Page 23 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

1. fejezet: Miért éppen az ifjúsági média? 21 Hétköznapi fatalok kutatása: szubkultúrák és a módszertan politikája Gatrell kivégzésről szóló műve azt üzeni, hogy nem újdonság az, ahogy a média a fatalokon keresztül nyilatkozik a társadalom állapotáról – és ez a megfgyelés nemzetközileg is érvényes. Az 1650-es évek során a holland sajtóban a háborút és dögvészt úgy értelmezték, mint isteni megtorlást a szexőrült tinédzserek ellen, akik nem tartották meg a Szombatot (Roberts és Groenendijk, 2005). Egyes véle- mények szerint az angol közvélemény már az 1850-es évek óta aggódik a munkás- osztálybeli fatalokért (Yeo, 2004). A huszadik század fordulója és az I. világhábo- rú között a dánok azokért a fatalokért aggódtak, akiket magával ragadott az alkohol, a dohány, a ponyvaregények és a flmek élvezete (Coninck-Smith, 1999). Dél-Karolinában az 1920-as években az újságok egy csapat fatal női gyújtogatóra hívták fel a fgyelmet, akik egy teljes generáció deviáns fataljait reprezentálták, és akiket a vidékitől a városi élet felé történő elmozdulás fertőzött meg (Cahn, 1998). Ezekben a történetekben a fatalok a média és a politikai kampányok áldozataiként jelennek meg, akiknek csekély befolyása volt az események menetére. A médiatu- domány hozzájárulása a témához az lehet, hogy feltárja, a fatalok miképpen viszo- nyulnak ezekhez a keretezési folyamatokhoz (framing processes), akár a közönség tagjaiként, akik a média üzeneteit a saját társadalmi tapasztalataik alapján értel- mezik, akár olyan „cselekvőkként”, akik a média forrásait felhasználva épí tenek jelentőségteljes életeket. Vagyis azzal, hogy Ryan Florence megragadta az alkal- mat, hogy megzavarjon egy jól koreografált médiaeseményt, azt a régi hagyo- mányt követte, ahogy a fatalok a saját környezetükkel kapcsolatos jelentések meg- alkotásában a médiát használják. A brit szubkultúra-kutatásnak éppen ez volt az egyik legfontosabb kérdése. Hebdige nagy hatású, Subculture: The meaning of style (Szubkultúra: A stílus je- lentése) című könyvében a szubkultúrákat úgy határozta meg, mint azoknak az „alárendelt csoportoknak a kifejezésformái és rítusai (...), akiket gyakran elutasíta- nak, elítélnek és kanonizálnak” (1979, 2.). Hebdige azokról a különböző ifjúsági mozgalmakról írt, amelyek a háború utáni brit zenei élet körül tűntek fel. Ő és más szociológusok is úgy látták, hogy ezeknek a csoportoknak a tanulmányozása visz- szahozhatja a hétköznapi ifjúság hangját a történelembe, a háború utáni brit kul- túra sorsdöntő pillanatában. Elsősorban az érdekelte őket, hogy a fatalok hogyan használták a médiát egy olyan világban, amely tele van jelentésekkel (beleértve az öltözködést, a társadalmi tereket, történelmi olvasmányokat, kábítószereket). Annak magyarázata, hogy miért érdemes az ifjúsági csoportok jellegzetes zenei ízlésével vagy ruházkodásával foglalkozni, az volt, hogy a II. világháború utáni társadalmi változások (mint a közoktatási rendszer fejlesztése, a növekvő bérek az iparban és a bevándorlás) függővé és képlékennyé tették az olyan identitáskonstrukciókat,