Page 248 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

246 Médiaesemény-esettanulmányok 4.4.3. „Nem lehetne mégis valami értékesebbről szó?” Ebben a fejezetben a társadalmat felkavaró olyan esetek médiareprezentációit vizs- gáltuk, ahol fatalkorúak vagy/és nők váltak szexuális abúzus áldozatává, illetve a szexuális identitás nyilvános és provokatív átértelmezése kapott erős médiafgyel- met. Függetlenül attól, hogy a médiatanárok odahaza vagy barátok, ismerősök tár- saságában esetleg maguk is megvitatták ezeket az eseteket, pedagógusként semmi nem presszionálja őket arra, hogy a diákok médiaismeretekkel kapcsolatos kom- petenciáit ezekkel a botrányokkal kapcsolatos médiaszövegek példáin mutassák be vagy értelmezzék Ugyanakkor számolniuk kell azzal, hogy éppen a tanulók lesz- nek, lehetnek azok, akik rákérdeznek az ilyen esetekre Sokkal inkább, mint a kor- rupciós botrányokra, a hatalommal való visszaélés nyilvánosságra kerülő ügyire, az elittel kapcsolatos skandalumokra Ezekben a történetekben hétköznapi em- berek lépik (vagy nem lépik) át a morális közmegegyezés vélelmezett normáit, és a média, a plurális, sokhangú média az a szereplő, amely a dolgok bizonyos együtt- állása esetén „megfújja a kürtöt”, és közüggyé teszi a botrányos magánügyeket. A közösségnek nyilvánvalóan nem azt kell mérlegelnie, hogy Sipos Pál, a gólya- tábori erőszaktevő vagy annak az eltussolásán ügyködő HÖK-funkcionárius mo- rálisan elítélendő-e (természetesen igen). Ám az csak a nyilvánosságban zajló dis- kurzusokból derül ki, hogy mit gondolunk a felelősségekről, hogy az úszóedző meddig mehet el a siker érdekében, egyáltalán: a sikeresség legitimálhatja-e a megalázást. Az is a nyilvánosság arénájában dől el, hogy egy meleg transzvesztita provokátor még a közösség tűréshatárán innen van-e vagy azon túl, hogy egy jól felépített kulturális marketinget el lehet-e adni a tolerancia diadalaként Talán most már világosabb, mint a bevezető elméleti absztrakcióit olvasva, hogy a média ezeknek a konkrét ügyeknek a kapcsán mindig olyan értékekről beszél, olyan értékkonfiktusokat, értékütközéseket ragad meg, megszemélyesítve, átél- hető emberi drámaként narrativizálva azokat, amelyek az adott helyzetben egy- szerre nem érvényesíthetőek. Ezeknek az ügyeknek a narratívái azokat a diskurzu- sokat teszik átélhetővé és konkréttá, amelyek azt bizonyítják, hogyan és miért nem lehet Conchita Wursttal mint egy kedves meleg krisztusi szakállat viselő fatal- emberrel egyszerre elfogadónak és toleránsnak lenni, és ugyanakkor letiltani a színpadról, ha magas sarkúban és szoknyában lép fel a kamerák előtt. Azt a morá- lis csapdát teszi átélhetővé, hogy lehet-e (másfelől: szabad-e) egyszerre megóvni egy zseniális fatal tanár jövőjét (és az intézmény reputációját), aki a diákjait mo- lesztálja, ha ennek a kényszerű hallgatás az ára, noha minden szakember azért dolgozik, hogy az áldozatok tudjanak beszélni róla. Azt a kérdést tűzi napirendre, hogy a nagy tehetségnek indult úszónő a „kelleténél eggyel őszintébb” vallomása (ahogy a Mandiner cikkírója utal fnoman a kínosan vulgáris bestsellerre) célszerű és üzletileg jól jövedelmező sikerpótlék- és bosszúmódszerként elfogadható-e az élsportolókat ért embertelenségek nyilvánosságra hozatala érdekében Mint ahogyan