Page 274 - James Potter – Médiaműveltség

250 IV. rész: Tartalom zelmek felé. A modern korban a művészetek leváltak az egyházról és a politikai intézményekről, és a művészet az individuumot magasztalta, illetve az egyedi vi- lágszemléletet és -értelmezést (Metallinos, 1996). Ma, amikor a tömegmédia mindenen átívelő üzeneteit vizsgáljuk, feltehetjük a kérdést, mit mondanak el a mai kultúráról a történeteink. Néhány kutató és társa- dalomkritikus megpróbálta megválaszolni ezt a kérdést A 10 4 táblázatban láthat- juk, mi mindent mutatott ki két médiatudós a televíziós szórakoztatás témáiként. Figyeljük meg, hogy Comstock (1989) első témája az anyagi fogyasztással foglal- kozik. Comstock nem a reklámokra utal, hanem magukra a történetekben megje- lenő értékekre. Azt mondja: „Nemcsak arról van szó, hogy olyan sok történet szól gazdagokról, hanem hogy olyan sok esetben a lakásuk és a berendezési tárgyaik valójában túlmutatnak azok anyagi lehetőségein, akikhez ezek a dolgok tartoz- nak.” (172. o.) A Jóbarátok című népszerű szituációs komédiában ott van például Monica, a részmunkaidős szakács, és Rachel, a kávéházi pincérnő, akik egy fan- tasztikusan berendezett két hálószobás lakást tartanak fenn maguknak Manhattan belvárosában Figyeljük meg továbbá, hogy Comstock (1989) és Walsh (1994) listái hol fedik egymást. Walsh is kifejezi aggodalmát a materializmus értékeivel kapcsolatban, és amellett érvel, hogy ezek nem összeegyeztethetők egy egészséges társadalommal. Walsh azt is megjegyzi, hogy a piacgazdaság értékrendjét a következők fejezik ki: a boldogság egyenlő a gazdagsággal, az azonnali kielégüléssel, és hogy minden- ben én vagyok az első. Ezzel szemben az egészséges társadalom értékei: a belülről fakadó önbecsülés, mértékletesség, tolerancia, megértés és társadalmi felelősség- vállalás Amikor John Leo (1999), a U.S. News & World Report rovatvezető szerzője a fataloknak szóló tévéműsorok miatt panaszkodott, azt mondta: „Ezek a műsorok súlyos kulturális üzenetek közvetítői is, a legkézenfekvőbb ezek közül pedig az, hogy a szülők hülyék. A tizenéveseknek szóló szappanoperákban a szülők fgyel- metlenek, ostobák, jelentéktelenek, nevetségesen hűtlenek, szökésben vannak vagy már börtönben. Az üzenet félreérthetetlen, a gyerekek csak magukra számíthat- nak, nem is kell a szüleikre fgyelniük, akik úgyis csak keveset vagy éppen sem- mit sem tudnak a dolgokról. Ez segíti a televíziós iparágat abban, hogy a tinédzse- reket mint önálló etikával és fogyasztási szokásokkal rendelkező autonóm kultúrát tudják kezelni.” (15. o.). A fatalkorúak nagyon fontos célpontjai sok hollywoodi flmnek, és egy bizo- nyos fajta flmről úgy gondolják, a legjobb vonzerő irányukban. Egy irodalmi me- nedzser, Warren Zide bemutatásában például az L. A. Times riportere, Claudia Eller (1999) a Hollywoodot működtető értékeket frtatja. Szerinte: „Amikor eljött az a pont, hogy az Amerikai pite című flm forgatókönyvét kellett az értékesítés előtt véglegesíteni, Zide (és a kollégái) azt tanácsolták (az írónak), hogy írja meg a „lehető legszakadtabb forgatókönyvet, anélkül hogy a besoroláson aggódna”. Úgy tűnik, ez jó tanács volt. Az R besorolású vígjáték, amelyben négy középiskolás