Page 106 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

104 Határtalan médiakultúra Asztalra könyököl a régi világ „A tabloid témája gyakran a magán és közélet metszéspontján helyezkedik el – idézi a birminghami iskola radikális teoretikusát, John Fiske-et Császi Lajos –, stílusa szenzációs, néha szkeptikus, néha moralizálóan őszinte, hangneme populis- ta, formája pedig elmos mindenféle stilisztikai különbséget a képzelet és a valóság, valamint a hírek és a szórakoztatás között.” 13 A posztmodern média a hetvenes-nyolcvanas években személyfüggő volt, arcok kellettek hozzá, olyanok, akik az amerikai televíziózást vagy a rádiózást hangjuk- kal, gesztusaikkal megtermékenyítették. Ennek a hőskorszaknak lehetett csúcstel- jesítménye a Watergate-botrány, melynek időszakában a hírek felülről bizonyultak értelmezhetőnek és magyarázhatónak. A korszak tipikus közvetítője a hírmagya- rázó, aki megmondóemberként van jelen a hírek hátterében, és megfejti a lényeget, amelyre a nagyközönség műveltségi okok miatt vagy alulértesültsége okán nem alkalmas. A hírek televíziós vagy rádiós kerekasztalok mellett alakulnak, formá- lódnak, és a befogadó értelmezve, ízesítve kapja őket kézhez. Ennek a felülről irá- nyított hírértelmezési gyakorlatnak leáldozott, de kiirthatatlanul ma is jelen van a hazai médiában. Jellemző az a fáziskésés, amely az angolszász média és a magyar sajtó mainstream ágazatai között tapasztalható. A magyar televízióadásokban ma is gyakran felbukkannak azok a korszerűtlen hírmagyarázók, akik Amerikában a nagy talkshow-k idején óriási közönséget tudtak mozgósítani. De aztán kimentek a divatból. A modern hírek a klasszikus hírekkel szemben bizonytalanok és megmagya- rázhatatlanok. Sokkal több bennük a felfejthetetlen vonás, a színes vonatkozás, amit a mainstream média mindig is lenézett és leszólt. Amikor egy magyar média- mágnás a nyilvános térben eléggé megengedhetetlen módon, minősíthetetlen kife- jezéssel illette az aktuális magyar miniszterelnököt, a mainstream média a kez- 14 deti megrökönyödés után magas gazdasági és politikai szempontok alapján kezdte magyarázni a magyarázhatatlant. Arra ugyanis, hogy valaki a nyilvánosságban – bármily emberi és gazdasági sérelmei legyenek – a kocsmai minősítést válassza, nincs valóságos és kézenfekvő magyarázat, ez sokkal inkább megszokott a polgár- pukkasztással operáló popkultúrában, mint a vonalas politika színterein. Ilyenre 13 John Fiske: Popularity and the Politics of Information. In: Peter Dahlgren – Colin sparks (ed.): Journalism and Popular Culture. London, 1992. 14 Riporter: – Mondjon már egy jelzőt Orbán Viktorra is. Simicska Lajos: – Az is ****. R: – Orbán is? SL: – Az Orbán Viktor is ****. Az is ****. Azt is leírhatja. R: – Mi lesz ennek a háborúnak a vége, elnök úr? SL: – Hát azt nem tudom. Valaki elesik. R: – Ki esik el? SL: – Mit tudom én. R: – Ketten vannak a színen. SL: – A háború az olyan, hogy vagy ez esik el, vagy az. A ***** tudja. Majd a végén valaki elhullik, nem? http://www.hir24.hu/belfold/2015/02/06/simicska-lajos-kinyirnak-lelonek-elut- egy-auto/