Page 466 - James Potter – Médiaműveltség

442 VI. rész: Szembesülés a problémákkal lájukban a felső tagozatban találkozhatnak hasonló csoportokkal (személyi séma), kevésbé barátságos lesz a fogadtatás, és gyakoribb lehet a módszeres alázás/zsar- nokoskodás (bullying; viselkedési sémák). Hasonlóképpen azok, akik a súlyosan konfiktusos epizódokat látták, több ellenségeskedést és kevesebb barátságosságot feltételeztek leendő iskolájukban, jobban szorongtak, és kevésbé pozitívan gondol- koztak róla, mint azok, akik a kevesebb konfiktust tartalmazó részeket látták (ezek hatásait inkább a szereplők ellenségessége közvetítette). Emlékezzünk vissza a 13. fejezetből arra, hogyan tudjuk a médiahatásokról al- kotott perspektívánkat kitágítani. Tegyük ezt meg most is, de ezúttal specifkusan a médiaerőszak területén. Ahogy a 18.2. táblázat mutatja, a médiabeli erőszaknak sok különböző típusú hatása van, és bármelyik érinthet bennünket is. Ezek mind- egyikét bőséges kutatási irodalom dokumentálja. Vegyük észre, hogy ezek közül némelyik azonnali hatás (vagyis a médiabeli erőszakkal való terheltséggel egy idő- ben jelentkezik), míg mások hosszú távúak (ezek hosszabb időszakban, több alka- lommal való terhelés során nyernek kifejezést). Azt se hagyjuk fgyelmen kívül, hogy ezek viselkedésben megnyilvánuló hatások, és hogy ezeken kívül vannak még pszichológiai, hozzáállásbeli, érzelmi és kognitív hatások is. Ha a hatások tel- jes tartományát vizsgáljuk, könnyen beláthatjuk, hogy sok közülük valószínűleg mindenkivel megtörténhet, ha csak a gyakoriságot nézzük a média üzeneteiben. Az erőszakkal való állandó terheltség talán legelterjedtebb hatása annyira rej- tett, hogy a legtöbben észre sem veszik. Ez pedig az a szilárd meggyőződés, mi- szerint a világ erőszakos, illetve az ehhez kapcsolódó, áldozattá válás miatti féle- lem. A való világbeli erőszak és bűnözés is létezik persze, de ezek nem érik el azt a szintet, amire az erre kondicionált közvélekedés taksálja őket. Az Egyesült Álla- mokban a bűncselekmények száma 1960 és 1990 között emelkedett, de aztán csök- kenésnek indult. Jelenleg az elmúlt 40 évben mért legalacsonyabb a bűnesetek szá- ma, a gyilkosságoké pedig az elmúlt 50 év legalacsonyabbika („Good News Is No News”, 2011). Habár az 1990-es években csökkent a bűnesetek száma, egy 1996- ban végzett felmérés szerint az amerikaiaknak csupán 7%-a vélte úgy, hogy az utolsó 5 évben az erőszakos bűncselekmények csökkenést mutattak (Whitman és Loftus, 1996). Az 1992 márciusa és 1994 augusztusa közti időszakban továbbá 5%-ról 52%-ra ugrott azok aránya, akik a bűnözést látták Amerika legsúlyosabb problémájának (D. T. Lowry, Nio és Leitner, 2003). Honnan veszik az emberek, hogy a bűnözés probléma, amikor a mindennapi életben nem is tapasztalnak belőle semmit? A médiából. A média ugyanis folya- matosan sugározza a bűnügyi történeteket. Vannak olyan tévécsatornák is, mint például a Court TV (Bíróság TV), amelyek egyik súlyos bűncselekményt mutatják a másik után. Aztán ott vannak a média híradói, amelyek folyamatosan bűnügyi híreket közvetítenek felénk, tovább erősítve azt a benyomást, hogy nagyon sok a borzasztó bűneset. A kutatók arra jutottak, hogy kimutatható a kapcsolat a helyi televíziók hírműsorai, amelyeket átjárnak a bűnügyi tudósítások, és a bűnözéstől való félelem közt (Romer, Jamieson és Aday, 2003).