Page 112 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

110 Határtalan médiakultúra nemigen kerülhették ki. Az újságíró nem születik, általában az orgánum teszi azzá. A klasszikus újságírói szerepkör kiváló példája (lehet éppen) Carl Bernsteiné (is), aki a Watergate-botránnyal vált világhírűvé. Tudni kell azonban róla, hogy ő sem kezdte zseniális zsurnalisztaként, noha tizenhat éves volt, amikor beállított a Washington Star szerkesztőségébe. Felvették: kézbesítőnek. Előzőleg a tanulással is gondjai voltak, nem érdekelte más, csak a pletyka meg az értesülés. Diktafonos­ ként kezdte (1964-ben), és csak azért nem lehetett riporter, mert nem volt egyetemi végzettsége. Megtűrték „négynaposként”, azzal, hogy be kell járnia az egyetemre. Rámaradt aztán a nekrológírás, olykor szignálhatta is a megemlékező szövegeket. „Carl – mondta I. William Hill, az ügyvezető főszerkesztő –, te valóban megtoltad a szekeret, büszkék is vagyunk rád, de szeretnénk, ha befejeznéd a tanulmányai­ dat. Mellesleg a tapasztalat nem elegendő ahhoz, hogy valaki képzett újságíró legyen.” 23 Bernstein, miután beállt a New Jersey állambeli Elizabeth-ben megjelenő Jour- nalhoz, rögtön kinyilvánította, ő sokkal többet ér, „mint az egész banda, ami nagyjából igaz is volt, bár talán jobb lett volna, ha erre a többiek önmaguktól jön­ nek rá. Állandóan washingtoni fejesek nevével dobálódzott. Bosszúból gúnynevet ragasztottak rá: »Nyali«. Olyasvalaki, aki jól dolgozik, ismeri a főszerkesztőt és kicsit felvágós.” 24 Aztán hamar megszaporodtak a díjai. Az egyiket azért az opusért kapta, amit egy áramszünet éjszakáján írt, a másikat azért, amit a tinédzserek italozási szoká­ sairól jegyzett. A díjakért kapott pénzt persze arra használta (az apja), hogy kif­ zesse belőle a fatal zsurnaliszta adósságait. A császkáló félamatőr-félprof szemlélődők előtti időszakban sokkal többet szá­ mított a felkészült vagy a rátermett szakember, aki pontosan tudta, hogy hol húzó­ dik a magánvilág és a közélet közötti választóvonal, és ha szeriőz lapnál dolgozott, tartotta magát ahhoz a szabályhoz, hogy például „párna alá nem leskelődünk”. Ez azt jelenti, hogy a kilencvenes évek elején föl se merülhetett volna, hogy valamit magára adó orgánumban olyan cikk jelenhessen meg, hogy – például – milyen órát hordanak a politikusok. A szigorúan vett társadalmi elvárás is az volt, hogy a pletykák megmaradnak a bulvár számára, az a fölötti terület történéseivel a mér­ tékadó média gazdálkodhat. Az évtizedes hagyományokat maga előtt görgető „öregmédia” (mely Bersteinéket és a modern investigate-műfajokat, köztük Günt­ her Wallraff szociografkus leleplezéseit is kitermelte) felkészületlenül állt az ez­ redforduló viharában, amikor is ezek az egyensúlyok felborultak. Megjelent pél- dául a friss hírek gyártásában a félamatőr blogger, aki nem pénzért írta a postjait, 23 David hAlBerstAm: Mert övék a hatalom 1–2. Ford. félix Pál. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1988 2 kötet 325 24 Uo