Page 465 - James Potter – Médiaműveltség

18. fejezet: Erőszak a médiában 441 A médiabeli erőszak másoknak árt, nem nekem Az átlagemberek többsége arra a kérdésre, hogy „van-e hatása ránk a médiabeli erőszaknak”, igennel válaszol – felidézve egy olyan borzalmas esetet, amikor vala- ki egy moziban vagy tévéflmben látott erőszakos bűncselekményt utánzott le. Ha azonban ugyanezeket az embereket arról kérdeznénk, hogy az erőszak hatott-e rá- juk bármiféleképpen, a legtöbben nemmel válaszolnának. A legtöbb ember tehát azt hiszi, hogy másokat fenyeget a veszély, őket magukat pedig egyáltalán nem. Ezt az elkülönítést magunk és mások közt harmadik személy hatásnak nevezik Hogy ez a médiaerőszak esetében is megjelenik, annak az az oka, hogy kevesen gondolják magukról, hogy erőszakot megjelenítő műsorok nézését követően ma- guk is erőszakosabban viselkednének, azt azonban bőségesen bizonyítottnak ér- zik, hogy mások igen. Gyakori példaként hozzák fel az utánozásos bűncselekmé- nyeket, és az olyan eseteket, amikor gyerekek kezdenek el lövöldözni az iskolában, ahogy azt egy moziflmben vagy videojátékban látták. Sok felnőtt veszi továbbá észre, hogy gyerekei utánozzák a televíziós akció-/kalandflmekben vagy a World Wrestling Entertainment közvetítéseiben látott agresszív viselkedést Mindannyian emlékszünk olyan gyerekekre (vagy magunkra gyerekkorunkban), akik a ház kö- rül nyargalva kergették testvéreiket vagy háziállataikat, miközben az erőszakos té- vés jelenetek hangeffektjeit és mozgásait utánozták. De azt is belátjuk, hogy ma nem így viselkedünk, vagyis mégsem voltak igazán hatással ránk. De vizsgáljuk meg ezt egy kicsit közelebbről úgy, hogy az erőszak verbális formáit is beleértjük a gondolati körbe a fzikai megnyilvánulásokkal együtt. Ha merész bűnözőket lá- tunk a tévében, akik biztonsági rendszereket kijátszva rabolnak ki bankokat, és őket üldöző autókat meg helikoptereket robbantanak fel, attól még nem valószínű- síthető, hogy mi is követjük ezeket az erőszakos viselkedésformákat. Ha azonban azt látjuk, hogy a szereplők sértegetik, verbálisan bántalmazzák vagy kellemetlen helyzetbe hozzák egymást, méghozzá egészen furfangos és vonzó módokon, na- gyobb valószínűséggel próbáljuk meg ezt a viselkedést utánozni mi is. Ha fgye- lembe vesszük a fzikai mellett a verbális erőszakot is, láthatjuk, hogy a még felte- hetően ritkábbnak vélt utánzási hatás is valószínűleg gyakrabban fordul elő, mint eredetileg gondoltuk volna. Ezt a közvélekedést a médiaerőszakkal való terheltség szűk értelmű felfogása teszi lehetővé. A fzikaival összehasonlítva a társadalmi agresszió könnyebben utánozható, így azt kellene gondolnunk, hogy ennek megje- lenítése vélhetően több negatív hatással jár, mint a fzikaié, és ezek a hatások nem- csak a viselkedésminták utánzásában jelennek meg, hanem negatív érzelmi hatá- sokként is. Mares, Braun és Hernandez (2012) például kísérletet folytatott felső tagozatos gyerekek körében, akiknek olyan, tinédzserek (8–14 éves gyerekek) kö- rében népszerű műsorokat vetített le, amelyekben súlyos társadalmi konfiktusok jelentek meg. Eredményeik azt mutatták, hogy a gyerekekben módszeres terhelt- séget és nagyfokú szorongást váltott ki annak előfeltételezése, hogy a leendő isko-