Page 187 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

8. fejezet: Politikai kommunikáció 185 A politika mint szórakoztatás A Now című brit pletykalap 2009-ben közzétett felmérése szerint az olvasók több- sége úgy gondolta, az American Idol/X-Factor impresszáriója, Simon Cowell kitű- nő miniszterelnök lenne. Inthorn és Street (2011) ezt próbálták feltárni a saját tu- dományos kutatásukkal. Mégis mi értelme lenne azt gondolkodni, hogy egy tehetségkutató bírája nemzeti vezető lehet? Inthorn és Street tanulmányának egyik legfontosabb jellemzője, hogy a szerzők nem ítélkező hangnemben állnak a kér- déshez. Könnyű és unalmas dolog ilyen eredményekkel foglalkozni, mivel ezek csak még több bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a fatalok közönyösek és tu- datlanok, akiket elkápráztat a celebkultúra. Azonban azt is vegyük fgyelembe, hogy Inthorn és Street rámutattak, hogy sok személyiség a zeneiparból a politikai arénába lépett, méghozzá a népszerűségükből adódó olyan erővel, hogy a „valódi” politikai szereplőknek és politikai folyamatoknak is valódi politikai szereplőkként kellett őket elismerniük. Például Bono, a U2 énekese az elmaradottságról és a glo- bális szegénységről szóló nemzetközi viták során ül asztalhoz, és manapság már senki sem foglalkozik azzal, hogyan került oda, azok sem, akiknek őt kell hallgat- niuk vagy vele kell beszélgetniük. Bár a médiakutatás szempontjából ez nagyon is releváns. Amikor egy olyan sarkalatos ténnyel szembesülünk, mint hogy sok fatal úgy gondolja, Simon Cowell el tudna vezetni egy országot, Inthorn és Street rámutatnak, hogy a fő feladatunk itt az, hogy kiderítsük, egy ilyen következtetés hogyan válhat racionálissá. Mindez két kutatási kérdést is mozgat. A szórakoztatóipar világának fgurái hogyan válnak politikai értelemben olyan emberekké, akik azokkal a vezetői tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyekkel a választott tisztségviselőknek kell rendelkezniük? Ho- gyan válhatnak a politikusok népszerűbbé azáltal, hogy magukat szórakoztató, megismerhető emberekként állítják be? Manapság ezek a politikai kommunikáció legfontosabb kérdései, amelyek magyarázatot adnak arra is, hogy Barack Obama esete miért lehet a médiahatások egyik lenyűgöző példája. Politikai kommunikáció: az Obama-ügy Barack Obama 2008-as győzelme az amerikai elnökválasztáson több szempontból is történelmi mérföldkőnek számított. Egyrészt azért, mert a tudósokat a média f- atal szavazókra gyakorolt hatásáról szóló, megcsontosodott nézetek felülvizsgála- tára késztette. Tudományos értelemben az Obama győzelmét a politikai kommuni- káció eszmetörténeti szempontjából megmagyarázni igyekvő erőfeszítések két okból is az ifjúságot helyezték a vizsgálat középpontjába. Először is, a „gyengélke- dő média” (Zaller, 1994), vagyis az a globális tudatlanság és közöny, amit sokak szerint a televízió közvetített a választási politika kapcsán, elsősorban a fatalokat