Page 107 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

vajda ZsuZsanna: Porontyok a mamablogon. Web 2.0 105 A gyerekek életeseményeinek, fényképeinek megosztása másokkal, nyilvánossá tétele etikai kérdéseket vet fel – szögezi le Bartels, az imént idézett tanulmány szer- zője. A szüléssel, a gyerek fejlődésével, a gyermeknevelés mindennapjaival kapcso- latos információk megosztásával kapcsolatban terjedőben van az „oversharing” ki- fejezés, amely magyarul túlzott mértékű megosztást jelent. Bár gyakran felvetődik, hogy a szociális média nem különbözik a közvetlen érintkezéstől, melynek során a szülők a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel mindig is megbeszélték, hogyan fejlődnek a gyerekek, Bartels kétségbe vonja a helyzetek hasonlóságát. A botrányok és visszaélések ezrei ellenére a felhasználók gyakran nem fordítanak fgyelmet arra a tényre, hogy az internetre került információk örökre ott maradnak, évek múlva is visszakereshetőek, és a sorsuk egy ponton túl nem követhető. A másik körülmény, hogy az interaktív médiumok esetében lényegesen nagyobb nyilvánossággal osztjuk meg az információkat, amelynek a tagjait nem is feltétlenül ismerjük. Bartels fel- idézi, hogy az internetet gyakran említik úgy, mint az identitásalakítás, önbemutatás műhelyét. Ebben a folyamatban a gyerekekkel kapcsolatos információk megosztása valójában gyakran a szülők önbemutatása, az a célja, hogy a velük vagy gyakorla- tukkal kapcsolatos benyomásokat kedvezően alakítsa. Ugyanakkor azzal a követ- kezménnyel jár, hogy a gyerekek„digitális csomagot” cipelnek magukkal felnevel- kedésük közben, és ez megnehezítheti a számukra a saját önazonosságuk felépítését. 2. Az internetes tartalom és a kereskedelmi célok Mindenki által ismert tény, hogy a web működtetéséhez szükséges költségeket a hir- detésekből nyerik a szolgáltatók, ez a tény és következményei azonban alig kerül említésre, még kevésbé feldolgozásra az internettel kapcsolatos irodalomban. Pedig aligha vitatható, hogy az internet a marketing számára is különleges lehetőségeket nyit meg – ezért is ütközik komoly ellenállásba minden olyan kísérlet, amely bár- milyen szabályozást vezetne be az internetes tartalmak tekintetében. Nyilvánvaló, hogy a hétköznapi ember kizárólag előnyt lát abban, hogy a „net” sokoldalú szolgáltatásaiért nem kell fzetni. A sokféle hátrány – a reklámcélú adat- gyűjtés és adatkereskedelem, a hirdetések állandó jelenléte minden tartalomban, vagy az a tény, hogy a minőséget kizárólag a nézettség, a „kattintások” száma dön- ti el – csak alkalmanként válik érzékelhetővé a fogyasztók számára. Mint ahogyan az is, hogy a hirdetések egyre szofsztikáltabb fajtáival bombázzák a nézőt, amelyek többsége nem felelne meg a reklámetika elemi szabályainak – utóbbiak szerint a rek- lámnak a tudatos döntést és választást kellene elősegítenie. Az elháríthatatlanul megjelenő, legördülő, ugráló, felvillanó hirdetések mellett egyre gyakoribbak a bur- kolt fajták, a keresőhirdetések, vagy cikknek álcázott promóciók, amelyek egyre nehezebbé teszik, hogy a felhasználó egyáltalán azonosítsa a kereskedelmi célú befolyásolást. A Dívány/Poronty blogon 2015. március 2-án a különböző bejegyzések olvasása közben például körülbelül félpercenként bukkant fel egy gusztustalan, piszkos