Page 174 - James Potter – Médiaműveltség

150 III. rész: Az iparág minden egyes állomás kifejlesztett egy bizonyos hangzásvilágot, amely egy bizo- nyos fajta hallgatónak felelt meg. Az egyik állomás például rapzenével igyekezett a városi fatalságot magához vonzani, egy másik pedig örökzöld dallamokkal pró- bálta a korosodó, ötvenes években született nagy generációt magához csalni. Ezen állomások mindegyikének viszonylag kicsi volt a közönsége a televíziós műsorszó- ráséhoz képest, amely ekkor épp a csúcson volt, és mennyiségi stratégiát alkalma- zott, megpróbálva mindenkinek tetszeni. A televízió többé nincs a csúcson, és épp igyekszik adaptálódni azzal, hogy maga is a minőségi közönségstratégiára vált. A viszonylag kicsi, gondosan megcélzott közönségek nagy értéket jelentenek sok reklámozó számára, mivel a különleges embercsoportoknak különleges igé- nyeik vannak. Azok a cégek, amelyek valamilyen különleges közönségnek igye- keznek eladni termékeket, többletdíjat fognak fzetni azoknak a médiahordozók- nak, amelyek ezt a különleges közönséget bevonzzák. A kocogók csoportjának például különleges információigénye van a futási praktikák, felszerelés és edzési technikák terén. Számos olyan magazint támogatnak, amely kizárólag csak ilyen jellegű információt közöl. A futófelszereléseket gyártó cégek többletdíjat fzetnek, hogy ezekben a magazinokban hirdethessenek, tudva, hogy a reklámhely megvé- tele ebben az esetben nagyon termelékeny, mert vélhetően így egyenesen a leendő vásárlókhoz jut el. Ezt a rétegközönség-orientációt nevezik hosszúfarok-marketingnek, amelyet az előző fejezetben mutattunk be. A mindenféle termékek és a médiaüzenetek piaca is sokkal kevésbé a kisszámú, de nagy bevételt generáló üzenetekre összpontosít, hanem inkább alternatívák ezreire bomlik, amelyek mindegyike kisebb mennyisé- gű eladást eredményez. Gazdaságunk egésze is elmozdult a viszonylag kevés sláger(termék)ről, és inkább a pici piacok ezreinek igényeit igyekszik kielégíteni, amelyek a hosszú farkat képezik. Ezt illusztrálja az is, hogy a felvételgyártó ágazat régen arra összpontosított, hogy csak olyan együttesekkel szerződjön le, amelyek nagy slágereket képesek produkálni. Csakis a bestsellerek érdekelték (Billboard Top 100), és a népszerű rádióállomások (American Top 40 formats). Az arany- (legalább ötszázezer eladott példány) és a platinalemezek (legalább egymillió eladott példány) álltak a fókuszban. Amikor azonban 2001-ben megjelentek az mp3-lejátszók és a mára elterjedt zenemegosztó platformok az interneten, a hang- felvételgyártók a hosszúfarok-marketing felé mozdultak el, és 2006-ra már nyolc- millió egyedi zeneszámot adtak el és osztottak meg A hosszúfarok-marketing az aggregátorokra támaszkodik: ezek olyan platfor- mok, amelyek összekapcsolják a vevőket a különféle termékek és szolgáltatások eladóival. C. Anderson (2006) szerint ötféle aggregátor létezik: a fzikai termékek (Amazon, eBay), a digitális termékek (iTunes), a reklámszolgáltatások (Google, Craigslist), az információ (Google, Wikipedia) és a közösségek/felhasználói tartal- mak (Facebook, Bloglines) aggregátorai. Ezek az aggregátorok ajánlásokra ha- gyatkoznak, s azok mentén irányítják a felhasználókat azokhoz a termékekhez és szolgáltatásokhoz, amelyeket vélhetően meg fognak venni. Az aggregátorok tehát