Page 245 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

10. fejezet: A kritikai médiakutatás értelmezése 243 árasztottak a kalóz anyagok, a független alternatív médiának nem sok esélye volt a sikerre (Cavagnaro et al., 2011). Ezzel kapcsolatban azt a leglényegesebb kiemelni, hogy Gauntlett azt sugallja, hogy az általános hatások problémája lényegében a kereskedelmi média tartalmainak a társadalomra gyakorolt hatását jelenti, és ez nem ugyanaz a kérdés, mint hogy a populáris kreativitás mennyiben járult hozzá a jól-lét érzéséhez. A WeOwnTV (mindamellett, hogy az üzemeltetők jogos büszke- séget érezhetnek az elért eredmények miatt) ugyanazon kulturális gazdaság része- ként értelmezi az alternatív hangokat és a kereskedelmi médiát, ahol az egyik túl- súlya határozza meg, hogy a másik milyen mértékben életképes. Bár a jelentősége kétségtelen, a WeOwnTV olyan rendkívül bizonytalan kísérletnek számított, amely a magánfnanszírozás nagylelkűségére támaszkodott, és ki volt téve egy olyan mé- diarendszer hatásainak, ahol a szórakoztató tartalmak többnyire kalóz anyagok voltak. Kolumbiában még ennél is nagyobb volt a tét. Duarte és Caruso (2009) kifejtet- ték, hogy a Taller de Vida milyen veszélyes körülmények között működött. A ko- lumbiai kormányzati becslések szerint 2008-ban 8000 gyerek volt besorozva kü- lönböző paramilitáris katonai egységekbe. Ugyanis egy olyan országban, ahol gyakori a szegénység, könnyű volt gyermekeket toborozni. Például Adela esetében az az erőszak, amivel katonaként szembe kellett néznie, még mindig vonzóbb volt, mint az a szenvedés, amit otthon kellett elviselnie. Mindenesetre a gyermekka- tonák az egyik legfőbb harci erőforrássá váltak egy olyan országban, ami gyakor- latilag beleragadt a polgárháború állapotába, s így a gyerekek „megmentésére” irányuló erőfeszítések igen kockázatosak voltak (Duarte és Caruso, 2009). Ez pon- tosan az a fajta helyzet volt, amivel Gauntlett általános kreativitással kapcsolatos nézetei nem foglalkoztak. Igaz, hogy Adela értékelte a szólásszabadságot, de ezt a szabadságot nehezen harcolták ki, és nagy bátorság kellett hozzá. Azok a kezde- ményezések pedig, amelyek arra törekedtek, hogy a gyermekkatonákat a művé- szetterápiával és az ehhez hasonló tevékenységekkel tartsák távol az erőszaktól, felbőszítették a félkatonai szervezeteket – s ez véres megtorlásokhoz vezetett (Duarte és Caruso, 2009). Ezek a történetek Nigériából, Sierra Leonéból és Kolumbiából az önkifejezés szükségszerűségét jelölik, és azt a szerepet, amelyet a média játszhat abban, hogy ezt az igényt támogassa, valamint azokat a korlátokat, amelyek azt mutatják, hogy mindez milyen mértékben valósítható meg. Meglehetősen nyomasztó arra gondol- ni, hogy az OPC tagjainak könnyebb azáltal kifejezni a kulturális identitásukat, hogy az ellenségeiket keresztre feszítik, mint egy súlyosan bántalmazott kolumbiai lánynak elmagyaráznia a kamera előtt, hogy mi történt vele. Az ifjúsági média te- rületén végzett munkával összefüggésben két egyértelmű dolgot fgyelhetünk meg. Először is azt, hogy a kreatív forrásokhoz való hozzáférés jelentős áldást jelent a veszélyeztetett fatalok számára. Másodszor, hogy ezekhez a lehetőségekhez gyak- ran nehézkes a hozzáférés, és ez ráadásul képzett médiamenedzsmentet igényel,