Page 277 - James Potter – Médiaműveltség

10. fejezet: Szórakoztatás 253 Médiaműveltség a szórakoztatás üzenetei terén Emlékezzünk vissza az előző fejezetben írtakra: a médiaüzeneteknek számos ösz- szetevője van, amelyek miatt valóságosnak tűnnek, de ezekben az üzenetekben kell lennie olyan elemeknek is, amelyek eltávolítják őket a földi valóságtól. Ebben a fejezetben láthattuk, miként válnak el a szórakoztató üzenetek a valóságtól, ami- kor a szereplők ábrázolásáról, ellentmondásos tartalmakról, egészségről és érté- kekről van szó. Minél többet tudunk ezekről az eltérésekről, annál inkább el tud- juk választani a média világát a valóságtól, és így meg tudjuk előzni, hogy a média világa eltorzítsa a valósággal kapcsolatos várakozásainkat A televízió és flmek fgyelmen kívül hagynak olyan dolgokat, amelyek vizuáli- san nem érdekesek, mint például önállóan gondolkodni, olvasni, sétálni és más csendes tevékenységek, amelyek pedig életünk nagyobbik részét teszik ki. Az olyan tevékenységek, mint a házi munka, kisebb feladatok elvégzése, a szomszédokkal való csevegés alig láthatók. Ahelyett, hogy a hétköznapi élményeinket, tapasztala- tainkat nemesítené, a televízió azt sugallja, ezeket nem érdemes dokumentálni. A producerek azonban nincsenek kötelezve arra, hogy a földi valóság pontos mását képezzék le, hiszen az ő feladatuk az, hogy a lehető legnagyobb számú kö- zönséget hozzák létre. Ahhoz, hogy ezt elérjék, minden kreativitásukat bevetve kell drámai hatásokat elérniük, hogy meglepjenek és megdöbbentsenek bennünket, és ezért szándékosan eltorzítják a világot. Néhány kreatív szerző fantasyt ír – amely defníció szerint teljesen eltér a valóságtól – azért, hogy el tudjunk menekülni a vi- lágból, és elképzelt események részesei legyünk. Más producereknek, akik a való- ságot szeretnék lencsevégre kapni, érdekfeszítően kell ezt tenniük, ezért nem a ha- gyományos, szürke valóságot láttatják, hanem olyan eseményeket mutatnak be, amelyek kevesekkel történhetnek meg, és kifejezetten érdekes emberekről, esemé- nyekről szólnak. Ez abban az értelemben valóság, hogy megtörténhet, vagy akár meg is történt már. A családi drámák nagyon valóságosnak tűnnek a díszleteik ben, szereplőikben és a felszínre kerülő problémákban, de valószerűtlenek a tempójuk- ban, vagyis abban, hogy a legtöbb probléma 60 perc alatt megoldódik. A tömegmédiában dolgozó történetíróknak a célja egyszerűen az, hogy egy jó történetet meséljenek el, és így odavonzzák az embereket, és elérjék, hogy újra meg újra eljöjjenek. Az írók nem pszichológusok és nem is szociológusok, ők álta- lában nem sok mindent mondanak arról, hogyan is működik az emberi elme vagy éppen a társadalom, olyan összetevőket, elemeket azonban nyújtanak számunkra, amelyeket általánosítva saját elképzeléseink lehetnek arról, hogyan is működik az emberi elme és a társadalom Számunkra, nézők számára ezekben a történetekben az a veszélyes, hogy foko- zatosan magunkba szívjuk az egyes fantáziaelemeket, és idővel összekeverjük eze- ket az „egy lépésnyire eltávolodott” összetevőket a valóságosaktól, végül elhisszük, hogy azoknak a mintáknak kell megszabniuk, hogyan is éljük a valóságos életün- ket, amelyeket a média történeteiben állandóan látunk.