Page 21 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

Kósa Éva: A médiaszocializáció kezdetei 19 – Az egyes médiumok között nagyobb a hasonlóság, mint a különbség. Pszicholó- giai értelemben a kifnomultabb technológia meglepően hasonlít szimplább előd- jére (pl. a számítógép nem sokban különbözik a televíziótól). Az elmélet alkotói szerint a társas természetű válaszok az emberek sajátjai, és nem a médiáé – A médiaegyenlőség automatikusan keletkezik, nincs szükség semmilyen tudatos erőfeszítésre vagy munkára a személy részéről. – A médiaegyenlőség nagyon különböző válaszokban nyilvánulhat meg, és még a leginkább passzív médiahasználat esetén is előfordul. Bármilyen médiahaszná- lat esetén a személy hajlamos különleges fgyelmet fordítani arra a médiára, sze- mélyiséget tulajdonítani neki, sőt még minősíteni is azt. – Ami valóságosnak látszik, az fontosabb, mint ami valóságos. A realitás percep­ ciója hatásosabb, mint az aktuális, objektív realitás. Az emberek tudják, hogy a számítógép zsinórokból, processzorból álló doboz, de mégis személyiséget tu- lajdonítanak neki. Ezek a válaszok természetesek, hiszen emberi mivoltunkban veszünk részt egy kommunikációs eseményben. – Az emberek arra reagálnak, ami jelen van. Úgy reagálnak a médiára, mintha jelenlévő, valóságos lenne, bár tudják, hogy az csak a világ szimbolikus verziója. Jobban foglalkoztatja őket az üzenetek értelmezése, mint az üzenet készítőjének eredeti szándéka – Az emberek kedvelik az egyszerűséget. A komplexitás egyszerűsítése veleszüle- tett emberi szükséglet. Az egyszerűség bejósolhatóságot jelent, és ez növeli a kom- fortérzetet. – Az emberek számára a társas viselkedés (pl. az udvariasság, a különböző szemé- lyiségekkel való bánásmód) természetes és könnyű. A médiareprezentációkat tehát hajlamosak vagyunk valóságnak tekinteni, a valós tapasztalatokkal azonosítani. Miért? Erre egyszerűnek tűnő – de korántsem szimp- 16 la – magyarázat kínálkozik, és ez a magyarázat a következő: minden a médiát hasz- náló ember pszichológiai történéseitől függ, mert az új médiát a „régi” aggyal és idegrendszerrel használjuk. A média reprezentációi valóságosnak látszanak, mert az eltelt évezredek során minden, ami szociális viselkedést mutatott, az valóságos ember volt, és minden észlelt tárgy valós tárgy volt – ehhez adaptálódtunk. Az em­ ber percepciója alapján automatikusan realitást tételez fel, mivel az evolúció során nem volt oka másképp viselkedni. A kontroll (mi valós és mi nem) már egy követ- kező lépés (pl. félelemkeltő flm láttán az önnyugtatás: „de hiszen ez csak flm!”). 16 A fenti teóriának sok könnyen elfogadható megállapítása van, de konklúziójuk kérdéseket vet fel. Jogos feltenni a kérdést: mindig egyenlőnek éljük meg az ilyen módon mediált tapasztalatot a valóssal? Az így feltett kérdésre a válasz határozott nem. A médiát eszköznek és a valóságot reprezentáló képek­ nek is tekinthetjük, de ez külön erőfeszítést igényel, ami nehezebb, ha fáradtak vagyunk, ha más köti le a figyelmünket, és többnyire nehéz fenntartani ezt a tudatosítást.