Page 26 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

24 Médiaszocializáció tartják érvényesnek ezt a meghatározást, amelyek a szó szoros értelmében olyanok a tv-ben, mint a való életben: így reálisak az élő szereplők, az animációk rajzai, a dísz- letek. Ebben az esetben a televíziós tartalomnak csak igen csekély része – és semmi- képp nem az a része, amit a társadalomtudósok kutatnak – ítéltetik reálisnak. A televíziós realitás másik két defníciója elfogadja, hogy a televíziós műsorok „csi- náltak” (készítettek, gyártottak), de nem ezt a tény veszi alapul a realitás megítélé- sénél. A realitás ebben az esetben annak megítélése, mennyire hasonlítanak a televí- zióban gyártott műsor eseményei, szereplői, konfiktusai a valósághoz. De a to váb bi két defníció ezt a hasonlóságot eltérő módon értelmezi: – második szint: valami akkor valóságos a tv-ben, ha az, amit ábrázol, lehetséges, – míg a harmadik felfogás alapján valami akkor reális, ha az, amit ábrázolt, való­ szí nű vagy reprezentatív A második defníció alaposan kitágítja azt a kört, amelyben a szereplők, események, témák reálisnak ítélhetők. Akik így ítélkeznek, azok számára reális az, ahogy 27 Tarzan beszél Chitával, hűséges majomtársával, hiszen a majmokat meg lehet taní- tani egyszerű utasítások megértésére. Ha azonban valaki a harmadik defníció alap- ján ítél, akkor ez ebben a formában nem valószínű, így nem is tekinthető reálisnak. A valószínűség és lehetségesség mint a realitás kritériuma használatakor az egyén- nek nagymértékben támaszkodnia kell a tárgyi és szociális valóságra vonatkozó általános ismereteire. Ha valaki például nem ismeri az emberszabású majmokkal végzett beszédtanítási és beszédértési kísérleteket, akkor számára nem tűnik lehet- ségesnek – így tehát irreális – Tarzan és a majom beszélgetése. Ha már hallott ilyen vizsgálatokról, lehetségesnek, így valóságosnak ítélheti a jelenséget. De amennyiben megfelelő ismeretekkel rendelkezik a témában, akkor azt is meg tudja ítélni, hogy a párbeszédek ilyen formái ember és majom között igen valószínűtlenek. Minden- esetre ez utóbbi két kritérium alapján hozott ítéletek mindenképpen általánosabb ismereteket tükröznek, a köztük lévő különbség pedig a médiaüzenetek általános értelmezési kérdésit is érintik: a televízió-műsorok és a flmek cselekményei gyak- ran éppen a „lehetséges” és a „valószínű” közötti határon játszódnak. A tapaszta­ 28 latlanabb nézők számára éppen a „lehetséges” realitásként való értelmezése idéz elő téves alkalmazkodást a valós szituációkban. 27 Ez esetben jól látható, hogy az ismeretek növekedésével nem egyenes arányban lesz helytállóbb a realitás megítélése, hiszen a tájékozottabbak joggal okoskodnak így. A realitás-megítélés második kategóriájába tartozó érvelés reálisnak tarthatja Chaplin Aranyláz c. filmjének híres epizódját, melyben Chaplin megfőzi és megeszi a cipőjét, hiszen lehetséges a bőrt főzéssel megpuhítani, és az éhség külö- nös dolgok megevésére is késztethet valakit. Bővebben l. Kósa i. m. (9. lj.). 28 Például az akciófilmek autós üldözési jelenetei; egy kiadós verekedés utáni sértetlenség és fizikai fittség. Általában úgy találják, hogy a média a veszélyes, a kockázatos cselekedetek következményeit kevéssé árnyalja és gyakran irreálisan ábrázolja. Ezt a jelenséget érinti Szabó Laura e kötetben írt tanulmánya is.