gatrell is. Bizonyos értelemben Gatrell társadalomtörténete önmagában is reprezentációnak tekinthető; amennyi- ben az eseményeknek olyan értelmezését adja, amely speciális jelentést társított Bell történetéhez, ami, amint arra Gatrell rámutatott, jelentősen különbözött attól, ahogyan a valóságot abban az időben megtapasztalták. Bizonyos szempontból egyre kevésbé volt fontos az, hogy Bell valójában milyen volt, és egyre lényegesebb lett az, hogy miért kell rá emlékeznünk. Ugyanez mondható el Florence esetéről is, amely egyben arra is rávilágít, hogy miért szükségszerű, hogy a médiakutatás fa- talokkal kapcsolatos érdeklődésére refektáljunk. Az UNESCO médiaműveltséget érintő álláspontja azt próbálta megértetni és lehetővé tenni, hogy a médiának biz- tosítania kell a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy a fatalok hallathassák a hang- jukat a közvéleményben. De a médiakutatás nem pusztán csak ezzel foglalkozik. Maga a médiakutatás is olyan erővé vált, amely a kutatásokkal, a használt módsze- reken keresztül és az elért csoportok által is közvetít bizonyos hangokat. Nagyon fontos arra is rákérdeznünk, hogy a tudósok által az ifjúság és a média tanulmá- nyozásához választott ideológiák és módszerek hogyan befolyásolják a következ- tetéseket. Ebből a szempontból Florence története különösen fgyelemre méltó, mert betekintést nyújt az ifjúsági média tanulmányozásának egy lényeges vitájába, a szubkultúra-kutatás örökségébe, amely az 1970-es években jelentős szerepet ját- szott abban, hogy a kutatók eltávolodtak a médiahatás kérdéseitől.