Page 24 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

22 Ifjúság és média mint az osztály, a faj és a nem. Amikor a fatalok zenei műfajokhoz kapcsolódó stílusokat vettek át, szokásaik többé-kevésbé tudatos, kvázi-politikai erőfeszítése- ket tükröztek, amelyek azt fejezték ki, hogy mit jelent brit fatalnak lenni (Hall– Jefferson, 1978; Hebdige, 1979). Hebdige arról ír, hogy amikor az 1960-as években a modok* öltönyt húztak, robogót vásároltak, jamaikai ska zenét hallgattak és am- fetamint szedtek, megerősítették azt a multikulturális, társadalmilag mobilis fo- gyasztói társadalmat, amivé Nagy-Britannia vált. Ezzel szemben Clarke (1978) írása az 1960-as években megjelenő skinheadeket olyan „ellenforradalmárokként” hatá- rozza meg, akik a munkásközösségnek azokat a korábbi formáit igyekeztek vissza- állítani, amelyeket éppen a modok által képviselt mozgalmak fenyegettek. A szubkultúrák mindkét esetben kétféle módon kapcsolták össze a média és a politika világát. Először is bemutatták, hogy a fatalok hogyan élték meg a kulturá- lis változásokat a különböző médiaforrások használatán keresztül. Másodszor arra is rámutattak, hogy a médiaipar hogyan használta fel a fatalok képeit arra, hogy a közönséget a társadalmi anarchiáról szóló történetekkel riogassa, ezzel feltüzelve azoknak az embereknek a fantáziáját, akik körül jelentős társadalmi változások zajlottak. A modokhoz hasonló csoportokból a média „mumusokat” (folk devils) gyártott. A kifejezést a szociológus Stanley Cohen alkotta meg 1972-ben. A mu- musok olyan fatalok voltak, akik jól megkülönböztethető stílus szerint öltözköd- tek, és akiket a média „vizuális jelölőként használt annak kifejezésére, hogy mik ne legyünk”. A mumusokkal kapcsolatos képek megalkotása és terjesztése egy régóta megfgyelhető történelmi folyamat felerősödését tükrözte: „A fatalok viselkedése és morálja rendszerint nyugtalanságot okoz a társadalomban. A mé- dia pedig gyakran közreműködik az ezzel kapcsolatos félelmek gerjesztésében. A fatalság »negatív sztereotípiáin« keresztül a média félelmetes képek sorát alkotta meg, amelyek szé- lesebb társadalmi feszültségek szimbólumaiként működtek – a média a társadalmi hanyat- lás távolabbra mutató, szomorú jeleiként mutatja be a fatalkori bűnözést, az erőszakot és a szexuális szabadosságot.” (Osgerby, 2004, 71.) Ezek a „mesterségesen gerjesztett szorongások” a hagyományos értékek megerő­ sítését szolgálták a politikai közgondolkodásban. Ahogy a társadalmak egyre me- diatizáltabbá váltak, úgy szaporodtak a John Amy Bird Bell esetéhez hasonló tör- ténetek. Egyre általánosabbá váltak azok a fatalokkal kapcsolatos képek, amelyek azt tanították, hogy milyen a világ, vagy milyennek kellene lennie. Ez később már arra is hatással volt, ahogy a fatalok azonosították magukat azokkal a képekkel, amelyeket saját magukról láthattak a médiában (Cohen, 1972). * A modok a brit munkásosztály fiataljai voltak.