Hogyan változtak a sportvetélkedők az elmúlt 25 évben?

Az elmúlt 25 évben nagy változáson ment át a televíziós műsorgyártás, így a sportvetélkedők is mások lettek. Manapság sokkal több látványelem gondoskodik a szórakozásról, sokkal pörgősebbek a műsorok, rövidebbek a vágóképek, hatásosabbak a hangeffektek. Több lett a személyes szál, a valóságshow-elem, a műsoridő, a feszültség, az interaktivitás… Egy dolog lett csak kevesebb a műsorokban: a sport...

Az első és mindmáig sokak által hiányolt televíziós sportvetélkedő, a Játék határok nélkül címen futó, nagy európai játék volt. A játék kitalálói a ‘60-as években azt a célt tűzték ki, hogy a II. világháború után létrejött Európai Unió államai a sport révén jobban közeledjenek egymáshoz. Ez annyira jól sikerült, hogy a játék több évtizeden keresztül futott, de mára már nem fér bele a modern televíziózásba. De biztos ez?

Milyen volt a Játék határok nélkül?

Az eredeti verzióban a különböző színekbe öltöztetett csapatok egy-egy országot képviseltek. A játékosoknak általában adott időre kellett végrehajtaniuk ügyességi feladatokat, amikben az ellenfél csapatának tagjai és a lehetetlen méretű és kialakítású jelmezek akadályozták őket. Minden részt más-más országban vettek fel, ahol élő közönség előtt az adott város egy jellegzetes területén állították fel a hatalmas akadálypályákat.

Játék Határok Nélkül 1995-ös évadának döntője a budapesti Városligetben, háttérben a Vajdahunyad vára

Általában a műsor egy tematika köré épült, így pl.: Magyar operettek, Thézeusz hőstettei, Magyar találmányok vagy a Régi mesterségek is megjelentek a játék közben. Ezzel a sportvetélkedő a rendező ország kultúráját is népszerűsítette.

Ehhez adódott hozzá az, hogy a játékok közötti szünetben az országokat éppen képviselő városok bemutató filmjét vetítették. Ez pedig azért volt fontos, mert így fellelhető volt a közszolgálati csatornák kultúraközvetítő szerepe is.

Ezek után nagyjából 20 évet kellett várni arra, hogy ilyen nagyszabású produkciót láthasson a magyar néző.

„Versenyfutás” a nézettség megszerzéséért

A (számunkra) 1999-ben véget ért Játék határok nélkül után két évtizeden keresztül voltak különféle műsorok, amelyek valamilyen sportos tematikát hoztak a vetélkedések során, de egyik sem volt olyan, amely teljesen a fizikai adottságokra és magyar versenyzőkre koncentrált volna.

Néhány példa:

Global Guts: a kizárólag gyermek résztvevők között nem szerepeltek magyar játékosok, és csak a szinkronizált verzió ment a Nickelodeonon.

Lehetetlen küldetés: itt már felnőttek játszottak, versenyeztek, de ez is csak szinkronosan került a magyar tévékbe, és itt sem indultak magyarok a versenyen.

Fort Boyard: egy francia showműsor, amit a TV2 is leforgatott magyar szereplőkkel. 2000 környékén került a tévébe. Nemcsak sportversenyek voltak benne, hanem sok rejtvény és bátorságpróba is.

Rettegés Foka: itt bátorságpróbák és ügyességi vagy sportfeladatok szerepeltek a műsorban, azonban a főszereplők celebek voltak, így a hétköznapi ember nem juthatott a vetélkedő közelébe.

Survivor: ez már inkább valóságshow volt, ahol a résztvevők naponta kaptak egy-egy feladatot, melyet meg kellett oldani, de itt sem a sport volt a középpontban.

