Page 63 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

2. fejezet: Médiatartalmak 61 A rap hencegése vállalkozói stratégia, amely beleillik a retorikai készségek nyil- vánosság előtt történő rögtönzött bemutatására épülő művészeti formába. Sköld és Rehn szerint ez az oka annak, hogy a sikeres rapperek éppen annyit verselnek a pénzről, mint az erőszakról és a szexről. Azonban a raphez fűződő üzleti ambíciók összeütközésbe kerülhetnek azzal az elvárással, hogy a rapperek „képben legyenek”: azaz maradjanak hűek a közösség- hez, kötődjenek hozzá, még akkor is, ha valójában szeretnének onnan sikeresen kiemelkedni. A „hustlerek”, vagyis az olyan művészek, mint Jay-Z, 50 Cent és Ice-T, akik bevallják, hogy kereskedelmi érzéküket a bűnözés világában csiszolták ki, csak virtuális karakterek. Sköld és Rehn ez alatt azt értik, hogy a „hustler” rap- perek hitelessége attól függ, hogy milyen előadók, nem pedig attól, hogy mit tesz- nek vagy tettek korában. „A rap líraiságával kapcsolatos ellentmondásos diskurzusra úgy tekinthetünk, mint arra az ideológiai mozgalomra, amely a nem létező szubjektumot akarja stabilizálni. Ebben az értelemben a valóság nem a valósághű ábrázolás kérdése (…) és nem is a megkérdőjelez- hetetlen igazsághoz való közelebb jutás, hanem annak a kereskedelmi virtuális valóságnak az elismerése, amelyben meseszerű hősök jelennek meg, (…) köztük azok a vállalkozó- ként vagy ügyeskedőként feltűnő rapperek, akik ezeket az árukat becsomagolják és elad- ják.” (2007, 73.) A sikeres rapelőadó olyan médiaszemélyiséget hoz létre, amely két világot köt össze, és amely a „bűnözői tőkét” fogyasztási termékké alakítja – olyan termékké, amely vonzó lehet a vállalati világ számára. Az erőszakos rap az egyiket a má- sikká alakítja. A kérdéses átalakulás legfontosabb hatásai feltehetően politikai jel- legűek. Balaji (2009) azzal érvel, hogy a sikeres rapperek fausti alkut kötnek, ami- nek végül negatív hatása van a faji politikára. Végső soron a rapperek súlyos testi sértéseinek eladhatónak kell lenniük, hiszen erre vannak kitalálva. Azonban bár- mennyire is „igaziak” a művészek tapasztalatai, ezek csak akkor értékesek, ha be lehet őket csomagolni, és el lehet őket adni ismerős médianarratívaként. Ennek az egyik lehetséges kimenetele az lehet, hogy bizonyos körökben a rap kiegészíti a fatal fekete férfak egyéb negatív reprezentációit: „A fekete férfak Másikként történő értelmezése gazdasági előnyöket jelentett a vállalatok- nak, amelyek kihasználták a fekete férfak »bandita vonzerejét« a rapzenében, miközben segítettek legitimálni olyan politikai döntéseket – mint például a jóléti intézkedések hatá- lyon kívül helyezése, a pozitív diszkrimináció felszámolása, valamint az oktatás és a mun- kahelyi képzés fnanszírozásának visszavágása –, amelyek negatív hatással voltak az afro- amerikai közösségre.” (Balaji, 2009, 23.) Ezért olyan sokatmondó Violent J észrevétele, miszerint a rap hatásának valódi kérdése az, hogy az ipar hogyan teszi az ellentmondásos üzeneteket népszerűvé a nyilvánosságban. Tetszik vagy sem, az ICP tagja a rapperek elitjének, akik épp