Page 145 - aczel_petra_muveljuk_a_mediat.exe

Aczél PetrA: Médiaműveltség 143 (immediacy) törekszik, vagyis azt diktálja, hogy a médium maga tűnjön el, törlőd- jön ki, váljon láthatatlanná, de úgy, hogy az általa ábrázolt dolog maradjon meg, és mi szinte kézzelfoghatóan tapasztaljuk jelenlétét. Ezzel szemben a hipermediálás célja az, hogy jelezzük a médium jelenlétét és a világot mediatizáltnak lássuk. Janet Murray (1997) a digitális artefaktumok négy lényegi tulajdonságát sorol- ta fel: a proceduralitást, a részvételt, a térbeliséget és az enciklopédikus jelle­ get. A proceduralitást a számítógépnek arra a képességére érti, hogy szabálysoro- kat hoz létre és követ A részvétel a „digitális dolgok” alakíthatóságára, a velük, bennük való mozgás, a megjelenítés, közlés lehetőségére utal. A térbeliség a digi- tális szerveződések elvére vonatkozik, arra, hogy a számítógép képes tér-idő vi- szonyokat modellálni. Az enciklopédikusság pedig a határtalan mennyiségű infor- máció tárolásának kapacitását jelöli. Vincent Miller (2011) a digitális média alapjellemzőit három szemponthoz: a technikai folyamatokhoz, a kulturális for­ mákhoz és az elmerülő, immerzív tapasztalásokhoz rendeli. Az elsőhöz sorolja a digitális, hálózatos, interaktív, hipertextuális, automatizált és az adatbázis-jelleget. A másodikhoz pedig a digitális kultúra alapvonásait: a kontextust, illetve annak hiányát, a variabilitást, a hálózatos működést, a transzformációk folyamatát. Az immerzív vagy „belemerülő” tapasztalások három fogalma: a telejelenlét (tele- presence), az adott környezetben egy médium által lehetővé tett jelenlét-megta- pasztalás, a virtualitás, a valóságostól eltérő, azt helyettesítő, de annak nem feltét- lenül ellentmondó komplex jelenségkör és a szimuláció A digitális újmédia-térben a kommunikáció is megváltozik. Kathleen Welch (1999) ennek kapcsán már több mint másfél évtizede elektronikus tudatosságról és mentalitásról beszél, amely az írott és beszélt, a szóbeli és képi formák és kó- dok keveredésével igazodik az elektronikus-digitális környezethez. A digitális kom- munikációban a közlő és befogadó közti szerephatárok eltűnnek, az „egy a sok”- hoz modelljét a „sok a sok”-hoz nagy hatékonyságú lehetősége váltja fel. A médiaszövegek nem csupán eszközök, hozzájárulások a közös publikushoz, ha- nem önmagukban „nyilvánosságok”, amelyek egyúttal nem pusztán közlik, hanem meg is testesítik közreadóikat Az interaktivitás teret nyit a közvetlenségnek, a fa- miliáris stílusnak, a hétköznapiságnak, az általános szabályok helyett a helyzeti moderálás érvényesülésének: csökken a szerepek és pozíciók, ugyanakkor növek- szik a kommunikátum „karizmájának” jelentősége. A digikommunikáció alapjel- lemzői között az egyik legfontosabb a sebesség, a gyorsulás, amelynek következ- ményeként a tartalmi egységek rövidülnek. A virtuális terekbe való bejelentkezések átlagosan 5–13 szóból álló üzenetekkel történnek, a terjedelmet pedig elsősorban nem szavakban (jelentéssel bíró egységekben), hanem karakterben (adatmennyi- ségben) mérjük. A sebesség növekedése a mondanivaló megfogalmazásáról a ter- jesztésre helyezi át a hangsúlyt (Gurak, 2009). Nem az a fontos, miről közlünk valamit, hanem hogy milyen hatékonysággal tudjuk szórni, köröztetni. Az informá- cióhoz való hozzáférés egyre többek számára válik lehetségessé, ez a gyorsasággal