Ninja Warrior: szuperhősök és bizonyítani vágyók játszótere

Ezek után érkezett el a 2017-es év, amikor a TV2 nagy dobása, a Ninja Warrior képernyőre került. A műsor vonzóvá vált a magyar nézők körében, és egyre többen szerettek volna bekerülni azok közé, akik az akadálypályára léphettek. Ennek a műsornak több dologban rejlik a népszerűsége:

1. Bárki bekerülhet: testnevelő tanár, irodista, traktoros, szobafestő, kukás, edző, sportoló, bárki, aki képes teljesíteni a pályákon és/vagy érdekes lehet a nézők számára. Ebben nagyon hasonlított a Játék határok nélkülhöz, illetve közös pont volt még az élő közönség (másban nem igazán hasonlítottak).
2. Világméretű „elismerés”, ha valaki teljesíti a pályát. Amerikában 13 évad alatt csupán 3 ember ment végig az összes pályán. Japánban, ahonnan az eredeti játék indult, a műsor már 20 évadon is túl van, csupán 4 teljesítővel, emellett egy-egy versenyző ért végig a brit és az ausztrál akadálypályán.

Nincs csapatjáték, mindenki egyénileg versenyez, nincs javítási lehetőség, aki leesik, az jó eséllyel kiesik. Egy este alatt akár 70 futam is belefér a műsorba.

Dominikai sorverseny az Exatlonnal

A Ninja Warrior után érkezett az Exatlon, mely még mindig a sport tematikájára épített, de már inkább az ismert valóságshow elemekkel tűzdelték tele: kiesés, játékosok cserélődnek, csapatban dolgoznak és nagy hangsúlyt fektetnek a személyek megismerésére, így a nézők kötődnek hozzájuk. A közösségi médiában is egyre nagyobb a jelenlét, az Exatlon Hungary-nek 140 ezer követője van a Facebookon, az Instagramon 150 ezer. A játékosok egyénileg, de két csapatra osztva küzdenek egymás ellen és egymásért, a műsor végén azonban teljes mértékben egyéni versennyé válik a vetélkedő.

Felnőtt fogócska főműsoridőben?

A TV2 legutóbbi dobása pedig a Catch című fogócska volt, mely ismét egy másik arcát mutatja a tévés sportvetélkedőknek. Egy egyszerű fogócskajáték, ismert (celeb) és kevésbé ismert (pl. Ninja Warriorban, Exatlonban feltűnő versenyző) emberekkel, de amilyen egyszerű a játék, olyan nagyszerű a körítés. Nagy, épített stúdió, látványos környezet. A játék valójában mindig ugyanaz, el kell kapni a másikat. Mindenki fogócskázott már, így mindenki érti a játékot, nem kell gondolkodni a szabályokon, így kikapcsolódásnak tökéletes.

Négytagú csapatok versenyeznek 4 héten keresztül, élő közönség előtt, épített akadályok között.

Mit látunk az évek előrehaladtával?

Ami nem változott az az, hogy a legnépszerűbb, leghosszabb ideig futó sorozatokban mindig a „hétköznapi emberek” versenyeztek. Így mindenkinek volt esélye a fődíjra, a pár perc hírnév megszerzésére. Ez mind a négy vizsgált műsorra érvényes.

Rengeteg különbséget látunk azonban az évről évre felbukkanó vetélkedők között.

Egyre kevesebb idő jut a sportra. Eltűnik a sport a sportvetélkedőkből!

Érdekes látni, hogy a ‘90-es évek végén a nagyjából 80 perces esti műsornak csak a fele szólt a sportról, a vetélkedésről. A műsoridő másik felét egyéb műsorelemekkel töltötték ki. Ilyen volt például a következő játék szabálymagyarázata, a résztvevő és házigazda ország(ok) és város(ok) bemutatkozása.

