Page 238 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

236 Ifjúság és média lyek látszólag nem a vállalati érdekeket tükrözik. Vagyis arról van szó, hogy az a sok ember, aki valóban sokféle és kreatív módon használja a médiát, gyakran von- zóbb kutatási területnek számít azoknál, akikre ez nem jellemző. Példaként Bird saját kutatását említette, amit olyan fatal nigériai diákok között végzett, akiknek az egyetlen találkozása az internettel akkor történt, amikor lát- hatták, hogy az iskolaigazgató azt az irodájában használja. Bird számára a digitális és a hálózati kultúrák megjelenése, valamint a platformok által lehetővé váló po- puláris kreativitás iránti egyre élénkebb érdeklődés csak tovább súlyosbította a kritikai közönségkutatásnak azt a hagyományos irányát, amely ignorálta azokat a fatalokat, akik csak ritkán férnek hozzá a médiaforrásokhoz, vagy akiknek nem sok mondanivalójuk volt arról, hogyan használják a médiát, ha lehetőségük van rá. A hozzáférés kérdése, mint azt látni fogjuk, döntő fontosságú, hogy megértsük a kritikus médiaoktatás gyakorlatát. David Gauntlett médiakutató médiahatásokkal kapcsolatos meglátásai éppen azokat a szempontokat tükrözik, amelyekkel Bird is foglalkozott. Gauntlett „Médiatudomány 2.0” (2011) címet viselő felhívása arra tett kísérletet, hogy a médiakutatást a populáris kreativitás tanulmányozásán keresztül defniálja újra. Gauntlett szerint a média direkt hatását valló irányzatok intellektu- ális zsákutcába jutottak. Gauntlett továbbá úgy gondolta, hogy a kereskedelmi mé- dia elleni erőteljesebb fellépés gondolata teljesen irreális, mivel a kormányok való- színűleg nem képesek hatékony módon kielégíteni a közösség igényeit, ugyanígy minden erőteljesebb szabályozás is szükségtelen, mivel a hétköznapi emberek jól ismerik azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül a média segítségével olyan identitásokat dolgozhatnak ki, amelyek az értelmes élethez szükségesek. Gauntlett a populáris kreativitás dominanciáját olyan „tényként” kezelte, ami éppen olyan fontos a médiaiparágakban, mint az üzleti szemlélet hatalma és a po- litikai érdekek, így nem volt különösebb ok arra, hogy a médiatudósok ne az előb- bi feltételezésből induljanak ki. Gauntlett úgy gondolta, hogy mindez jelentős ha- tással van a médiaoktatás gyakorlatára is. Nem kellene a hallgatóktól azt várni, hogy a globális médiaiparágak alattomos hatásairól írjanak olyan esszéket, ame- lyek olyan tanulmányok elméleteire és példáira támaszkodnak, amelyek valójában már nem relevánsak abban a médiakörnyezetben, amelyben a diákok élnek. Az ilyen diákok esetében inkább lehetőséget kellene teremteni arra, hogy az értékelé- sük olyan kreatív médiamunkák alapján történjen, melyeken keresztül ki tudják fejezni önmagukat ahelyett, hogy arra kényszerítjük őket, hogy különböző szerzők elavult elképzeléseit olvassák. Gauntlett tanácsa, hogy a médiaoktatásnak a széles körben elterjedt kreativitás legyen a kiindulási pontja, kihat azokra a fatalokra is, akik a médiakutatásokban megjelennek. Ezt Gauntlett két idézetével tudjuk megvilágítani, amelyek a Media Studies 2.0, and Other Battles around the Future of Media Research (Médiatudo- mány 2.0 és más viták a médiakutatás jövőjéről) (2011) című művéből származnak. Először is Gauntlett azokat a tudósokat bírálta, akik