Page 191 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

8. fejezet: Politikai kommunikáció 189 A szerzők rendkívül óvatosak voltak a Web 2.0 sikerének ünneplését illetően, ehe- lyett sokkal jobban foglalkoztatta őket az a pesszimista megközelítésmód, amely alapvető modellként rögzült a globális tudományos életben a médiáról és a politi- káról. Nyilvánvaló volt, hogy ez az álláspont tarthatatlan, mivel nem tudott leírni olyan jelentős globális eseményeket, mint amilyen Obama győzelme is volt. Azt az elképzelést támogatva, hogy a pesszimizmus globális normává vált, Esser és de Vreese összehasonlító tanulmánya az ifjúságról, a médiáról és szavazásról az USA-ban és Európában megjegyezte: „A fatalság növekvő passzivitása a politiká- ban és abban, hogy éljenek a szavazati jogukkal, az egész világon megkongatta a vészharangokat.” (2007, 1195.) Ausztráliában Harrington megjegyezte továbbá, hogy mivel sokan úgy tartották, hogy a fatalok fgyelmét könnyebb elvonni a mé- dia szórakoztató és zavaró tartalmaival, a fatal szavazók „jelentős veszélyforrást képviselnek a jövőbeli felvilágosult, tájékozott közbeszédre nézve.” (2008, 395.) Így Obamának az a képessége, hogy szórakoztatással ösztönözze szavazásra a fa- tal közönséget, globális kihívást jelentett a fatalok és a mediatizált politika kérdé- sével foglalkozó kutatásoknak. A tudományos érdeklődésen túl, az a lehetőség, hogy a konvergens média eset- leg felrázza a szunnyadó fatal szavazókat, olyan tényező volt, amit a politikusok nem hagyhatnak fgyelmen kívül. Még akkor is, ha a fatalok alacsony szavazási aránya tényként kezelhető a fejlett világ nagyobbik részén (Esser és de Vreese, 2007), ez egy politikai rejtvény politikusok számára, amit csak kifnomult média- stratégiákkal lehet kezelni. Apatikusak vagy sem, azok a fatalok, akik potenciális szavazók lehetnek, fontos szerepet játszanak a kampánytervezők stratégiájában. Connaughton és Jarvis (2004) megjegyezték, hogy az USA-ban a republikánus párt 1990 és 2000 között egy évtizedet töltött azzal, hogy jobb kommunikációt alakítson ki a fatal, spanyol ajkú szavazókkal, felismerve azt a hatalmas erőt, amit ez a csoport képvisel, ha sikerül mozgósítani. Más tudósok arra voltak kíváncsiak, a „médiaprobléma” vajon azzal állt-e összefüggésben, hogy a politikusok és a pár- tok nem értették, miképpen kell használni a médiaforrásokat. Xenos és Bennett (2007) azt állította, hogy 2004-re számos bizonyíték volt arra, hogy a fatalok töb- bet akartak tudni a politikáról, és a médiát akarták arra használni, hogy többet tudjanak. Ez elengedhetetlenné tette a politikai szervezetek médiahasználatának vizsgálatát. Az Egyesült Királyságban Gerodimos (2008) azzal érvelt, hogy ami- kor elérkeztek a választások, a médiaprobléma eredménytelen megközelítésnek bizonyult a politikai pártok Web 2.0-ás tevékenységeinek tekintetében. A brit poli- tikai pártok és független érdekcsoportok hálózati jelenlétével foglalkozó tartalom- elemzésében Gerodimos világos különbséget talált az előbbi és az utóbbi között, ami arra utalt, hogy az alacsony részvételi arány oka az lehetett, hogy a választási kampány során nem használták ki a digitális források teljes potenciálját: