Page 240 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

238 Ifjúság és média hetőek, azokra emlékeztetnek minket, akik számára ezek a lehetőségek nem adot- tak. Ezeket a megállapításokat szem előtt tartva Henry Jenkins Fans, Bloggers, and Gamers (Rajongók, bloggerek és videojátékosok) (2006b) című könyve a populáris kreativitással foglalkozó munkák mezőnyében jelentősnek számít, amely a média- hatások tekintetében is egy sokkal békülékenyebb hangot üt meg. Jenkins egyetér- tett abban, hogy a közönségnek minden joga megvan az aggodalomra és arra, hogy dühös legyen a médiaerőszak miatt, különösen az olyan jellegű grafkus játé- kok esetében, mint a Grand Theft Auto 3, amely lehetővé teszi, hogy a fatal játé- kosok – vagy lényegében bárki – szexmunkások meggyilkolásával szerezzenek örömet maguknak. Jenkins úgy vélte, hogy a problémás médiatartalmak elleni ha- tékony fellépés legfőbb akadálya az, hogy a témához kapcsolódó nyilvános viták jellege lehetetlenné tette egy konstruktív párbeszéd létrejöttét a cenzúra-párti és az oktatás-párti pozíciók között. Végső soron ennek a párbeszédnek nagy jelentősége lenne, mivel Jenkins is megalkotta a média „mély” hatásairól szóló saját álláspont- ját, amely a médiatermelés kereskedelmi kényszerén alapul: „Számos játékkal nem az a legnagyobb probléma, hogy erőszakosak, hanem az, hogy az erőszakot bagatellizálják. Ezek a játékok csak keveset árulnak el a bennünk rejlő démonok- ról, mert túlságosan is hasonlítanak a már kipróbált, ismerős formulákra.” (2006b, 203– 204.) Ebben az esetben Jenkins nem utasította el a hatás fogalmát; ehelyett a társadalmi tanulás egy másik modelljének használatát szorgalmazta, amit David Grossman alkotott meg (és akinek a munkáját többször is kritika éri a könyvben). Jenkins úgy gondolta, hogy a megfelelően megtervezett játékok segíthetnek a fataloknak elgondolkodni a valós erőszak okain és kimenetelén, összekötve őket a társadalmi egyenlőtlenség témájával. Jenkins álláspontja szerint, erre a játékok képesek, bár mindez csak nagyon ritkán fordul elő, mivel a kereskedelmi érdekek csak ritkán adnak lehetőséget az ismert formulák megújítására és a kockázatvállalásra. Így az egyetlen megoldás az lehet, hogy a tudósok is részt vesznek az új játékok fejleszté- sében. Végső soron Jenkins úgy gondolta, hogy a cenzúra-párti aktivistákat ugyan- azok az „aggodalmak töltik el az amerikai fatalok” kapcsán, de az igazi probléma az, hogy „ez a vita mindig úgy jelenik meg, mintha csak két szereplője lenne – az anya azért küzd, hogy megvédje gyermekét a szórakoztatóipar szivarozó vezetőitől, akik az amerikai fata- lokra vadásznak. Ez a megfogalmazás nem ad alternatív lehetőséget a populáris kultúra védelmére, mert kizárólag az önös érdekeket hangsúlyozza.” (2006b, 205.)