Page 87 - aczel_petra_muveljuk_a_mediat.exe

Andok MónikA: Átható médiakommunikáció 85 nem adja oda lapátját a másiknak, sőt fel is löki, édesanyja segítségével tudja azo- nosítani az érzést, a tapasztalást, amikor azt hallja: „Ne légy irigy!” De a 21. szá- zadban már nem a személyközi kommunikáció, hanem a média lett a tapasztalat központi eleme. Osztályozási folyamatok „Mi zajlik itt? A tapasztalatot behatároló és megtestesítő társadalmi diskurzu- sok mélyén, amelyek már nem tudnak meglenni a médiumok nélkül, osztályo- zási folyamatok zajlanak: különbségtételek és értékítéletek sorjáznak. Az osztá- lyozás azonban nem csupán intellektuális és nem is csak gyakorlati tevékenység, hanem olyasmi, ami Berlin szavaival élve egyúttal esztétikai és etikai döntés is.” (Silverstone, 2008: 27) Silverstone szerint a média folyamatként, közvetítési folyamatként is értelmezhe- tő. Miért is? Mert a média egyszeri és mégis sokszoros reprezentációival megszűri és keretbe foglalja a mindennapok valóságát. A ma esti hírműsor egyszeri, de benne a korrupció reprezentációja nem csak alkalmilag van jelen. A média egy- szerre hétköznapi, ugyanakkor alternatívákat is kínál a hétköznapiságra Az ember a józan ész segítségével képes megosztani az életét másokkal, egyszersmind meg- különböztetni másokétól. Ez az alapja a refexióra való képességünknek is. A mé- dia hagyatkozik a józan észre, de sokszor kizsákmányolja, esetleg hamisan rep- rezentálja. A médianarratívák és hétköznapi diskurzusaink egyaránt függnek egymástól, a magán- és a publikus narratíva összefonódik. Fizikailag is – ami- kor a nappali privát terében bekapcsoljuk a televíziót, mely elénk hozza a publikus tereket –, és szimbolikusan is. Az összefonódás során sem teljesen szabadok, sem teljesen leláncoltak nem vagyunk. Úgy is összegezhetjük mindezt, hogy Silverstone szerint a médiaintézmények nem állítanak elő kész jelentéseket, csak felajánlják saját verziójukat a befogadó számára. Silverstone a tapasztalat dimenziói közül három területet emel ki: – A játék. Ebben fedezi fel a gyermek a határt önmaga és mások között. A játék tere nem belső pszichikai realitás. Az egyénen kívül helyezkedik el, de nem kül- világ. „A jól játszott játék, a jól meglépett lépés, az ügyesen használt szerencse, a jól kezelt kockázat, a jól fogadott kihívás, az okos tipp, a valóra vált álom öröme A részvétel öröme Az egy csapathoz tartozás és a rivalizálás öröme A megfgyelésé. Az azonosulásé. A szublimálásé. A regresszióé. A játéké és a játékosságé.” (Silverstone, 2008: 83) – A szereplés. Világunk a láthatóság világa. Kultúránk a megjelenítés kultúrája, amelyben a látszat maga a valóság Minden cselekedet – kommunikáció, a sze- replés mindig némi idealizációval jár. A szereplés sikere – az életben éppúgy, mint a színpadon – a közönség ítéletén múlik