Page 52 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

50 Ifjúság és média kert és a női karakterek szerelmét. Ezek a tényezők könnyedén kibillenthetik a válaszadót, amikor a saját agressziószintjéről kell beszámolnia, s ezt az eredményt már a neo-asszocia- nizmus is előrejelzi.” (2001, 167.) Ez tovább bonyolítja azt a kritikai nézőpontot, miszerint a kísérletek elképzelt ha- tásokat azonosítanak. Scharrer azt akarta kideríteni, hogy a „vonzó” erőszak – ami szerethető férfak nemes ügyekért folytatott küzdelmében nyilvánul meg – hogyan befolyásolja a fatal nézőket, amikor azok a saját agresszív viselkedésükről beszél- nek. A kutatás így sokkal inkább performatív identitásokról szólt, mintsem olyan ösztönös megnyilvánulásokról, amelyeket az alanyok nem értettek és befolyásolni sem tudtak. A kérdések megválaszolása önmagában is performansznak tekinthető, amennyiben elfogadjuk, hogy az alanyok végiggondolhatták, milyen válaszokat adjanak férfként és nőként, akiknek éppen nemi identitással kapcsolatos visel- kedésmodelleket mutattak. Ezzel kapcsolatban tehát az a lényeg, hogy míg a kí- sérleteket gyakran éri az a kritika, hogy azok megpróbálják leválasztani a médiát a társadalomról, addig a legfontosabb tanulság az lehet, hogy a Scharreréhez ha- sonló kísérletek önmagukban is társadalmi eseménynek tekinthetőek. A fenti tanulmány nagyon is találó abból a szempontból, hogy Scharrer a fata- lokkal kapcsolatos hatások szakértője. A Mazzarella által szerkesztett 20 Questions about Youth and the Media (20 kérdés az ifjúságról és a médiáról) (2007) című könyvben Scharrer azzal érvelt, hogy a médiaerőszak sokféle formában valósulhat meg, és ezek gyakran nehezen felismerhetőek. Bár általában a viselkedés miatt aggódunk a legjobban, a médiaerőszak az emberi szenvedés iránt is érzéketlenné teheti a közönséget, vagy előidézheti azt a félelmet, hogy a világ sokkal erőszako- sabb hely, mint valójában. Röviden tehát, a médiaerőszak leglényegesebb hatása az, hogy befolyásolja a fatalok gondolkodásmódját a világ működéséről. Ezért a Miami Vice-szal kapcsolatos kutatás a médiaerőszakot olyan narratívaként kezelte, amely azáltal válik vonzóvá a fatalok számára, hogy élményekkel teli, erőteljes identitásmintákat kínál fel. Röviden, a hatáskutatók elfogadják, hogy a hatásokkal kapcsolatos kérdések mélyen gyökereznek a kultúrában. Más kérdés a kutatások és a társadalom működése közötti távolság felismerése, és megint egy másik az, ha arra a következtetésre jutunk, hogy a kísérleti alapon történő médiakutatásban nem jelenik meg a társadalmi nézőpont, és ezekből az eredményekből semmit sem tudhatunk meg arról, hogy a fatalok hogyan tapasz- talják meg a világ dolgait. Ha más nem is, az biztosan kiderül a kísérleti kuta- 6 tásokkal kapcsolatos gyakorlati kérdésekből, hogy miért nehéz jelentőségteljes ku- tatást végezni a fatalok körében. Steven Kirsh azon az alapon kelt a kísérleti módszerek védelmére, hogy azok „inkább csak közelebb hozzák, nem pedig utá- nozzák a valós agressziót” (2007, 17.). Tévedés azt állítani, hogy a kísérleti környe- zet semmiben sem hasonló a való világhoz, az agressziót ugyanis mindkét esetben hasonló elvek mozgatják. Pofon vágni valakit nem ugyanaz, mint színlelt áram- ütést okozni, de mindkét esetben a helyes és a helytelen megítéléséről van szó.