A Ninja Warrior tartotta ezt az arányt, sőt egy kicsit túl is tett rajta. A nagy különbség az volt, hogy a kitöltő elemek megváltoztak. Mivel mindenki ugyanazon a pályán versenyzett, nem kellett szabályt ismertetni, a város- és országbemutatók helyett pedig a személyek váltak hangsúlyosabbá, így az egyén, az egyéni történetek és motivációk kerültek a középpontba. Ez klasszikus elem arra, hogy a nézőket érzelmileg is a műsorhoz, egy-egy versenyzőhöz kössük. Ezekben a kisfilmekben ugyanúgy mutatkoznak be a szereplők, mint egy tehetségkutatóban, és gyakran a futam közben is még „picture in picture”-módban, vagyis a képernyő egyik sarkában lekicsinyítve látjuk az épp pályán lévő versenyző bemutatkozó kisvideóját.

Az Exatlon esetében már látványosan csökken a sport aránya. Bár a teljes adásidő nagyjából 50 perccel megnő az előző műsorokhoz képest, azonban ezt inkább a játékosok párbeszédei, a szálláson történő események teszik ki. (Ha jobban megnézzük, akkor látszik, hogy az Exatlonnak van olyan része, amelyben több a sportot nem tartalmazó szakasz, mint korábban a Játék határok nélkül vagy a Ninja Warrior epizód teljes műsorideje.)

A negatív csúcsot a Catch tarja, melyben nem egészen 23%-ot tesz ki a műsoridőből a sport. A fogócska pörgősségét ezzel érzékeltetik, hiszen egy-egy futam maximum 1 percig tart. A műsor nagy részét viszont „pályaszéli interjúk”, a műsorvezetők és versenyzők párbeszédei, visszajátszások elemzése és a csapatok, csapattagok bemutatása teszi ki.

Mi történik a sportműsor másik, nagyobbik részében?

Ebben is nagy változást mutat az elmúlt 25 év.

A ‘90-es évek sztárja, a Játék határok nélkül többnyire egy-egy megadott tematikát dolgozott fel hetente, így sokszor a játék hátteréül szolgáló ismereteket (legendákat) is átadták a műsorvezetők. A legtöbb időt az tette ki a műsorszámok között, hogy a házigazda ország, valamint a résztvevő játékosok városa mutatkozott be. Emellett pedig, mivel minden adás egy új városban, és minden játék egy új pályán zajlott, így a játékok bemutatása, valamint a szabályok ismertetése volt az adáskitöltő elem. A végső eredményhirdetés csupán 1-2 percet vett el a műsorból és inkább az elköszönés hátteréül szolgált.

A Ninja Warrior esetében ez jellegében változik. Itt már nem a csapatok (így az országok és városok) a fontosak, hanem az egyének, a versenyzők. Így az ő bemutatkozó kisfilmjük, gondolataik töltik ki a futamok közti szüneteket. Emellett pedig általában egy-egy hosszabb pályabemutató szerepel az elején, hiszen a műsor során minden induló ugyanazt a pályát próbálja teljesíteni. Itt már sokkal több a sportműsorokban megismert pályaszéli interjú a futamok után, valamint verseny előtt és közben a szurkolók körében.

Az Exatlon ebből a szempontból nagyon kilóg a sorból. Élesen elválik a műsorban a sport és az egyéb tartalom, hiszen ez már inkább a reality kategóriát súrolja (csapatdinamika, lakhatási, táplálkozási körülmények, csapattaktika, egymáshoz fűződő viszonyok bemutatása).

Nagy a hangsúly az egyéneken, a csapatokon belüli viszonyokon, de leginkább a két csapat közötti versenyre élezik ki a műsort. A csapattagok cseréjével folyamatosan fenntartják az izgalmat a nézőkben és a műsorfolyamban is.

