Page 23 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

Kósa Éva: A médiaszocializáció kezdetei 21 melyik tartalmat – mely attitűdöt, viselkedést, nézetet – kell komolyan venni, és melyeket nem Hasonló módon, a televízióban látottak esetében (és minden közvetett módon 20 ábrázolt szituáció esetében) azt kell megtanulni a gyerekeknek, melyik tartalmat tekintsék információt hordozónak, melyiket szórakoztatónak, és melyek azok, ahol a rábeszélő szándék a domináns. Mindezt attól függetlenül kell tudni megítélni, hogy az adott tartalom a hírek, egy sorozat, a hirdetések vagy egy szórakoztató műsor keretén belül jelenik meg. Noha nyilvánvaló, hogy a „reális”, „realisztikus”, „realitás” kategóriák erős leegyszerűsítést tartalmaznak, mégis azokra a tartalmak- ra utalnak, melyeket valósnak lehet tekinteni, és ebből a szempontból komolyan kell venni. Az összes mediált tapasztalat közül, mellyel a gyerekek találkoznak, kétség- kívül a televízió – vagy ma már az azzal analóg eszközök – hasonlít/anak a legjob- ban a „való” élethez. Az élő szereplőket tartalmazó programok esetén az emberek és az állatok általában úgy viselkednek, ahogy a való életben. Amennyiben nem, viselkedésük megjelenését tekintve akkor is realisztikusnak tűnik. Az emberek, az események, a helyszínek többnyire ismétlődnek, és ez kellemes ismerősséget és bejósolhatóságot biztosít. A szereplők általában a mindennapi élet problémáival küz- denek, vagy legalábbis a mindennapi élet drámai és érdekesebb oldalát képviselik. A nem animációs programok formája minden tartalomnak a realitás légkörét köl- csönzi Ezzel ellentétben az animációs programok nem látszanak és nem hallatszanak reálisnak, sokszor mégis egészen realisztikusnak tűnnek. A gyerekek nagyon hamar megtanulják, hogy mi, felnőttek, valósnak tekintjük az olyan oktató programokat, melyekben animációs technikával tanítják az abc-t, a számokat, a történelmet vagy a helyesírást, noha az ilyen programok formája (kontextusa) nyilvánvalóan a fantá- zia szüleménye. Így tehát az animáció irreális képei és hanghatásai is közvetíthetnek olyan tartalmat, amit a gyerekek realisztikusnak, komolyan veendőnek ítélnek. A televíziós tartalom és kontextus fenti sajátosságai jól mutatják, milyen komplex elemzést igényel a televíziós realitás megítélésének vizsgálata. Tévedés volna azt gondolni, hogy elegendő a szórakoztatásra és az informálásra szánt műsorokat meg- különböztetni ahhoz, hogy reális és irreális között különbséget tegyünk. A felnőt- tek – és a gyerekek is meglehetősen korán – képesek a műsorokat e szempont szerint osztályozni. Azonban ez a különbségtétel erősen leegyszerűsít. Számos tényező 21 befolyásolja azt, mit ítélnek a gyerekek a televízióban látottakból reálisnak, és a 20 Elemzésünkben ismétlődően a televíziót említjük, de a mondottak hasonló természetüknél fogva az összes „filmes”, audiovizuális megjelenítésre alkalmas eszközre vonatkoztathatóak. 21 A népszerű oktatófilm, a Sesame Street szereplői között sok volt a fantasztikus figura és jelentős volt az animációs technika aránya is, mégis, a gyerekek egy része megértette, hogy a tartalmak zöme olyan tényeket, társas attitűdöket, készségeket tartalmaz, melyeket komolyan kell venni. Ugyanakkor a hírműsorok tényeket ígérnek, de sokan mégis kétkedve fogadják őket, és nem adnak nekik hitelt.