Page 192 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

190 Ifjúság és média „A tanulmány megállapította, hogy a legtöbb kormányzati ifjúsági oldal, például az ifjúsá- gi parlamentek és fórumok honlapjai egyáltalán nem voltak vonzóak, nem volt rajtuk rele- váns tartalom és nem voltak egyértelmű céljaik. Annyit akartak elérni, hogy általánosság- ban »kapcsolódjanak« a fatalokhoz, olyan konkrét célok és lehetséges előnyök nélkül, amelyek a fatal felhasználókat motiválnák (…). Ezzel szemben a nem kormányzati szerve- zetek honlapjai sokkal energikusabbak, stratégiájuk és napirendjük tekintetében pedig sok- kal célirányosabbak voltak, s mindezt gördülékeny, átfogó és vonzó oldalakon keresztül valósították meg.” (2008, 964.) A probléma tehát nem azokkal a fatalokkal volt, akik a médiát használták; hanem azokkal a politikai aktivistákkal, akik nem – vagy legalábbis nem megfelelő mó- don. Ez nem azt jelenti, hogy a média szerepét a választási politikában alapvetően újra kellene gondolni pusztán csak azért, mert a kommunikációs technológiák megváltoztak. Mindez annak a kérdésnek is jó alapot teremt, vajon a média szóra- koztató jellege ártott-e valaha is a politikának. Bár korábban a televíziót sokan a választások szörnyetegeként tartották számon, a huszonegyedik század elejére sok politikus a tévékészülék szórakoztató erejét használta fel arra, hogy a fatal szava- zókkal kapcsolatot teremtsen, és ezek az erőfeszítések kifzetődőnek bizonyultak. Emellett számos tudós rámutatott arra, hogy egyre többen élnek a komédia eszkö- zével a politikai kommunikáció területén (Wells és Bull, 2007; Rossing, 2011). Ugyanígy nagy jelentősége volt Jon Stewart ifjúságbarát, The Daily Show című műsorának (Bennett, 2007), amivel a talk-show is a választási kampányok „kötele- ző” elemévé vált (Babcock és Whitehouse, 2005; Stanyer, 2012). Ezenkívül még a valóságtelevízió vált olyan eszközzé, mely képes volt elérni azokat az embereket, akiket egyébként nem érdekelt volna a politikai diskurzus (Ruddock, 2010). Tehát amikor egyre közelebb volt a 2012-es amerikai elnökválasztás, Obama úgy döntött, a Fehér Házban évente megrendezésre kerülő Sajtóvacsorán fogja kel- lemetlen helyzetbe hozni Donald Trumpot, a vállalkozót, valóságshow-sztárt és a leendő kampányellenfelét. Ezzel Obama újra megerősítette, hogy milyen jelentős politikai értéke van annak, ha valaki szórakoztatni tudja a közönséget a televízió- ban. A 2012-es választásokon való indulást fontolgató Trump elfogadta a „birthers” mozgalom érveit – egy olyan mozgalomról van szó, akik azt hiszik, hogy Obama nem az USA-ban született, ahogyan azt az amerikai alkotmány kiköti az elnök esetében, így arra törekedtek, hogy bíróság elé állítsák az ovális szoba bitorlóját (Madison, 2011). Az elnök úgy határozott, hogy a televízióban is közvetített vacso- rán fogja sarokba szorítani a birthers mozgalmat és Trumpot is. Ehhez egy sor olyan viccet használt fel, amelyek médiaklipeken és popkulturális hivatkozásokon alapultak. Obama így az ingatlanmágnást nevetség tárgyává tudta tenni egy olyan performansszal, ami a YouTube segítségével azonnal terjedni kezdett szerte a vilá- gon.