Page 27 - Kósa Éva – Médiaszocializáció

Kósa Éva: A médiaszocializáció kezdetei 25 Egy, a televíziós realitást vizsgáló kísérletben gyerekeket, serdülőket és felnőtte- ket kérdeztek meg azután, hogy meg kellett ítélniük, hogy egy adott televíziós tar- talom reális-e vagy sem. A három kérdés a következőkre vonatkozott. 29 – Mit értett azon, amikor azt mondta a látottakra, hogy valami reális? – Hogyan magyarázná el egy fatalabb gyereknek, hogy mi reális vagy irreális a tv- ben? – Indokolja meg mindegyik ítéletét, amit a televíziós tartalmak realitásáról hozott! A hat év alattiak többsége nem tudta megmondani, mit ért reális alatt, többnyire idioszinkráziákkal, szinonimákkal válaszoltak. A 12 évesek közül már alig volt, aki ilyen választ adott, és a korosztály fele már úgy érvelt, hogy a reális az, ami meg- történhet. Ez az ítéletek indoklásának életkori változását is mutatja: óvodától a 2–3. osztályon át a 6. osztályig a „lehetséges”-re mint a realitás kritériumára való utalás 17%-ról 28%, majd 47%-ra emelkedett. A további életkorokban azonban nincs emel- kedés, sőt: a serdülők és a felnőttek több mint a fele a „valószínű”-t tartotta reálisnak. Az egész életkori ívet tekintve, a realitás megítélésében a lehetségesség először egyre fontosabb, majd csökkenő jelentőségűvé válik, és a valószínűség mint indok a korral általános emelkedést mutat. Tehát az állítás – „valami a televízióban reá- lis” – jelentése lényeges változáson megy át 3–4 éves kortól a felnőttkorig. Az óvo- dások nem tudják megmagyarázni, mi az, hogy valami reális. „Igazi” ebben az életkorban többnyire az, ami olyan, mint a való életben. Ha nem ezt jelenti, akkor igazi lehet az, ami „csinált” (gyártott), de olyat ábrázol, ami lehetséges. Miután a fatalabb gyerekek nem igazán tudják, hogy amit látnak a tv-ben, annak java része „csinált”, így az ő érvelésük inkább a defníciók első csoportjába sorolható. Az ál- 30 talános iskola fel ső tagozatára már a gyerekek többsége legalábbis részben felis meri, hogy a tv-ben látottaknak egy része gyártott, csinált, de mégsem ez a realitás meg- ítélésében az érvelésük alapja. Sokkal inkább döntő ítéletükben az, hogy amit gyár- tottak, az esemény, helyzet stb., megtörténhet-e a valóságban. Számukra tehát valós a televízióban az, ami készített, de lehetséges a való életben. Emlékeztetünk rá, hogy a korábban kifejtettek alapján az ilyen értelmezések a valódi tapasztalatok érzetét adják. A valóság ilyen értelmezése fontos a serdülők és a felnőttek számára is, de az életkor növekedésével egyre több feltételt tartanak fontosnak ahhoz, hogy valamit reálisnak ítéljenek a képernyőn. A lehetségesnél fontosabb a valószínűség: a valós számukra csinált, de valószínű, valami olyan, amit ők vagy valamelyik ismerősük 29 Aimee dorr – Sheryll Browne graves – Erin phelps: Television Literacy for Young Children. Journal of Communication 30 (1980). 71–83. 30 A médiaértés fejlesztését célzó programok általában éppen ebből a megfontolásból építenek a média- termék készítésének, „csinálásának” bemutatására.