Page 57 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

2. fejezet: Médiatartalmak 55 ménye lehet; Levine és Harrison (2009) például ezt világítják meg, amikor azt az óriási hatást tárgyalják, amit tinédzserekre irányuló, „tökéletes testeket” ábrázoló képek áradata válthat ki. Még ha szám szerint nem is jelentős azoknak a tiniknek a száma, akik a képek hatására ténylegesen elkezdenek a tökéletes testre vágya- kozni, valójában sokkal többen fogják ezek miatt kényelmetlenül érezni magukat. A következtetés tehát az lehet, hogy az adatok soha nem állhatnak önmagukban, minden esetben társadalmi kontextusba kell helyezni őket. A hatáskutatók állításai segítségünkre lehetnek abban is, hogy megértsük, mi- lyen összetett módon működik a média hatalma. A hatáskutatók társadalmi vála- szokat keresnek a felméréseikben és a kísérleteikben rendre felbukkanó agresszív reakciók mintázatának megértéséhez. A kutatók az agressziót olyan jelenségként értelmezik, amelynek a megjelenési formái és eredményei sajátos módon változnak, attól függően, hogy kikre irányul a hatás. Felismerve azt, hogy a mintában sze- replő népesség körében a médiaerőszak az agresszió általános növekedését ered- ményezte, a hatáskutatás olyan kutatási programot hozott létre, amely azt vizs- gálja, hogy a különböző csoportokra hogyan gyakorol eltérő hatásokat a média. Ebben az esetben a médiahatások kulturális magyarázatát már semmi sem aka- dályozza. Sőt, ennek éppen az ellenkezője igaz; ezt pedig a rapzene antiszociális hatásairól folyó vitákkal tudjuk illusztrálni. Hatáskutatás a gyakorlatban: háború és rap Amikor a médiaerőszak a nyilvánosságban zajló viták tárgya, gyakran azt érez- hetjük, hogy a közvetlen hatások kérdését vagy elfogadhatjuk, vagy elutasíthatjuk, mintha a kettő között semmi sem létezne (Jenkins, 2006b). Miután gyakran hall- hatunk szenzációhajhász történeteket fatalokról, akik szörnyűséges dolgokat tet- tek zenehallgatás után, csábító elidőzni azon a kérdésen, vajon mi lehet a média szerepe a szóban forgó tragédiákban. Raymond Belknap és James Vance családjai például a Judas Priest elnevezésű heavy metál bandát perelték be azzal vádolva őket, hogy az általuk írt egyik dal bátorította faikat arra, hogy gyilkosság/ön- gyilkosság egyezséget kössenek. A védelem érvelése szerint a fúk depresszióban szenvedő alkohol- és kábítószerfüggők voltak, akik kilátástalannak látták jövőjü- ket, a zene és a tragédia közötti összefüggés tehát csak a véletlen műve volt. Persze ennek ellenére felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen erre az albumra esett a vá- lasztás az adott szituációban. A probléma felvetése nem sugallja azt, hogy a zenészek felelősek lennének azért, hogy a dalaikat mire használja a közönség. De maga az a tény, hogy a tech- nológia által a zene manapság a legszokatlanabb helyeken is elérhetővé válik, re- levánssá teszi a kérdést, hogy az emberek miért hallgatnak nemkívánatos, meg- rázó helyzetekben bizonyos műfajokat. Persze azt sem hagyhatjuk fgyelmen kívül, hogy a zene hatással van a fatalokra, hiszen ezt maguk a fatalok állítják. Mind-