Page 89 - aczel_petra_muveljuk_a_mediat.exe

Andok MónikA: Átható médiakommunikáció 87 jelenségekben megvan 1. a közösséghez tartozás; 2 a hitbéli meggyőződés; 3 az érzések; és 4 a ritualizált viselkedések azon összessége, mely a numi- nózus fogalmával leírható (Stout, 2012: 47–59). Stout szerint, ha a mediatizált tapasztalatban azonosítható ez a négy elem, akkor a közönség valami olyasmit fog érezni, ami a vallásos tapasztalathoz hasonlatos A reprezentáció gyakorlatát nézve szembeötlő a médiatartalmak töredezett vol- ta, fragmentáltsága és ellenpontozottsága „A mediatizált világiság nem helyet- tesíti a személyes világiságot, de úgy kell felfogni, hogy annak ellenpontjaként kapcsolódik hozzá. Az emberi állapotnak e két szempontja egyaránt jelen van, és szükséges, s mindkettő egyszerre nyer és veszít az egymással való állandó interak- ciók során A mediatizált világiság pedig önmagában nem is létezik, ha nem töre- dezett és ellenpontozott.” (Silverstone, 2010: 66) A mediatizáció plurális terét az ellenpontozás gyakorlata jellemzi, mely mint látni fogjuk, jelentős morális aspektussal is bír. Mitől plurális a megjelenés, az ábrázolás tere? Silverstone itt nem ideológiai vagy politikai pluralizmusról be- szél, hanem egy sokkal alapvetőbb, ha úgy tetszik antropológiai pluralizmusról: az én és a másik, a mi és az ők közti különbségtételről. Úgy véli, csak azok között van jelentősége a kommunikációnak, akik elismerik azt is, ami közös bennük, és azt is, amiben különböznek. A pluralitás ebben a kontextusban egyszerre összeköt és el is választ. A megjelenés (reprezentáció) tere pedig nem más, mint ami az én és a másik, az ismerős és az idegen között húzódik. Ebben a mediatizált plurális térben él az ellenpontozás mint reprezentációs gyakorlat, amikor a fősodor mellett megmutatjuk a mindenkori másikat, az idegent, az ellenpontot, aki lehet migráns, etnikai vagy vallási kisebbség tagja. Az ellenpontozás különböző szálak folyama- tos, elkerülhetetlen egymás mellé helyezése, aminek során a két szál egymásból (is) nyeri értelmét, jelentését. Az efféle ellenpontok bemutatása vajon mennyire sztereotipizált, mennyire viseli magán a mi–ők, integritás–megkülönböztetés, egyetértés–elutasítás ellentétét? Egyáltalán elgondolható-e semleges módon az ellenpontozás? „A média áruba bocsátja a másságot, hogy láthatóságot és látványt nyújtson, s ezzel nyilvánvalóan visszautasítja a kapcsolódás és az azonosulás lehe- tőségét. A média mint általában áruba bocsátja az identitást is: azzal, hogy az azo- nos felé tartva fgyelmen kívül hagyja a különbözőt, vagy azzal, hogy képtelen el- ismerni a másság redukálhatatlanságát” – véli Silverstone, s mindkét gyakorlatot ábrázolási problémaként említi (Silverstone, 2010: 59). A média reprezentációi, bár áramlásszerűen érzékeljük őket, mégis kisebb egységekből tevődnek össze. Erre a szerkezetre használta a korábban már idézett Sarah Kozloff a puzzle-szerű elrendezést. „Az amerikai televíziók műsorrendjei olyanok, mint a kirakós játékok. Számtalan különböző darabból állnak össze, melyeknek illeszkedniük kell egy előre meghatározott mintába, ezáltal standardi- zált szabályokhoz kell alkalmazkodniuk [kiemelés A M ] ” (Kozloff, 2011: 31)