A Catch leginkább a pályaszéli interjúkra, elemzésekre, a következő futamra való felkészülésre koncentrál. Ezekkel töltik ki a futamok közti időt és igazából a műsoridő kétharmadát. A csapatok és a játékosok bemutatása itt kicsit részletesebb, mint az előzőekben, de mivel több ismert játékos is helyet kap a csapatokban, így ezzel próbálják érdekesebbé, vonzóbbá tenni a nézők számára a vetélkedőt. A műsorban két műsorvezető és egy sportkommentátor dolgozik azon, hogy a vetélkedőbe lendületet vigyen. Inkább sportközvetítés jellegű az egész műsor az eredmények kijelzésével, a csapatok állandóságával, a pontozási rendszerrel, de azért tudjuk: egy valódi sportközvetítés nem ilyen.

Rövidebbek a futamok, többen kerülhetnek így képernyőre. Vagy mégsem?

Ha összehasonlítjuk a ‘90-es évek végén forgatott sportvetélkedőket a maiakkal, akkor a műsor nézése közben azt tapasztaljuk, hogy sokkal gyorsabb, pörgősebb a játék. Azt feltételeznénk, hogy mindez azért van így, mert biztosan rövidebbek a játékidők, mint régen. De ha jobban megnézzük a darabjaikban megmért műsorok táblázatát, látható, hogy (a referenciának tekintett) Játék határok nélkülben 1:20-3:41-ig terjedt egy-egy futam hossza, a nagyjából 20-25 évvel később forgatott játékokban azonban akár 4-6-7 perces futamokat is láthatunk. Vagyis nem emiatt lett pörgősebb a műsor. Érdekes azonban, hogy a Ninja Warrior és a Catch esetében látunk 10 mp körüli vagy annál rövidebb futamokat is. Így a közmondásos 15 percnyi hírnév ezekben a műsorokban egyes versenyzők számára már csak 4 másodpercig tart…

Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy a legnagyobb esély a képernyőre kerülésre akkor van, ha nindzsának jelentkezünk, ugyanis itt egy évadban 300-330 játékos kap lehetőséget. Ők a műsor első részeiben vesznek részt, a továbbjutás után már csak a korábban megismert játékosok térnek vissza.

A Játék határok nélkülben 7-10 elődöntő volt minden évben, így minden ország 70-100 versenyzőt juttathatott képernyőre. A döntőbe az évadban legjobban teljesítő csapat jutott.

Az Exatlon idényenként kb. 25-28 főnek ad lehetőséget a bemutatkozásra, viszont míg a többi vetélkedő 4-10 adás alatt véget ér, a Dominikára utaztatott csapat akár 80 alkalommal is képernyőre kerül. (Ez is erősíti a reality vonalat, minden nap látjuk őket, a sport csak inkább kiegészítő elem a műsorban.)

A Catch – mely úgy tűnik, nem hozott akkora sikert – 4-4 csapatot vonultatott fel 4-4 fővel 3 adáson át, majd a döntőben újra láthatták a nézők a 4 legjobb, már megismert csapatot. Mindösszesen 12x4 ember kapott lehetőséget a szereplésre.

Ennyi idő alatt mit és hogyan látunk?

Ami még mindezeknél a tendenciáknál is sokkal érdekesebb, hogy az egy futamban használt képek és kameraállások hogyan is változtak. Míg a 90-es évek játékában nem igazán láttunk 5 másodpercnél rövidebb vágóképet (átlag 7.42 mp/snitt), addig a modern műsorokban az a furcsa, ha van 5 másodpercnél hosszabb snitt. A Catch és az Exatlon nem is használ ilyet, a Ninja Warriorban is csak akkor fordul elő, ha egy nagyobb akadályt totálképben kell megmutatni. Egyébként a vágások nagyjából 2,5-3,5 másodpercenként követik egymást. Ami a játék sebességét szinte megduplázza a korábban megszokott lassú közvetítésekhez képest. Emellett gyakoriak a „zaklatott”, billegő képek, szubjektív kameraállások, melyek az akadályokra vagy a játékosok testére szerelt akciókamerák képéből adódnak. Így már nemcsak kívülről látjuk az akadályokat, hanem szinte a részesei leszünk a fogócskának vagy a vízbe ugrásnak egy-egy futam során.

