Page 64 - James Potter – Médiaműveltség

40 II. rész: A közönség médiaüzenet-terhelés ér bennünket. Ezután a terheltségi állapotfajtákkal ismerke- dünk meg. A fejezet végére határozottabb pszichológiai perspektíva nyerhető arról, hogyan tapasztaljuk meg a médiaüzeneteket, s hogy miképp leszünk képesek töb- bet kihozni saját médiaterhelésünkből ennek segítségével. Hogyan viselkedünk az információáradatban? Ahogy az előző fejezetben láttuk, hatalmasat nőtt a bennünket érő információ- mennyiség, és vele növekedett a fgyelmünkért folytatott agresszív verseny is. Az új technológiák segítségével lehetővé vált, hogy több információt hozzunk létre, és fénysebességgel továbbítsuk azt optikai szálakon és wifn keresztül. Az emberi agy azonban nem tudta követni a technológiák fejlődésének iramát, s ez az egyen- lőtlenség fontos kérdéseket szül: Hogyan kezeljük mindezt az információt anélkül, hogy belefulladnánk az áradatba? Hogyan nyerhetjük ki a jelentést a hozzánk el- jutó üzenetekből? Az emberi agynak hatalmas információtároló kapacitása van Az agy neuro- nokból épül fel, amelyek összekapcsolódnak – a kapcsolódási pontokat szinapszi- soknak nevezzük –, s tudásunk minden egyes eleme a szinapszisok hálózatában testesül meg Az emberi agy több mint 1000 billió szinapszist képes létrehozni Talán megfoghatóbbá teszi ezt a bődületes számot, ha megjegyezzük, hogy a vi- lágegyetem ismert elemeinek száma e számnak mintegy tizede (Brooks, 2011, 47.). Az emberi elmének tehát valóban óriási kapacitása van az információfeldolgo- zásra. Jelenlegi működésével azonban (amennyire funkcióit értjük), csak viszony- lag kisszámú ingerre tud egy adott pillanatban fgyelni. T. D. Wilson (2002) rámu- tat, hogy az emberi elme 11 millió információegységet képes bármely pillanatban befogadni, de egy adott pillanatban legfeljebb csak 40-et érzékelünk. Így tehát az agy korlátozott kapacitással bír az érzékszervekkel fogható ingerek feldolgozására, s ennél is korlátozottabb kapacitása van a feldolgozás tudatos fgyelemmel való kísérésére Bár a flozófusok évezredek óta próbálnak rájönni, hogyan is működik az em- beri elme, s a természettudósok is már vagy egy évszázad óta végeznek kísérle- teket, hogy megértsék, e csodálatosan összetett jelenség megismeréséhez még hosszú utat kell megtennünk. Érdemes tehát az emberi elméről metaforikusan gondolkoznunk. Két népszerű metafora ehhez az óráké és a felhőké (Brooks, 2011). Az órák önmagukban zárt, szabályos rendszerek, amelyeket elemeikre bontva le- het vizsgálni, hiszen az órát szétszedhetjük, s elemeire bonthatjuk ahhoz, hogy lássuk, miként illenek, s állnak ezek össze egy egésszé, ami csak egyféleképpen lehetséges. Ez a metafora jól ábrázolja azt, amit a neurológusok csinálnak, ők ugyanis az emberi agy részeire s azok működésére összpontosítják fgyelmüket. Ezzel ellentétben a felhők szabálytalanok, dinamikusak és egyediek: percről perc-