Page 13 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

AntAlóczy tímeA – Pörczi zsuzsAnnA: In medias res: kor-szerűen a médiáról 11 elég metszeni, tovább kell lépni, és legyen bármily nehéz is, bizonyos döntéseket meg kell tudnunk hozni, különösen, mivel lassan – ahogy látja – kezdjük valóban tudomásul venni az általunk működésbe hozott eszközök, lehetőségek önpusztító kapacitását Ez a globális kockázat társadalmának világa. Olyan helyzet, amelyben önveszélyeztetési kapacitásunk – defníció szerint, a bizonytalanság defníciója szerint – túl van azon, amit felfogni képesek vagyunk. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a társadalmat tökéletesen átitatta a tudományos és technikai világlátás, akkor egy olyan világban találjuk magunkat, amely­ ben lehetetlen nem hozni döntéseket, és lehetetlen ezeket nem tudományos érvelésre ala­ pozni. A posztmodernizmus után többé már nem lehetséges ezeket az egyszerre tudomá­ nyos és politikai döntéseket az első modernitásra jellemző bizonyossággal meghoznunk. De az is lehetetlen, hogy ne hozzuk meg ezeket a döntéseket. A globális kockázat társadalma olyan helyzetbe hoz bennünket, hogy egyre több és több döntéssel találjuk szembe magun­ kat, amelyeken fajunk hosszú távú túlélése múlik, miközben egyre kevesebb bizonyossá­ 10 gunk lehet arra nézve, hogy a helyes dolgot cselekedjük. Majd visszatérvén a posztmodernre hozzáteszi, hogy nem hasznosabb az a té­ tel, amely biztos tudás híján azt állítja, nincs alapja a döntéseknek, mint a korábbi attitűd, mely szerint van biztos tudásunk. A posztmodern ugyanis ezzel olyasmit üzen Beck szerint, hogy „Hoppá! Nincs kivezető út, túlcivilizált sorsotokra ha­ gyunk benneteket.” A második felvilágosodás épp ezen, nehéz döntéshozatal kö­ 11 zepette való „új modernitás” eszméje lehetne, amely túlzott reményeket támasztott a tudományos racionalitás, a fejlődés és a technológia emberi üdvöt szolgáló szere­ pét illetően, és olyan szempontokat szorított háttérbe, amelyek komolyan vétele nélkül valószínű, hogy saját haladásunk áldozatai lehetünk. A felvilágosodás hit a haladásban, amely vak a kockázatok létezésére hívta fel a fgyelmet. Hasonló gon­ dolatokat fogalmaz meg Várszegi Asztrik főapát is a jelen kötetben megjelenő in­ terjúban, amikor a következőkre fgyelmeztet: „Nem az istenhit viszi az embert a tévutakra, hanem a haladásba vetett hit. Ez egy felvilágosodásból jövő bizonyos értelmű fxáció az életben. Azt gondolom, hogy ha most a világot, az emberi nem életét, kríziseit vizsgáljuk, akkor nekünk nem a fejlődésre, hanem – ha boldogok akarunk lenni – egy egyszerűbb életvitelre kell berendezkednünk. És a boldogság nem az anyagi bőségtől, hanem a bensőnk tartalmától függ. Ezt kell kiművelni vagy tudatosítani a most felnövekvő nemzedékben.” 12 A felvilágosodás is lényegében a tudás erejében való hit, abban, hogy nagyobb tudásra szert téve az ember jobb emberré is válik. Abban, hogy tudásunk növeke­ 10 Uo., Conversation 6: The Prospects for a Second Enlightenment, 42. bek. 11 Uo., Conversation 6: The Prospects for a Second Enlightenment, 43. bek. 12 Idézet a jelen kötetben megjelent, Várszegi Asztrikkal készített interjúból.