Óriás díszletek, rengeteg pénz és 100 milliós nézettség Európában

A Játék határok nélkül hatalmas népszerűségnek örvendett 1993-tól 1999-ig Magyarországon és egész Európában, nézők több 10 millióit vonzotta a képernyők elé. Népszerűsége nálunk kezdetben abban rejlett, hogy nemigen volt más választható csatorna, a kereskedelmi tévék csak később indultak, nem volt más hasonló vetélkedő a tévében, és akár saját településünkről láthattunk embereket a versenyeken. A legtöbb esetben a szórakoztatás volt a fő cél, ezt például a műsorban használt zenékkel is alátámasztották. (pl. Egy szellemeket irtó játékban – ahol lufikat kellett kipukkasztani – a Szellemirtók filmzenéjét használták aláfestésként.)

A hangeffekteket az újabb műsorokban már a fényekkel párosítva a hatáskeltés eszközeként használják. Így pl. Az Exatlonban egy-egy nagyobb súly cipelésekor és lerakásakor hanghatással érzékeltetik, hogy bizony nehéz volt, amit a játékos vitt.

A zárt stúdióban felvett Ninja Warrior és Catch esetében a fények is nagy szerepet kapnak pl. feszültségfokozás egy teljesen elsötétített stúdióban kivetített nagy visszaszámlálás vagy a kiesés pillanatában vörösre váltó fények keltette hangulat is hozzáad az élményhez.

Úgy tűnik, mégis lehet helye a Játék határok nélkülnek a TV-ben, ugyanis Eurogames néven Olaszországban újraindult a műsor, de:

• mindig ugyanazon a helyszínen forgatnak
• a játékok adásról adásra hasonlóak
• a játékokhoz használt épített pályák is minden adásban megegyeznek
• a jelmezek, eszközök adásonként újra és újra feltűnnek.

Ez mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyártási költséget a lehető legkisebbre szorítsák. Hiszen ez volt az egyik oka, hogy annak idején megszűnt a műsor...

Feladatok

1. feladat: Miben változott az 1996-os Játék határok nélkülhöz képest a 2020-as Exatlon képi megjelenése?

2. feladat:Miben mutat eltérést az 1995-ös BL-közvetítés és a 2020-as BL-mérkőzés képi megjelenése?

3. feladat: Milyen hasonlóságot mutatnak a nagyjából azonos évben felvett sportműsorok és sportvetélkedők? A két kép egy-egy 1995-ös és egy 1996-os TV adásból származik. Nézd meg, miben hasonlítanak a műsorok képei:

• Mit látunk a képeken?
• Mit nem látunk a képeken?
• Milyen a kép minősége?
• Kompozíciója?

4. feladat: Milyen hasonlóságot mutatnak a nagyjából azonos évben felvett sportműsorok és sportvetélkedők?

A két kép egy-egy 2020-as TV adásból származik. Nézd meg, miben hasonlítanak a sportos műsorok képei:

• Mit látunk a képeken?
• Mit nem látunk a képeken?
• Milyen a kép minősége?
• Kompozíciója?

Megoldások

1. feladat: Miben változott az 1996-os Játék határok nélkülhöz képest a 2020-as Exatlon képi megjelenése?

• 4:3 képarányról 16:9-re változott a TV-adás.
• Sokkal részletesebb, színekkel telítettebb lett a kép.

2. feladat: Miben mutat eltérést az 1995-ös BL-közvetítés és a 2020-as BL-mérkőzés képi megjelenése?

• 4:3 képarányról 16:9-re változott a TV-adás.
• Sokkal részletesebb, színekkel telítettebb lett a kép.
• Sokkal több az azonnali információ, hogy a növekvő csatornakínálatban megfogják a nézők figyelmét.