Page 81 - aczel_petra_muveljuk_a_mediat.exe

Andok MónikA: Átható médiakommunikáció 79 sémák követéséből adódik, s a helyzetnek megfelelően aktivizálódik, lásd Kocsány, 2002: 11) is rendelkeznek. Erőteljesen jelentkezik ez az elgondolás de Beaugrande és Dressler szövegelméletében, akik a többi szöveggel való összehasonlítás kogni- tív műveletéből vezetik le a szöveg egyik kritériumát: az intertextualitást (de Beaugrande – Dressler, 2000: IX. fejezet). Tolcsvai Nagy ezt még azzal is kiegé- szíti, hogy nemcsak az egyének, de a közösség létmódjában is reprezentálva van a szövegtípusról való tudás, mégpedig a hagyománymondásban és „az ehhez illő in- tézményesített megnyilatkozáslehetőségekben” (Tolcsvai Nagy, 2001: 335). Ugyanakkor ahány szövegelméleti munka, annyi tipologizálási javaslatot talál az olvasó, kutató. Alapvetően két megközelítési módot tudunk elkülöníteni a tipo- logizálási stratégiában, ezeket Tolcsvai Nagy részletesen összeveti egymással (Tolcsvai Nagy 2001, 331–332): – Az egyik irányzat szövegtípus-kritériumokat állít fel, s ezekkel kívánja jelle- mezni az egyes szövegtípusokat. Követői úgy vélik, egy megfelelő kritérium- rendszerrel jól leírhatók és elkülöníthetők az egyes szövegtípusok. Ennek az osztályozásnak a hagyománya az irodalomtudományban is megtalálható, ahogy Todorov utal rá: „…Todorov teoretikus műfajokról is beszél Ez pedig olyan osztályozás, amelyet utólag vezettek be kutatók és más elméleti szakemberek ” (Todorov, 1990, idézi Gripsrud, 2007: 115) – A másik megközelítési mód szerint a szövegfajtákra jellemző rendszer a kommunikatív interakcióban konstituálódik. A magyar kutatók közül el- sősorban Kocsány Piroska képviseli, akinek eredményeire támaszkodom (Kocsány, 1989; 2001; 2002) Az első megközelítési mód követői a második irányzatban azt kifogásolják, hogy abban Gülich és kutatótársai nem szövegtipológiát, hanem cselekvéstipológiát írnak le Elgondolkodtató, hogy ez valóban ellenérv-e, avagy természetes helyzet Úgy gondolom, a szöveg- és cselekvéselméletek összekapcsolása, összekapcsolha- tósága szükségszerű. Támaszkodnék a továbbiakban Paul Ricoeur érvelésére is: „Alapos érvek igazolják a szövegelmélet cselekvéselméletté alakítását és vice versa. … Röviden annyit mondanék, hogy a szöveg fogalma egyrészt jó paradig- ma az emberi viselkedésre, másrészt a cselekvés megfelelő referens a szövegek összességének kategóriájára. Ami az első pontot illeti, az emberi cselekvés jócskán hasonló egy kvázi-szöveghez. Az írás jellegzetes rögzítéséhez hasonlóan van kül- sővé téve. A cselekvés elszakad cselekvőjétől, s ahhoz hasonló autonómiára tesz szert, mint a szöveg szemantikai autonómiája, jelet, nyomot hagy, beírja magát a dolgok folyásába, és archívvá és dokumentummá válik” (Ricoeur, 2000: 196) A gondolatmenetet Ricoeur még azzal is kiegészíti, hogy egy harmadik területen, a történetelméletben is megerősítést talál a szöveg- és cselekvéselmélet közötti megfelelés. Hiszen a történet mégiscsak egyfajta elbeszélés, „igazi” elbeszélés, szemben a fktív elbeszélésekkel, másrészt pedig a történelem maga múltbéli em- berek cselekvéseivel foglalkozik