Page 24 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

22 Médiaszocializáció rea li tás megítélésének sajátosságai összefüggenek az életkorral, fejlettséggel és a ta- pasztalatokkal. 22 Mikor és hogyan kezdődik és fejlődik a valóság és a kitaláció közti különbség- tétel? Képi megjelenítés hiányában az olvasott vagy hallott (felolvasott) események, emberi viselkedések kevésbé tűnnek fzikailag azonosnak a valós eseményekkel, így az írott, szövegalapú üzenetet adó médiumok esetében korábban és könnyebben történik meg a bemutatott tartalom és a valóság elkülönítése. De a televíziós ábrá- zolás közvetítő jellegét a kisgyermek egyáltalán nem érti meg. Azok, akiknek már vannak ismereteik a televízió gazdasági struktúrájáról vagy a programok készíté- sének technikáiról, inkább hajlanak nem reálisnak ítélni azt, amit a tévében látnak. Ők már megértik, hogy a legtöbb program nem információs célból készül, és a té- véműsorok technológiája lehetővé teszi a realisztikus benyomást keltő programok gyártását és sugárzását. Azonban ha csak ezek az ismeretek szolgálnak az ítélet alapjául, akkor nagyon erősen leegyszerűsített ítéletek születnek. Még az is jelentős szimplifkáláshoz vezet, ha valaki olyan szembeötlő sajátosságokra támaszkodik a realitás megítélése során, mint a helyszín, a cselekmény ideje, a produkciós tech- nika vagy a program előtt vagy után a műsor valóságtartalmára utaló bejelentés. Ha egy gyerek nem ilyen tág kategóriák alapján ítél, akkor az egyes programok, helyszínek, események, karakterek valós voltáról egyedi, és nem a fenti módon álta- lánosított ítéletet kell hoznia. Egy ilyen ítélethez támaszkodnia kell a fzikai és szo- ciális világról szerzett korábbi tapasztalataira, a szülőktől, társaktól vagy más prog- ramokból eredő ismeretekre, és képesnek kell lennie kellő szinten integrálni mindezen ismereteket. Ez a folyamat nyilvánvalóan sokkal összetettebb, mint a fentebb leírt szimpla ítélkezési metódus, és olyan ítéletekhez vezet, mely specifkusan az adott szituációtól és nézőtől függ. A vizsgálatok eredményei szerint a gyerekek realitásra vonatkozó percepciója a látottakra adott érzelmi reakciót jelentősen befolyásolhatja, 23 és meghatározhatja a kiváltott érzelem erősségét és természetét is. Reálisnak ítélt 22 Aimee dorr: Television and Children. Beverly Hills, Sage, 1986. Dorr szerint a kisebb óvodás- korúak esetében gyakori, hogy a televíziót valóban egy „mágikus ablak”-nak tekintik, amin keresztül a valóság egy darabkáját lehet látni. Ők hajlamosak azt hinni, hogy a televízióban látható emberek a tévédobozban élnek, és ugyanúgy ismerik a nézőt, mint ahogy ők a szereplőket. Nem értik meg, hogy a tévéprogram lehet „kitalált”, és a szereplők színészek. Úgy gondolják, hogy a tévészereplőkkel inter- akcióba lehet lépni, és ezek a paraszociálisnak nevezett interakciók gyakran vezetnek csalódottsághoz, amikor a tévéből ismert szereplőkkel találkoznak, és azok nem ismerik meg őket. Kölcsönösnek ítélik a kapcsolatot, és mivel ők látják a szereplőket, beszélnek velük, azt hiszik, a szereplők is ugyanígy vannak vele. 7–9 éves kor körül a gyerekek általában már kétség nélkül felismerik, hogy a televízió nem szó szerint egy „mágikus ablak” annak ellenére, hogy képes a valóságot reálisan is ábrázolni. Egyre inkább megértik, hogy a tévéprogramok jó része nem a valós életből kiragadott jelenet, hanem fikciók, álvalóság, amit színészek játszanak el. Az életkor előrehaladtával egyre kevésbé ítélik hasonlónak a szerep lőket a valós életben megfelelő társaikhoz, bár még a 16 évesek 20-30%-a is úgy ítéli meg, hogy a tévé szereplők úgy viselkednek, mint az emberek a valóságban – bár ez abból is adódhat, hogy a szerep- lők sokszor sztereotipizált karakterek, és a gyerekek épp ezt a hasonlóságot realizálják. 23 gunter–Mcaleer i. m. (19. lj.).